Húsz évvel ezelőtt pillanatok alatt lett bombasiker, film is készült belőle, karácsony előtt pedig új köntösben, újra kiadták. A „terézanyuság” sokaknak ismerős női szerep – többek között erről, valamint a könyv utóéletéről, és a szingliből feleséggé és anyává váló Kéki Katáról beszélgettünk a szerzővel.
Amikor egy rockbanda hosszú szünet után színpadra áll, többnyire modern hangszereléssel és látványtechnikával éleszti újjá a régi dalokat. Nem volt hasonló késztetésed, amikor eldőlt, hogy két évtized múltán ismét a könyvesboltokba kerül az Állítsátok meg Terézanyut?
Nekem is furcsa, de húsz év után most néztem rá a könyvre először. Sokáig azt éreztem, hogy nem akarom látni sem, mert annak idején annyit foglalkoztam vele, hogy tényleg kívülről tudtam minden sorát. Nagyon ellentmondásos érzéseim voltak ezzel kapcsolatban, mert feldolgozhatatlan, sokkszerű volt az a változás, ami gyakorlatilag egyetlen éjszaka leforgása alatt történt meg velem.
A siker ugyanolyan földrengés-élmény lehet mint egy nagy kudarc, nekem beletelt pár évbe, mire felfogtam és a helyére tettem.
Átéltem azt, amiről az ír származású Sally Rooney írt a Normális emberek című regénye kapcsán, ami egy csapásra lett világsiker, és amiből minisorozat is készült. Ő az öngyűlöletig jutott, annyira nem tudta felfogni, feldolgozni mi történik vele a könyv kapcsán. Az anyja és az öccse megszakította vele a kapcsolatot, végül pszichiátriára került. Persze van azért prózaibb oka is annak, miért jelent meg újból az Állítsátok meg Terézanyut! Visszakerültek hozzám a jogok, és mivel írom Kéki Kata húsz évvel későbbi történetét, evidens volt, hogy így lesz a legegyszerűbb a visszacsatolás.
A Terézanyu volt a magyar „csajos könyvek” közül a legelső, a megjelenése után mintha átszakadt volna a gát, és elárasztotta az itthoni könyvpiacot a hasonló regények sora. Akkoriban azonban még csak a Bridget Jones-t olvashattuk. Ez adott inspirációt neked is?
Igen, olyannyira, hogy köszönetet is mondok Helen Fieldingnek a könyvemben. Szerintem ő oda kerül majd évtizedek múlva, ahol Jane Austen volt az angol irodalomban, egyébként hivatkozik is rá. Austen a 18. század végén hasonló kérdéseket feszegetett mint sokan azóta: mit engedhet meg magának egy nő és mit nem, hogyan változnak a női szerepek és erre miként reflektál a környezet, a társadalom. A halála után aztán bekerült a mainstreambe, a regényei alapművek lettek. Ez azért is volt rendkívüli, mert addig alig volt női szerző, akkoriban kezdtek el tömegével tanulni, olvasni a nők, és ez nagyon fontos összefüggés.
A Bridget Jones ugyanígy popkulturális mérföldkő, utána rengeteg nő kezdett el írni, ráadásul az internet adta lehetőségek, a blogok megjelenése egy teljesen új platformot adott. Ez pedig felszabadító hatású lett: kiderült, hogy nemcsak egyféle beszédmód létezik a női szerepekről,
hanem például öniróniával, szarkazmussal, sok humorral is lehet írni ezekről a témákról. Az, amibe a Terézanyu beletrafált addig nem jelent meg más hasonló típusú szerzőknél, én ebben látom a sikerét. A „terézanyuság”, az olykor erőn felül gondoskodó, a magát mások alá rendelő nő típusa kapcsolódási ponttá vált. Mintha a könyv eltalált volna egy ideget, és erre sokan rezonáltak.
Olyannyira, hogy film is készült belőle. Ki tudtad engedni a kezedből és átengedni valaki más fantáziavilágának Katát és a többieket?
Mivel én írtam a forgatókönyvet, van benne felelősségem, hogy ez nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. A díszbemutatóra el sem mentem, azt hiszem, ez sok mindent elárul, ahogy az is, hogy a rendező asszisztensén kívül én voltam az egyetlen nő a stábban. Egy klasszikus romantikus komédia lett belőle, egy csetlő-botló főhőssel, de ami a könyv lelke, a „terézanyuság” mibenléte, az nem úgy jelent meg ahogy szerettem volna.
