- Dráma- és regényíró, a spanyol irodalom legnagyobb hatású alakja. Fő műve, a Don Quijote (1605-1615), sok irodalomkritikus szerint nem csak a regény műfaját teremtette meg, hanem egyben a világirodalom legjobb írásművei között is előkelő helyet foglal el. A Don Quijotéból származik „a puding próbája az evés” kifejezés is.
- Fiatalkorában öccsével, Rodrigóval együtt szolgáltak a spanyol hadseregben a törökök elleni háború alatt, részt vettek az 1571-es lepantói csatában is. Az ütközetben Cervantes karja súlyosan megsérült, ennek ellenére még három évet töltött katonáskodással. Leszerelésük után öccsével hazafelé tartottak Spanyolországba, amikor mór kalózok fogságába estek. Algírba szállították őket, és 500 aranyat követeltek értük váltságdíjként. Ezt családjuk nem tudta kifizetni, így 5 évig raboskodtak Afrikában.
- Később adóellenőrként is dolgozott. Elöljárói sikkasztással vádolták meg, így ismét börtönbe került. Rabsága alatt kezdett el Don Quijote történetén dolgozni.
- 68 évesen halt meg, ami abban az időben matuzsálemi kornak számított. Végső nyughelyének hollétét ma is rejtély övezi, többször is felröppent a hír, hogy megtalálták földi maradványait, ezt azonban soha nem sikerült maradéktalanul bizonyítani.
A sorvezető
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!