• Költő, író, műfordító, a portugál modernizmus egyik legfontosabb alakja. Fiatalkorát Dél-Afrikában töltötte, ahol mostohaapja konzulként dolgozott.
  • Sok szerző használ írói álneveket, Pessoa azonban egész személyiségeket épített álnevei mögé. Külön háttértörténeteket, érdeklődési köröket és szakterületeket rendelt alteregóihoz, amikből élete során körülbelül nyolcvanat alkotott. Voltak köztük portugál, angol és francia költők, novellisták, színműírók, kritikusok, esszéisták, műfordítók és filozófusok is. Olykor társaságban is egyik vagy másik alteregójának nevén mutatkozott be.
  • Mélyen hitt a spiritualizmusban, érdeklődött az alkímia, az asztrológia és a Helena Blavatsky által létrehozott okkult irányzat, a teozófia iránt is. Később a gnosztikus kereszténység és a rózsakeresztesek felé fordult. Ez a spirituális útkeresés verseit és egyéb írásait is áthatja.
  • Gyerekkorától kezdve folyamatosan írt, de irodalmi teljesítménye életében szinte teljesen ismeretlen volt. Első verseskötete csak 46 éves korában, egy évvel a halála előtt jelent meg, a költészetében rejlő értékekre pedig csak egy évtizeddel később figyelt fel a világ.