A mozifilmben nincs benne a korábbi normákat, dogmákat megkérdőjelező Kata. Az alkotók védelmére annyit elmondhatok, hogy húsz évvel ezelőtt erre nem volt olyan rálátás, mint most, nekem is nagy falat volt ilyen értelemben a forgatókönyv. Sok minden történt azóta a női emancipációval kapcsolatban, ezeket hívjuk ma már genderkérdéseknek. A könyv attól lett nagy siker, hogy közérthetően, szórakoztató formában szólt az emberekhez.
Visszatérve az első kérdéshez, hiszen húsz év alatt sokat változott a világ: ha újraszerkesztenéd, írnál bele például Tinderes randit?
A könyv felnövésregény – Péterfy-Novák Évától kaptam ezt a definíciót. Ez adja a közös pontot, hisz ez ma is ugyanolyan küzdelmes, mint régebben. Természetesen kikerülhetetlen lenne ma az az infokommunikációs robbanás, aminek részesei vagyunk, főleg azok számára, akik ebbe születtek bele, akik a Tinderen próbálnak társat találni, a Facebookon élik az életüket.
A fiatalok ugyanúgy küzdenek a párkereséssel, társtalálással, elköteleződéssel. A női életpályán való eligazodás sem lett könnyebb: mikor vállaljanak gyereket, hogyan építsenek karriert?
Egyrészt sok lehetőség kinyílt, másrészt van egy még mindig nagyon konzervatív elvárásrendszer. Ez itthon elég siralmas képet mutat, egy friss kutatás szerint ugyanis az emberek túlnyomó többsége – több mint 90 százaléka – gondolja úgy, hogy a család és a gyerekek jólétének fenntartása kizárólag a nő dolga. Milyen mozgástere marad a nőknek? Nagyon fontos erről beszélni, mert ítélkezőek vagyunk, ha valaki nem a megszokott utat választja.
Mennyire jellemző rád ma is a „terézanyuság”? Nem lehet ebben kiégni?
De. Azóta is küzdök ezzel, ugyanakkor misszió is lett belőle. Megszületett a Terézanyu Klub, lett pályázat és Aranyanyu-díj, ami az oktatási, egészségügyi, szociális szférában dolgozó nőket díjazza. Hét évig támogatott bennünket az egyik legnagyobb gyógyszercég, közel száz díjazottunk van. De hatalmas az igény arra is, hogy a nők tabuk nélkül beszélhessenek az őket érintő témákról. Az a tapasztalatom, hogy nem hagy alább a lelkesedés, mindenki el akarja mondani a történetét, ehhez azonban elfogadó közeg kell, ahol lehet sebezhetőnek mutatkozni. Ebből az igényből nőtt ki például a Terézanyu Klub.
Bár az Állítsátok meg Terézanyut! könyvnek évekkel később megírtad a folytatásait is, most egy újabb fejezethez érkezett Kéki Kata élete. Mit mondhatsz el a jövő nyáron megjelenő új regényről?
A munkacíme: Kovácsné kivan. Időközben a szingli Katából feleség és anya lett, ennek minden örömével, problémáival, amiben még több a tabu és új az elvárásrendszer. Bár az apák szerepe hatalmasat változott az elmúlt évtizedekben, egyre jobban részt vesznek manapság a gyerekeik életében, ezzel együtt nagyon nehéz beszélni az anyaság és a többi női szerep összeegyeztetéséről.
A Terézanyu pályázatra érkező írásokból is látszik, mekkora energiákat tesznek ebbe bele a nők, sokan bele is rokkannak abba, hogy mindent odaadnak magukból, mert ez az uralkodó felfogás. De akkor mi marad belőled? – ez alapkérdés a női létben, ami mögött az öröm mellett rengeteg elfojtás és fájdalom van. Ahol a nő kiszolgáltatottá válik, ott a gyerekek is azzá válnak, és itt kéne kezdeni az erről való beszélgetést. Persze a Kovácsné kivan nem szociológiai mű, a célom az, hogy sokat nevessenek az olvasók. A szórakoztató irodalomnak van létjogosultsága, ebben a műfajban pedig máshogy nem érdemes mesélni, csak sok humorral, öniróniával. Muszáj néha röhögni magunkon.
Kiemelt kép forrása: noklapja.hu
