Adott egy szép, okos és melegszívű lány, aki azonban csak nyűg szoknyapecér apja nyakán, ezért a papa gyorsan férjez adja. És adott egy tehetséges festőművész, akinek mindenáron pénzt kell szereznie, hogy megmentse a húga lába alól kicsúszni készülő családi birtokot, ezért jelentkezik a gazdag menyasszonyt kínáló házassági hirdetésre. Két rokonszenves, de súlyos csomagot cipelő ember kényszerül közös fedél alá, és mi, olvasók lélegzetvisszafojtva figyeljük, hogyan születik meg közöttük a szerelem. Az Ida regénye, amelyet az idén nyáron exkluzív formában jelentet meg a Libri, nem véletlenül Gárdonyi Géza egyik legnépszerűbb műve.

A kisasszony hazaérkezik a zárdából, ahová hétévesen tette be az apja, és az első útja a könyvesboltba vezet. Vesz magának egy kapoccsal záródó naplót, és új élete kezdetét azzal ünnepli meg, hogy beleírja a frissen beszerzett bőrkötéses könyvecskébe: „Engedd, Istenem, hogy boldog legyek!” Bár a történet nem itt indul, mégis ez az a pont, ahol igazán megismerhetjük az Ida regényének főszereplőjét.

Addig a kívülálló szemével követtük egyfelől az ő sorsát, másfelől Csabáét, akivel a lányt végül összehozza nem a véletlen vagy a jó szerencse, hanem egy célratörő házassági hirdetés. Igazából azonban a naplója az, amelyben őszintén vall az érzéseiről, a vágyairól és a gondolatairól, rég várt szabadságának első tapasztalataitól kezdve addig a pillanatig, amikor hirtelen rádöbben, milyen kíméletlen módon akar megszabadulni tőle az apja.

A képen Gárdonyi Géza Ida regénye című könyve.

Gárdonyi maga is szorgalmas naplóíró volt, titkosírással készült feljegyzéseinek megfejtése sokáig állította megoldhatatlan feladat elé a kutatókat, míg végül 1969-ben az egri múzeum felhívására jelentkezve két próbálkozó is sikerrel járt. Az Ida regényén sem véletlenül vonul végig a napló motívuma.

Először a címszereplő személyes hangú elbeszélése von be minket a történetbe, szeretjük meg őt a bejegyzésein keresztül, miközben a szemünk előtt válik jó szándékú, nyitott szívű, kissé naiv lányból kemény, határozott, a saját sorsáért felelősséget vállalni képes fiatal nővé. A kis bőrkötéses könyv legközelebb akkor bukkan fel, amikor már együtt él Münchenben a kényszerházasságot kötött fiatal pár, és mind a ketten gyanakodva szemlélik a másikat.

Ida azt hiszi, Csabának azért kellett az ő vagyona, hogy majd elvehessen valaki mást, a férj pedig bűnös titkokat sejt a felesége múltjában, főként, amikor rábukkan tűzbe dobott naplója maradványaira. Az igazságot végül Ida egykori tanítványától tudja meg, aki elárulja, a lányt annak idején azért tették ki a zárdából, mert őt akarta megvédeni. A naplómotívum ezzel körbeér: a volt tanítvány, már maga is ifjú feleség, éppen naplót vásárol, hogy feljegyezze bele élete boldog élményeit, míg Ida azt mondja, ő csak a kellemetlenségeit írta bele, azokat pedig fölösleges újraolvasni és újra érezni.

A képen Gárdonyi Géza Ida regénye című könyve.

Melyiküknek van igaza? Ha naplóírásba kezdünk, mi is szembesülünk a kérdéssel, az örömeinket vagy a bánatainkat rögzítsük-e. A válasz talán az lehet, hogy mind a kettőt, hiszen azzal, hogy leírjuk, elfojtás helyett kiadjuk magunkból az érzéseinket, és ez már önmagában hasznos. Később újraolvasva aztán rájöhetünk, hogy ami akkor fájt, már rég elmúlt, a boldog pillanatokat viszont újra felidézhetjük. Közben pedig rácsodálkozhatunk a régi élményeinkre, megállapítva, hogy igaz a mondás, valóban minden élet egy regény.

A miénk is, csak meg kell írnunk. Erre kínál alkalmat az idén nyáron a Libri, amikor az Ida regénye limitált kiadása mellé olyan naplót is kínál olvasóinak, amit mindenki a saját történetével tölthet meg.