- Herzl Jenő néven született Kossuth-díjas magyar író, költő, dramaturg, színmű- és újságíró. A néma levente (1936) című vígjátéka a mai napig népszerű, a költői nyelv tökéletes összhangja a drámai szerkesztéssel és a némaságot fogadott főszereplő expresszív mozdulataival a magyar színháztörténet egyik klasszikusává tette a művet.
- Játékos, szabados versei nem kis megrökönyödést váltottak ki egyes olvasóiból. Ő használta először a „szeretkezés” és az „impotens” szavakat irodalmi művekben. Könnyed lírája, valamint ritmusos-rímes színpadi művei azonban nem igazán illeszkedtek az Ady komor, profetikus hangja által meghatározott korszellembe, így Heltai művei a kabaré és az operett világába szorultak.
- Az ő általa vezetett Athenaeum Kiadó adta ki először Ady Endre összes versét egy kötetben. Heltai nagy tisztelője volt Adynak, annak ellenére, hogy Ady nem kedvelte az ő munkásságát.
- 1944-ben ekkorra kikeresztelkedett fia levelet írt a nevében a hatóságoknak, hogy megóvja a zsidóellenes intézkedésektől. Azt a választ kapta, hogy Heltainak magának kellene kérvényt írnia Horthynak, ő azonban erre nem volt hajlandó, és inkább elrejtőzött.
92 éve született Susan Sontag
A 20. század Amerikájának nagy hatású gondolkodója és írója, férje híres, Freuddal kapcsolatos kötetének nagy részét is ő írta.