Az AlkalMáté Trupp előadásai évekig elengedhetetlen részei voltak a nyaraknak. Máté Gábor és Horvai István egykori színészosztálya – Péter Kata, Czukor Balázs, Dömötör András, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Szandtner Anna, Vajda Milán, Kovács Patrícia, Fenyő Iván, Száraz Dénes – tavalyig minden évben összegyűlt két hétre, hogy előadást készítsenek egymás életéről. Zavarba ejtő őszinteséggel tárták a nézők elé a 14 színész életének legfontosabb pillanatait, válságait és katarzisait. Tavaly Jordán Adél előadásával befejeződött a sorozat, de a színháztörténeti jelentőségű vállalkozás így sem merül feledésbe. Nyár elején a Park Kiadó gondozásában jelent meg Gyárfás Dorka és Somos Ákos interjúkötete, mely nemcsak emléket állít ennek a projektnek, de szól a színházi szakma aktuális helyzetéről és a mai negyvenes generáció világban betöltött szerepéről is. A szerzőkkel beszélgettünk.

Az első perctől kezdve figyelemmel kísértétek az AlkalMáté előadásait?

Gyárfás Dorka: Két évig nem is tudtam erről a projektről, pedig a színház mindig is fontos része volt az életemnek: egy ideig én is jártam Máté Gábor és Horvai István egy korábbi osztályába, de nem fejeztem be, mert kiderült, a színészet nem az én utam. Később, már televízió szakos hallgatóként, nagyjából átfedésben jártam az AlkalMátésokkal a színművészetire. Kovács Patrícia előadása volt az első, amit láttam, egy barátnőm vitt el rá Zsámbékra. Utána, amikor csak volt rá lehetőségem, ott voltam az előadásokon.

Ez a sorozat rögtön függővé tette az embert.

Somos Ákos: Kisgyerekkora óta ismerem Jordán Adélt, mivel a Merlinbe jártam Jordán Tamásékhoz színiiskolába. Később mindig figyelemmel követtem Adél pályafutását, így az indulás óta tudtam a projektről, mégis viszonylag későn csatlakoztam be az AlkalMáté életébe. Sokáig azt éreztem, hogy ezek az előadások egy szűk színházi közeghez szólnak, ahova nekem nincs belépésem.

A képen az AlkalMáté Trupp társulata.
Forrás: Park Könyvkiadó, Facebook

Vajda Milán története volt az első, amit láttam, onnantól kezdve viszont egyet sem szalasztottam el, bár sokszor képtelenség volt jegyet szerezni az előadásokra. A kezdetektől nagy érdeklődés övezte az AlkalMáté Trupp megmozdulásait: a könyvben is benne van a sztori, hogy az első előadásnál, ami Járó Zsuzsáról szólt, majdnem kitört a forradalom, mert mire a jegyet váltott közönség megérkezett Zsámbékra, addigra a nézőtér java része már tele volt.

A könyvhöz persze nagyon fontos volt, hogy lássuk az összes előadást, így amikről lemaradtunk, azt videóról pótoltuk be. Mindenkinek megvolt a saját előadásának a felvétele, egyedül Kovács Patríciáét volt nehéz megszerezni. Felírták ugyan cédére, de senki nem tudta, hol lehet, végül az utolsó pillanatban csak előkerült.

Felmerült bennünk, hogy milyen jó lenne valamilyen platformon elérhetővé tenni ezeket a felvételeket, keressük a lehetőségeket, mert a feltételek sajnos még nem adottak hozzá.

Gy. D.: Amikor újranéztük a felvételeket, akkor szembesültem vele, hogy egy kicsit én is részese voltam az AlkalMáténak. Járó Zsuzsát ötödjére vették fel a színművészetire, az előadásának visszatérő eleme volt, amikor folyamatosan elutasítják. Ilyenkor valaki Tiszeker Lajosként, az SZFE akkori legendás titkáraként állt ki a színpadra, és felolvasta a felvettek listáját, amiből Járó Zsuzsa neve rendre kimaradt. Viszont az enyém egyszer benne volt. 

Hogy jött az ötlete, hogy kötetbe foglaljátok az AlkalMáté történetét?

