Az Oscar-díjas Matthew McConaughey kihasználta a járvány miatti leállást, és ötvenedik születésnapja alkalmából könyvet írt az életéről. Nagyon jól tette.

„Fotelantropológusként, folkfilozófusként és igazságkereső utcai költőként követtem égi sugallatokat, asszociáltam, hallottam sok hangot és úgy boldogultam a valósággal, hogy szó szerint az álmaimat kergettem. Béreltem, voltak futó kalandjaim, hobbijaim és viszonyaim, kergettem pillangókat, ki tudja hová, mind csak megálló, nem végállomás, életem útján oda, ahol ma vagyok. Találtam javakat, törvényeket, kapcsolatokat, karriereket, feleséget és családot, és időnként makacsul horgonyt vetettem. Amikor megöntöztem a kertjüket, életre serkentek, és sokat tanultam tervezéstől az előadásig, tudástól a csinálásig, színészkedéstől a megélésig. Akkor kezdték el a pillangók látogatni a kertem.”


Öt évtized kitűnő lehetőség a számvetésre, döntéseink és tetteink kielemzésére, az önmagunkkal való őszinte szembenézésre. Így volt ezzel Matthew McConaughey Oscar-díjas színész is, aki kihasználva a járványhelyzetet, tavaly fogta magát és két hónapra önkéntes karantéba vonult a texasi sivatagba. Magával vitte közel négy évtizednyi naplófeljegyzéseit, kötegnyi családi fotót és a szívének oly fontos lökhárítómatrica-gyűjteményét, hogy ezek segítségével göngyölítse fel életének fél évszázadát.

Múltba tekintéséből született meg könyve, a Zöldlámpa, amely nem klasszikus értelemben vett memoár. Épp olyan sokrétű és izgalmas írás, mint McConaughey karrierje. Nemcsak egy hollywoodi szupersztár kacskaringós pályája rajzolódik ki a lapokon, de a hömpölygő gondolatok az élet szerelmesének spirituális felismeréseiről, lelki munkálkodásairól is szólnak.

Talán azért is volt olyan elementáris erejű Matthew McConaughey alakítása Rustin Cohle szerepében a True Detective  – A törvény nevében című sorozatban, mert a magánéletben is ugyanilyen kegyetlen és nyílt őszinteséggel tud mindennel, a jóval és a rosszal egyaránt szembenézni. De amíg Rustin teljesen kiábrándult az emberiségből, addig Matthew McConaughey mélyen és teljes szívével hisz az életben.
Pedig fájdalomból és nehézségekből neki is bőven kijutott. Véletlen gyerek volt. Édesanyja a terhessége ötödik hónapjáig valójában azt hitte, tumor nő a testében. Szülei kapcsolata sem volt felhőtlen, többször házasodtak össze és váltak el egymástól, veszekedéseik pedig sokszor torkolltak fizikai bántalmazásba. McConaughey-nek azonban ennél nagyobb traumákkal is szembe kellett néznie: könyvében kendőzetlenül vall arról, hogy mindössze tizenöt éves volt, amikor zsarolással rávették az első szexuális együttlétre, majd tizennyolc, amikor egy férfi molesztálta.


És, hogy mi lehet sikerének a titka? Az élet McConaughey szerint pont úgy működik, mint a forgalom: vannak emberek, helyzetek, amelyek mellett ott áll a behajtani tilos tábla, akadnak olyan pillanatok, amikor meg kell állni, és kivárni a megfelelő alkalmat, máskor inkább haladni kell az árral. Egy azonban biztos, a jelzőlámpák idővel mindig zöldre váltanak.

„Azért írtam ezt a könyvet, hogy legyen egy írott dokumentum, amelynek felelősséggel tartozom. Azért írtam ezt a könyvet, hogy önök felelősségre vonhassanak és emlékeztethessenek, hogy mit felejtettem el. Visszatértem korábbi időkhöz; megtanult, ismételt és felelevenített leckékhez. Megértettem, hogy a felismerés gyorsan jön, a tanulás már tovább tart, és az élet a legnehezebb rész. Ott találtam magam, ahol hagytam.”