„Ha belépek egy könyvesboltba, kívül reked a világ” – Erdődy Orsolya a Libri irodalmi díjakról

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) 2016 óta minden évben képviselteti magát a Libri irodalmi díjak szakmai csapatában, amely javaslatot tesz az előző év legjobbnak ítélt magyar könyveire. Idén Erdődy Orsolya, az együttes menedzser-igazgatója adta le voksát. Az írók nincsenek elkényeztetve díjakkal, ezért mindenkinek jólesik az elismerés. Erdődy Orsolya szerint azért is figyelemre méltó a Libri által életre hívott elismerés, mert a szakmai zsűrin kívül az olvasóközönséget is bevonják a díjra érdemes író kiválasztásába.

„Fontos a szakmai színvonal és az is, hogy a könyvet olvassák – szerintem ennek örül egy író leginkább. A Libri irodalmi közönségdíja is azt mutatja, hogy az első tíz közé bekerült szerzők műveit könyv vagy online formában sokan olvasták” – mondja Erdődy Orsolya, aki szerint elképesztő lehetett, amikor ötven évvel ezelőtt még 50–100 ezer példányban jelent meg egy irodalmi mű. Manapság a kisebb példányszám mellett jóval nagyobb a reklám, sok jó kritika is születik, de nagy szükség van az írók és olvasók személyes kapcsolatának erősítésére.

A BFZ menedzser-igazgatója, aki rendszeresen olvassa a könyveket ajánló oldalakat, posztokat, a kiadók ajánlatait, az Írók Boltja ranglistáját, s ha teheti, az Élet és Irodalmat is, úgy látja, nagyon sok tehetséges, fiatal író van, akiknek többségét jó lenne megismerni. A szakember szerint erre jó fórumok az irodalmi fesztiválok, de úgy látja, izgalmas lenne, ha az írótáborok mellett olyan olvasótáborok is szerveződnének, ahol minél több irodalmi művet, szerzőt lehetne jobban megismerni.

„A kortárs művekben gyakran ismerek rá a szüleim által mesélt korszakokra, egy-egy hősben átvitt értelemben megtalálni vélem ismerőseimet. Érdekelnek azok a művek is, ahol a zene és a kortárs irodalom találkozik: a korábbi munkáim során, a Haydn-, majd Liszt-évben több ilyen programot szerveztem a KLASSZ Zenei Iroda keretében. Emlékezetes marad számomra Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című bemutatója, amelyet a felkérésünkre írt” – emlékszik vissza Erdődy.

Többször találkozott az idős Somlyó György költővel, akivel a Bartók búcsúestje című verséről, a zenében és a költészetben is létező szonátaformáról is beszélgethetett. Erdődy Orsolya példaértékűnek tartja Várjon Dénes – Simon Izabella Kamara.hu fesztiválját – melynek elődjét még a Haydn-évben indították el –, ahol írók, költők is szerepet kaptak, és a fesztivál mottójaként is sokszor irodalmi alkotást választanak, például A varázshegyet vagy Az üveggyöngyjátékot.

„Szabó T. Annát és Dragomán Györgyöt mindig szívesen olvastam, így külön öröm volt, hogy az Összhangzat című műsorukban a két művészeti ág egymásra hatását tudták megmutatni. De nemrég nagy élmény volt végignézni a Petőfi Irodalmi Múzeum Csáth Géza-kiállítását is, mely megmutatta, Csáth zenei tudása miként jutott kifejezésre novelláiban, zenekritikáiban.”
E pillanatban eléggé bonyolultnak és áttekinthetetlennek tűnik Erdődy Orsolya számára a hazai irodalmi élet, de ha belép egy könyvesboltba, kívül reked a világ, és csak böngészi a polcokat, sokszor órákat is eltöltve.

A Libri irodalmi díj tízes listájába több olyan szerző is bekerült, akire a szakember is szavazott. Ha olvas, nincs kizárólagos preferenciája, de szívesen veszi kézbe a női szerzők írásait vagy nőkről szóló irodalmat, leginkább a regényeket.

„Jelenleg Halász Rita Mély levegő és Péntek Orsolya Hóesés Rómában című könyvét olvasom, de a közelmúltban Polcz Alaine, Karafiáth Orsolya, Tisza Kata könyveit, Szabó Magda és Radnótiné Gyarmati Fanni Naplóját forgattam. Tóth Krisztina és Szabó T. Anna verseit és prózai írásait folyamatosan nyomon követem. Az egyetemen német szakon végeztem, germanistaként ámulva nézem Márton László csodálatos fordításait, ebből a kötődésből kerültem kapcsolatba novelláival, regényeivel. Kukorelly Endre Tündérvölgy című regénye hosszú ideig kedvenceim között szerepelt, Dragomán Györgytől a Fehér király, az Oroszlánkórus novelláskötete volt számomra meghatározó. Szeretem Kiss Noémi, Szvoren Edina prózáját is, de nagyon fontos számomra Edith Eva Eger Döntés, illetve Ajándék című könyve is. Az ő élete megpróbáltatásokkal teli, de számomra pozitív, példamutató női sors.”

Az idei Libri irodalmi díjak jelöltjeire itt szavazhat.

Fotó: Balogh Róbert