S. Á.: Először az merült fel bennem, hogy riportfilmet kéne készíteni a csapatról, megszólaltatva minden résztvevőt, de később ezt elvetettem. Futás közben jutott eszembe a könyv ötlete. Amikor a koronavírus-járvány miatt elmaradt a sorozat utolsó, Jordán Adél életét bemutató előadás, úgy gondoltam, ez jó lehetőség arra, hogy elkészüljön a könyv, de be kellett látni, Adél nem maradhat ki a kötetből. Vele teljes ez a történet.

Gy. D.: Ákos két évvel ezelőtt avatott be tervébe és nem volt kérdés, hogy csatlakozzam ehhez a kalandhoz. Arról viszont egyikünknek sem volt elképzelése, mennyi munkával jár ennyi interjút elkészíteni, nem beszélve arról, hogy a munkánk mellett hogyan fér bele a kötet az időnkbe. De ez egy olyan szerelem-projekt volt mindkettőnknek, amiért bármennyit túlóráztunk volna.

Szerettük volna, hogy az AlkalMáté tényleg nyomot hagyjon a színháztörténetben.

S. Á.: Mint az az előadásokból is kiderült,ezek a színészek nagyon jól tudnak magukról fogalmazni, tisztában voltunk vele, hogy mindenképp izgalmas anyag születhet a beszélgetésekből. Ráadásul nagyon sokat jelentetett nekünk, hogy a kezdetektől fogva mindannyian komolyan vették a közös munkát.

Mennyire volt könnyű megszólaltatni Száraz Dénest és Fenyő Ivánt, akik korábban különböző okok miatt úgy döntöttek, kiválnak az AlkalMáté Truppból?

S. Á.: Dénes és Iván számára is egyértelmű volt, hogy az AlkalMáté történetéhez elszakíthatatlanul hozzátartozik a távozásuk, hogy mik azok a személyes konfliktusok és problémák, amelyek miatt végül így döntöttek. Ezért is érezték úgy mindketten, hogy kötelességük megszólalniuk. A legnagyobb élmény nekem ebben az egészben, hogy megértettem, mit jelent a sorsközösség.

Már nem járnak a főiskolára, már rég nem Máté Gábor az osztályfőnökük, a közösen eltöltött négy év mégis a mai napig meghatározó a számukra, olyan élmény, amit semmi sem írhat felül. Ez az összetartozás a valódi sorsközösség.

A képen Gyárfás Dorka és Somos Ákos AlkalMáté Trupp című könyvének lapjai.
Forrás: Park Könyvkiadó, Facebook

Gy. D.: De a könyvből kiderül, hogy ki volt még az, aki kis híján ugyancsak maga mögött hagyta az AlkalMátét. Az interjúk amellett, hogy emléket állítanak az előadásoknak és a sorozatnak, legalább annyira szólnak arról, hogy miként működik egy igazi közösség. Arról, hogy hogyan vagyunk egymáshoz őszinték, fogadjuk el a másikat, tárulkozunk ki és mutatjuk meg a legsérülékenyebb oldalunkat. Ebből a szempontból példaértékű az AlkalMáté története.

Az előadások közül melyik volt számotokra a legemlékezetesebb? Volt olyan előadás, ami segített nektek a saját életetekben felismerni, megoldani egy problémát?

Gy. D.: Nekem egyértelműen Gál Kristófé. De az osztályon belül is sokan mondják, hogy az volt a csúcspontja, vagy fordulópontja ennek a sorozatnak. Ezt követően mindenki az ő történetéhez képest próbált fogalmazni. Megrendítő volt látni egy házassági válságot, szembesülni a saját korosztályom problémáival akkor, amikor körülöttem is sokaknak veszélybe került a családi élete. Az előadásból kiderült, hogy minden nehézség ellenére Gál Kristóf és a felesége nem eresztették el egymást, pedig voltak dolgok, amelyekről gyökeresen mást gondoltak.

S. Á.: Bár a Gál Kristóf előadását csak felvételről láttam, amikor az interjúkra készültünk, de így is revelációt jelentett, ahogy Mészáros Béláé is, aki teljesen elengedte a szakmai vonalat és a lelkét szedte darabokra. Vajda Milán előadása is emlékezetes számomra: szenzációs jelenetekkel, elképesztő színházi szkeccsekkel volt tele.

