Gyógyszered legyen ételed, ételed legyen gyógyszered! – vallotta Hippokratész, az orvostudományok atyja. Pár évszázaddal később Feuerbach német filozófus is hasonló gondolatokat fogalmazott meg a Spiritualitás és materializmus (1863) című tanulmányában, amelyben azt boncolgatta, miként befolyásolják az elfogyasztott ételek az ember mentális és lelki állapotát.

A nagyipari élelmiszer-előállítás egészség- és környezetromboló hatása nyilvánvaló tény, ahogy az is, hogy a globális élelmiszer-termelés negyven százaléka a kukában végzi. Ez fejenként hatvanöt kilogrammot jelent évente, miközben a világon legalább 800 millióan éheznek. A piac és a fogyasztók által diktált elvárások miatt a lokalizált, fenntartható élelmiszer-termelés mikroszinten eredményezhet csak változást, az ellátási lánc egészét nem tudja döntő mértékben befolyásolni.

Azonban ezek a kis lépések mégis nagyon fontosak: a fenntarthatóság terén globális eredményekhez csak az egyéni gondolkodásmódok változása vezethet.

Nem elég a másikra várni, mindenkinek hozzá kell járulnia a bolygó megóvásához. Fontos, hogy ne lássuk sötéten a jövőt, érdemes a szorongás helyett a tudatosságot választani, és felismerni, hogy valójában mire is van szüksége a bolygónak, a környezetünknek és nem utolsó sorban a szervezetünknek.

Tökéletes kapaszkodót nyújt mindehhez Bertényi Gábor pszichológus, környezetgazdász, az Agri Kulti alapítója, valamint Nemes Nóra gasztronómiai szakíró könyve, Az elég jó konyha. Bertényi Gábor neve sokaknak csenghet ismerősen, hisz ő indította útjára a legendás nagymarosi piacot, és Budapesten, a Szimpla Kertben hétvégeként működő vásárt, de hozzá kötődik a minőségi kistermelői alapanyagokra épülő Házikó Catering és a Farmbisztró nevű vendéglátóhely is.

Forrás: magyarkonyhaonline.hu

Bár vannak benne receptek, de Bertényi Gábor és Nemes Nóra könyve nem klasszikus receptgyűjtemény, a gazdától a kutatón át a dietetikusig, az ökológiai közgazdásztól, a fermentálással foglalatoskodó újságírón át a fenntartható és tudatos fogyasztás népszerűsítésével foglalkozó alapítvány vezetőjéig olyan emberek szólalnak meg a könyvben, akik megmutatják, miként találhatjuk meg az egyensúlyt a saját jólétünk és a környezetünk megóvása között. Nem kell azonnal megváltani a világot, apró gesztusok – heti egyszeri húsevés, zöldséghulladék csökkentése vagy a kávé elhagyása – is sokat számítanak.

A fenntartható étkezés alapja a szezonalitás, ezt az elvet követik Az elég jó konyha szerzői is, de a hagyományos kínai gyógyászatból eredő ötelemes étrend is hatással volt a receptjeikre. Sallangmentes, könnyű ételeket kínálnak, amelyek lényege épp a rusztikus egyszerűségükben rejlik.

Télen igazi maradékmentő és vitaminbomba lehet a sokzöldséges ribollita leves, a tökmagos brokkoli pesztó pedig nemcsak tésztára, de szendvicsbe vagy sajt mellé is tökéletes lehet ilyenkor. Tavasszal a sóskából nemcsak főzelék vagy mártás készülhet, póréhagymával és krumplival együtt izgalmas leves lehet belőle. A menzás krumplifőzeléken túl is van élet: az újkrumplit például társíthatjuk csalánnal, kísérőnek meg mehet hozzá egy adag gombafasírt.

