Matchbox, Népsport, Fradi-meccsek és egy hőssé avanzsált édesapa egy kisfiú emlékeiben. A kicsit szomorkás, kopott, mégis életszagú szocreál retro világába repíti az olvasót Haász János Apám óriás lesz című novelláskötete, ami a 2022-es Margó-díj 10 esélyese közt volt. Az egymással összefüggő „apanovellák” arra keresik a választ, vajon lehetséges-e homályos emlékekből múltat és apát építeni magunknak, miként lehet felnőni édesapa nélkül, és hogyan őrizhetjük meg önmagunkban felnőttként is a kisgyermeket.
A novellák elbeszélője egy kisfiú, Jancsi, vagy ahogy édesapja szólítja, Morzsa. A fiú rajong apjáért, végtelenül erősnek, halhatatlannak, legyőzhetetlennek látja őt:
„Erős. Hatalmas és erős. Izmok dagadnak a felkarján és az alkarján, amint a téglákat emeli. A hátán, a combján, ahogy a téglákat húzza a magasba. Sose leszel ilyen izmos, gondolod, a focipálya jut eszedbe, meg a tesiórák, futás a vár körül, kudarcok izzó emlékei.”
Jancsi és apja kapcsolatának origója a futball. Együtt jártak a meccsekre, főleg akkor, ha a Fradi játszott, de kéthetente vasárnap mindig kint voltak a kisvárosi pályán is. Ez amolyan „férfidolog” volt, Aminek kapcsán Morzsából, a kisfiúból ember, sporttárs lett.
„Ezt most kell elkezdeni, hogy válogatott meccsre jár az ember, mondja apa, és tudom, hogy az ember, az itt most én vagyok, ültömben is kihúzom magam, gerincem keménysége egy kapufáé, nem gyerek vagyok, hanem ember. Szurkolótárs.”
A történetekből megismerünk egy kelet-magyarországi kisvárost, cigirágóval, gombfocival, Edda-koncertekkel, télifagyival, hétfői adásszünettel.
Egy olyan korszakban járunk, amelyet szinte mindannyian ismerünk, ha saját élményeinkből nem is, idősebb testvéreink vagy szüleink történetein keresztül biztosan. A 80-as évek végén, 90-es évek elején játszódó novellák különleges felnövéstörténetként is értelmezhetők, bár az elbeszélő inkább felnőttkori tudásával próbál visszaemlékezni, milyen is volt gyereknek lenni, milyen is volt apával lenni.
Az elbeszélő gyerekként rengeteg mindent nem tudott még. Nem tudta, hogy az élet milyen hamar elszakítja édesapjától, ahogyan azt sem, hogy felnőttként minden pénzét szerencsejátékokon és főnöke simlis üzleteiben veszíti majd el, és végül vissza kell költöznie szülővárosába, s ugyanabban a szanatóriumban lesz kénytelen elbúcsúzni gyerekkori legjobb barátjától, ahol évtizedekkel korábban az apjától is.
Jancsi a városi borbélymester történeteiből tudja meg, mi az a szerelem. Ahogy az mester meséiből kiderül, a szerelem „az, amikor vannak ketten, akik azt érzik, hogy csak akkor önmaguk, amikor a másikkal vannak, hogy attól a másiktól érzik teljesnek az életüket, és hogy amikor nincsenek együtt, akkor folyton a másikra gondolnak, és mindig azt a pillanatát várják a napnak, amikor újra együtt lesznek.”
Jancsi sokáig nem érti, mit jelent mindez, ahogyan azt sem, mi történhetett a lánnyal, akit egy vonat vitt el, amire az nem akart felszállni és akit utána soha többé nem láttak.
Jancsi életének egyes pillanataiba betekintést nyerni olyan, mintha felnőttként belelapoznánk a tinédzserkori naplónkba. Újra átélhetjük az első szerelmeket, a kamaszkor nagy csalódásait és igazságtalanságait. Olvasás közben lehetőséget kapunk arra, hogy számot vessünk tapasztalatainkkal, emberi kapcsolatainkkal és önmagunkkal.
Az Apám óriás lesz novelláinak világa fájóan ismerős lehet az olvasó számára, de nem kizárólag térbeli és időbeni közelsége, sokkal inkább az átélt érzelmek miatt.
Haász János megindító történetei ugyanazt a haragot, csalódást és indulatot ébresztik fel bennünk, mint amit Jancsi érezhetett, amikor átélte a novellákba szőtt élményeket. Tűpontos lenyomatot kaphatunk a szereplők lelkivilágáról, egy apa és fia kapcsolatáról és arról, hogyan alakítja a valóságot a gyermeki emlékezet.
Kiemelt kép forrása: Fortepan