Forrás: Index.hu

Ahogy a darabok, úgy a könyv is értelmezhető egyfajta terápiaként, olvasóként mindenképp. A személyesség, az őszinteség, a fájdalmak, a hibák nyílt felvállalása sokat segít a saját életünkre is máshogy tekinteni.

Gy. D.: Ugyanaz volt a célunk a könyvvel, mint nekik az előadásokkal, hogy ne egy rózsaszín képet fessünk, hanem vállaljuk be az összes karcos részletét, sötét oldalát az AlkalMáté történetének, legyenek a könyvben is konfliktusok, de akár ellentmondások is.

Nem akartunk nimbuszt építeni, egyébként is ezeknek a színészeknek elegük van a „legendás Máté Gábor-osztály” címkéből.

S. Á.: Nincs még egy olyan színházi produkció, aminek ilyen fontos tényezője lenne az idő. J. K. Rowling legnagyobb találmánya a Harry Potter esetében az volt, hogy együtt növesztette az szereplőit az olvasókkal. Az AlkalMáté is változott az idő múlásával együtt: aki 2007-ben vagy 2008-ban készítette el a saját előadását, pár évvel az egyetem elvégzése után, azt teljes más helyzetek érdekelték, mint az, aki negyven felett a szakmai vagy magánéleti válságokon túl próbálta megfogalmazni önmagát. Ezért is megismételhetetlen, amit ez a csapat létrehozott.

A kötet jóval túlmutat az AlkalMátén: a színészek történetén keresztül egy korszakot, egy művészgeneráció pillanatképét is szerettétek volna megrajzolni?

Gy. D.: Az előadások miatt ez óhatatlan volt. Azok is jóval többről szólnak, mint egy-egy ember élete. Benne van a színházi szakma aktuális helyzete, és a mi generációnk világban betöltött szerepe is. A szereplők gondolkodásmódja határozta meg, hogy mennyire mentünk bele jobban ebbe. Dömötör András például nem is tud máshogy gondolkodni, mint mélységben és szélességben, rögtön jelenséget lát, és elemez. Nagyon nagy élmény egy ilyen emberrel beszélgetni, aki mindennek kontextust teremt. Ezért, és a sok nézőpont egymás mellett szerepeltetésének köszönhetően a mi könyvünk is nyert egy ilyen perspektívát.

Az AlkalMáté Trupp utolsó előadása a Margón tartott könyvbemutatón / Forrás: AlkalMáté Trupp, Facebook

Mit gondoltok, a modern magyar színháztörténetben milyen helyet foglal el az AlkalMáté Trupp?

S. Á.: A szakmának jobban kultiválnia kellett volna a jelenséget. Nagyon jó, hogy van egy rajongói kör, ami szinte vallási áhítattal követte az előadásokat, de ahogy Dömötör András is megfogalmazta, a szakmából nem tematizálta senki.

Az AlkalMáté jóval több volt mint egy jópofa játék, új színházi nyelvet teremtett. Nem halott szerzők száz éves szövegein keresztül fogalmaztak magukról, a saját életükről, hanem direkt módon.

Gy. D.: Az elmúlt 15 évben nagy válságba került a színház, ezt mindenki érzékeli, aki néz előadásokat. A karantén alatt úgy éreztem, nem hiányzik annyira a színház, mint amennyire számítottam rá, annyit unatkoztam a színházban az utóbbi években. Az AlkalMátéban viszont soha nem lehetett csalódni. Talán a korunk teszi, hogy már nem akarunk a klasszikusok sorai között áthallásos üzenetek után kutatni: jól esik a mai nyelven, a mi valódi problémáinkról hallani. Ezért egyedülálló az, amit a csapat felépített. Az ő történeteik kortárs drámák.

Hogy látjátok most, lesz még folytatása az AlkalMáténak?

Gy. D.: Ezzel a kötettel egy korszak lezárult, és ahogy kiderül belőle, jelenleg kevesen érzik úgy a csapatból, hogy folytatni kéne.

S. Á.: Vannak annyira nyughatatlanok, hogy ha nem is ebben a formában, de létrehoznak még közösen valamit, elég csak Dömötör András Secondlife és Határátlépések előadásaira gondolni. Talán nem ez a vége az AlkalMáténak, de most egy-két évig biztos, hogy mindenki másra fog koncentrálni.

Kiemelt kép: Dömölky Dániel