A 21. Század Kiadó 2020-ban útjára indított Hemingway-életműsorozata fantasztikus olvasmányélmény, ezenkívül szemet gyönyörködtető könyvtárgyak sora. Elsőként Az öreg halász és a tengert és a Búcsú a fegyverektől című regényt mutatjuk be.
„Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni” – szól Az öreg halász és a tenger tételmondata. A 21. Század Kiadó Hemingway-sorozatának első köteteként kiadott regény az író talán leghíresebb és legismertebb műve. 1952-ben jelent meg, rá egy évre Pulitzer-díjjal, 1954-ben pedig irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták.
Főhőse Santiago, a kubai halász, aki 85 napja nem fogott már semmit, ám kitartóan jár a tengerre. Ősz van, a „nagy halak ideje”, ezért mélyebbre merészkedik a szokásosnál, és bízva a víz felett megjelenő fregattmadarak „jelzésében” joggal reméli, hogy ezentúl szerencséje lesz. Csakhamar hatalmas marlin akad a horgára (ez a 4-5 méter hosszú, akár 6-700 kilogrammos, a leggyorsabb halnak tartott – akár 129 kilométer per órás sebességgel száguldó – vitorláskardoshal-féle bármilyen tengeri ember számára rettegett ellenfél), és megkezdődik ember és állat harca. A halász végül legyőzi a marlint, ám mire a partra húzza, a cápák a hal minden húsát lerágják.
Santiago a tengeren töltött napok alatt végérvényesen megöregszik, az olvasó pedig végiggondolhatja, valójában nyert-e, vagy veszített. Ismerve Ernest Hemingway életfelfogását a válasz egyértelmű: nyert, mert egy pillanatig sem adta fel a küzdelmet.
Az öreg halász és a tengert Ottlik Géza fordításában jelentette meg a kiadó, ami garancia a tökéletes műélvezetre. (Még akkor is, ha, mint mára tudjuk, a cím némileg megtévesztő: a könyv angol címe The Old Man and the Sea – Az öreg ember és a tenger.) Ráadásul a szöveg nemcsak elménket, hanem szemünket is gyönyörködteti: az egész sorozat borítóit tervező Somogyi Péter korszerű, elegáns, csodaszép köteteket alkotott.
Elegáns kivitelezésű a második kötet, a Búcsú a fegyverektől is. A szerző művei általában önéletrajzi ihletésűek – talán leginkább mind közül épp ez.
A jómódú polgári családból származó, számos sportot űző, kalandvágyó Hemingway az első világháború kitörésekor szülei tiltakozása ellenére katonának jelentkezett. Megjárta az olasz frontot, ahol súlyosan megsebesült – sérülése ellenére kimentette egy bajtársát a tűzvonalból, amiért később olasz kitüntetésben részesült. Később az amerikai vöröskereszt által üzemeltetett milánói kórházban dolgozott, ahol beleszeretett egy ápolónőbe, Agnes von Kurowskyba.
A Búcsú a fegyverektől sokat merít ebből a személyes történetből. A regény Olaszországban és Svájcban játszódik, főhőse Frederic Henry, az amerikai önkéntes, aki megsebesül, majd egy milánói kórházban lábadozik, és beleszeret Catherine-be, az ápolónőbe, akinek már korábban, sebesülése előtt is udvarolt. Amikor a németek áttörik az olasz vonalakat, menekülni kényszerülnek, a férfit a visszavonulásban való részvételéért halálra akarják ítélni az olasz hatóságok, ám ő az időközben várandós Catherine-nel együtt Svájcba szökik. Itt végre boldogságra lelnek, ám a szüléskor bekövetkező tragédia véget vet szerelmüknek.
A Búcsú a fegyverektől megindító szerelmi történet, emellett pedig a háború szenvtelen, de hatásos és megrázó leírása. Hemingway nem ítéli el a harcot, de nem is szépíti meg.
Az 1929-ben megjelent, az írónak világhírt és elismertséget hozó műben a szerző felvonultatja teljes arzenálját: okos, fanyar és távolságtartó, mondataiban pedig kerül minden felesleges szót. Ez a védjegyévé vált szikár stílus már korábban kialakult: a Búcsú a fegyverektőlt 30 évesen írta, ám jó pár évvel azelőtt, a középiskola elvégzése után, még a háború előtt a The Kansas City Star című lapnál dolgozott. Igaz, hogy mindössze fél évig – ám később írásművészetére mégis nagy hatást gyakorolt, amit az újságnál tanítottak a munkatársaknak: „Írj rövid mondatokat. Az első bekezdés rövid legyen. Használt erőteljes angolt. Légy pozitív, ne negatív.”
Következő cikkünkben a Hemingway-sorozat újabb három darabját mutatjuk be.