Bertényi Gáborék megmutatják, mennyi lehetőség rejlik a padlizsánban: újjászülethet pesztó formában, amit sült paradicsommal és kecskesajttal együtt tésztára keverhetünk, de főzeléknek is kiváló fogás  lestyánnal, tárkonnyal és petrezselyemmel fűszerezve. Ha pedig megmaradnának a hétvégi húsleves zöldségei, süssünk belőle lepényt, ami szendvics helyett uzsonnára vagy piknikre is remek falat lehet.

Forrás:- szofisztikaltmacska.hu

A tudatos és egészséges életmód jegyében született meg 2015-ben Török Eszter dietetikus Viszlát, cukor és fehér liszt! című könyve, amely már a nyolcadik kiadásnál jár. A címben is említett összetevők elhagyása az étrendből nem csak amiatt ajánlott, mert túlfogyasztásuk elhízáshoz és a teljesítőképesség csökkenéséhez vezet, de cukorbetegség mellett olyan női problémák kezelése esetében sem ajánlottak, mint az inzulinrezisztencia és a policisztás ovárium szindróma.

Török Eszter alternatívákat mutat be a reggelire, ebédre, vacsorára és a köztes étkezésekre, ugyanis az egészséges vércukorszint működéshez elengedhetetlen 2-3 óránként étkezni, de ugyanilyen fontos a  a megfelelő minőségű és mennyiségű szénhidrát bevitele is.

Lednek, kamut, quinoa, amaránt, agar-agar – bár már sok helyen beszerezhetőek ezek az alapanyagok, de nem feltétlenül merjük őket saját konyhánkban használni, Török Eszter azonban segít túllendülni a problémán. Az amarántkorongok nemcsak a mangós csirke mellett férnek meg jól, de főzelékfeltétként is ízletesek, ahogy a lecsós csirkemáj remek kiegészítője lehet a kuszkusz vagy a zöld teás pulykamellé a vörös rizs. Mostanában ugyan ismeretlennek számít itthon a babhoz és a csicseriborsóhoz hasonlatos szegletes lednek, pedig egykor magyar népeledel volt, Török Eszter meg is mutatja, hogy lehet igazán izgalmas főzeléket készíteni belőle ebéd gyanánt.

Azért mert egy desszertből hiányzik a cukor és a fehér liszt, az még nem jelenti, hogy nem lehet finom. Legyen szó kávétortáról, Pina Colada-tekercsről, túróroládról vagy citromos pitéről, biztosak lehetünk benne, hogy ertitrittel és tönkölyliszttel vagy netán útifűmaghéjjal készülve is ugyanolyan ínycsiklandó lesz, mint a megszokott hozzávalókkal.

Forrás: zolatudastar, Instagram

A Street Kitchen csapatának legsikeresebb kiadványának, a Megúszós kajának nemrég megjelent a második kötete, amiben 101 könnyen és gyorsan elkészíthető receptet gyűjtöttek össze, amelyek között rengeteg egészséges, vitamindús, zöldségben gazdag fogást találni. Tökéletes vacsorára vagy hétvégi ebédre a fűszeres karfiolsteak rizses tabuléval vagy a csiperkével és kéksajttal töltött patisszon.

A melós hétköznapokhoz illő gyors fogás a borsós brassói-paella vagy a tonhalas kuszkusz saláta, ami keleties, currys, római köményes fűszerezést kap. Fördős Zé olvasatában az édes-savanyú csirke a mogyoróvajtól lesz merész, de megmutatja azt is, hogy a padlizsánraguhoz remekül passzol a tarhonya, ahogy a lencsés árpagyöngyhöz a füstöl tofu.

Nem hiányoznak a könyvből a megszokott „kamukaják” sem, mint például az illatos, fűszeres ázsiai zöldségleves gyorsított koppintása. És vannak persze fullos kaják is, hogy néhanapján elszakadjunk az egyszerűségtől. A sonkába bugyolált, tojással töltött sült avokádó, az extra ropogós, bőrös császárhús burgonyás svéd gombasalátával, a felturbózott disznósajtos szendvics vagy a szalonnába tekert sült pulykacomb kecskesajtos-diós szőlővel nem mindennapi élményt ígér.