Rendhagyó mesekönyv lett a Nyitott Könyv Program díjazottja
A Libri-Bookline könyvkereskedelmi cég által meghirdetett Nyitott Könyv Program célja, hogy az évente megjelenő sok ezer új kiadvány között észrevehetővé tegye az olyan kisebb, értékteremtő műhelyek, kiadók által megjelentetett műveket, amelyek egyébként nehezen jutnának el a közönséghez.
A negyedévente kiosztott elismerést – amely médiamegjelenéssel és könyvesbolti extra kihelyezéssel jár – most Linka Zsuzsanna és Markó Áron Puha élet című, rendhagyó mesekönyve kapta.
A Puha élet főhőse Valter, a jól öltözött, de nagyon éhes vombat, aki egy furcsa álomból fölébredve egy ismeretlen világban próbál eligazodni – és jóllakni. Utóbbi azonban nehézségekbe ütközik, ezért Valter társakat toboroz, és megnyitja saját vállalkozását: az erdő legpuhább hamburgerezőjét.
A könyvnek ez azonban csak az egyik rétege. Hogy mi mindent rejt még a történet, arról a kiadványban található művészi igényű rajzok készítőjével, Linka Zsuzsannával és szerzőtársával, Markó Áronnal beszélgettünk.
„Régóta beszéltünk róla, hogy csinálnunk kéne valamit közösen; például egy gyerekkönyvet, mert felnőttként azt láttuk, hogy nagyon sok az egyszerű, talán túlságosan is egyszerű gyerekkönyv – kezdi a könyv születésének felidézését Markó Áron. – Viszont egyikük sem dolgozott még ezen a területen – én a kereskedelemben dolgozom, Zsuzsi sem illusztrátorként kereste a kenyerét korábban –, ezért nagyon friss szemmel, kötöttségek nélkül láttunk munkához.”
A Puha élet két éven keresztül készült, a munkafolyamat közben rengetegszer változtattak a sztorin, a koncepción. Csak az alap volt biztos: Linka Zsuzsanna kedves állatrajzai.
„Fordítva indultunk neki, mint általában szokás – mondja Zsuzsanna. – Voltak nekem ezek az éhes és szomorú állataim, és azt gondoltuk, kéne írni köréjük egy jó sztorit. Ez volt a kiindulópont. Aztán hozzátettünk egy viszonylag klasszikus történetet, van karakterfejlődés, tanulságok és happy end – vagyis a végén mindenki jóllakik!”
A Puha élet egyébként először angolul született meg Soft Opening címen: a szükséges anyagi eszközöket az alkotók a Kickstarter-kampány segítségével teremtették elő. Idén karácsonyra pedig kihozták a magyar verziót is.
A kétéves munka közben sok minden rárakódott a történetre: például számos háttérsztori és asszociáció, amit a szerzők szerettek volna elmondani, de nem írhatták bele közvetlenül a 6-8 éves gyerekeknek szánt szövegbe.
„Így jött az ötlet, hogy adunk a könyvhöz egy UV-lámpát, amelynek segítségével a szülők elolvashatják a szabad szemmel egyébként láthatatlan részleteket” – mondja Markó Áron.
De szokatlan a könyvhöz tartozó, letölthető tracklista is: titkos zenék, amelyek valamilyen módon kötődnek a könyvhöz.
A három elem – a történet, az UV-lámpával felfedezhető párhuzamos sztori és a zenék – olyan komplex, látványos és gazdag világot alkotnak, hogy a Puha élettel mind a gyerekek, mind a szüleik hosszan „elbíbelődhetnek”, akár együtt, akár külön.
„Nem akartunk, és nem is tudtunk volna megfelelni az általános elvárásoknak” – mondják az alkotók. – „Izgalmas, újszerű könyvet akartunk, olyan igényes kiadványt, amit jó kézbe venni. Közben rájöttünk, milyen borzasztó nehéz gyerekeknek írni. „Arra figyeltünk, hogy semmiképpen ne váljunk leereszkedővé. Mi abban hiszünk, hogy a gyerekeknek is nyugodtan lehet a felnőttek nyelvén beszélni, érteni fogják.”