Bár nem gondoljuk, hogy létezik külön “női” és “férfi” irodalom, tény: a regénytermésben különösen gazdag 2020-ban feltűnően sok nő könyvének örülhettünk. Ezek közül mutatunk be néhányat, először Halász Rita Mély levegőjét és Tompa Andrea Haza című könyvét.

Mély levegő, Haza, Hóesés Rómában, Szív utca, Az első világvége, amit együtt töltöttünk, Kapcsolati hiba: hat regény, amelyeket az köt össze, hogy egytől egyig kiváló, egyéni hangon megszólaló munkák, illetve hogy mind a hatot nők írták.


Az elmúlt év talán legnagyobb irodalmi meglepetése Halász Rita nevéhez fűződik: az elsőkötetes szerző Mély levegő című könyve érett, kész próza, amely lecsupaszított, mégis kifejező nyelven beszél nagyon releváns dolgokról.
A regény kezdőjelenetében megismerkedünk a főhőssel, Verával, aki két gyerekével éppen apja lakása felé tart annak autójában egy téli estén. Félig-meddig menekülőben vannak otthonról, ahol a férj jó ideje pokollá tette felesége életét.
Itt kezdődik Vera története, hogy a jól adagolt, vissza-visszatérő flashbacknek és a narrátor – vagyis Vera – tűnődéseinek köszönhetően felfejthessük az egész történetet. De a Mély levegő jóval több, mint egy bántalmazó kapcsolat bemutatása. Szól a traumafeldolgozásról, a múlt mintáinak felismeréséről, a bizonytalanságról, amely akkor keríti hatalmába az embert, amikor korábbi fő szövetségese egyszer csak ellenséggé válik.

Súlyos téma, a könyv mégsem telepszik rá olvasójára, egyáltalán nem válik nyomasztóvá. A szerző kikacsintásai, a humor, az őszinteség oldják az alaptéma adta feszültséget.

„A régi szobámból dől a hideg, a padlón halomban állnak a táskák, bőröndök, szőnyegek összecsavarva, nejlonzacskók, dobozok. Ezek szerint a garázs megtelt. A radiátor megközelíthetetlen. Leroskadok a székre, nem tudok megmozdulni. A kihúzhatós kanapét nézem, milyen jókat dugtunk itt Péterrel még az esküvő előtt” – olvassuk például a könyv elején, amikor Vera a gyerekekkel megérkezik apja lakásába.


Innen kell elindulni, innen kell újraépíteni egy életet. Nem könnyű folyamat, főleg úgy, hogy a férj, Péter sem könnyíti meg. Például a párterápián: „Miért romlott meg a házasságuk, kérdezi a férfi Pétert. Először is, nem romlott meg, válaszolja. Vera döntött úgy egyik pillanatról a másikra, hogy elhagy. Gondolom, voltak előzményei. Voltak, de nem olyan súlyosak, mint ahogy ő állítja. Ő még nem mondott semmit, szól közbe a nő. Péter erőltetetten mosolyog. Ismerem a feleségem. Istenem, Verának kellett a szabadság, az önmegvalósítás. A szülei is elváltak, aki ezt a mintát látta, annak nincs másik megoldás.”
Vera végül végigjárja a megszabadulás stációit, és a regény végére sejtjük: révbe ér. Ami jó hír, mert olvasóként mindvégig drukkolunk neki. Olyan erővel, mintha személyes ismerősünk lenne. Már önmagában ez is komoly írói teljesítmény.

Az elsőkönyves Halász Rita után következzen Tompa Andrea, aki negyedik regényével jelentkezett tavaly. A Haza annyiban merész vállalkozás, hogy sok tekintetben más, mint a szerző korábbi sikerkönyvei, a Fejtől s lábtól, A hóhér háza, vagy a 2018-ban Libri Irodalmi Díjjal kitüntetett Omerta.
Ebben a könyvben nem jól megfogható helyszínen és történelmi korban játszódó történetet olvasunk – a Haza elvontabb, sokkal inkább játszódik belül, a szereplők lelkében, gondolataiban, mint tényleges helyszíneken.

„Odüsszeusz is hazatér végül, de előtte még sokat, rendkívül sokat ült egy sziklán, és sírt, sírdogált. »Hogyha azonban a szíved tudná, mennyi siralmat / kell még eltűrnöd, mielőtt végkép hazaérnél…« A hős sosem tudja, mennyi siralmat kell eltűrnie. Hosszú lesz az út hazafelé” – olvassuk a könyv elején a főszereplő gondolatait.

Mi a haza? Haza lehet-e érni hosszú távollét után? A haza csak illúzió, és valójában nem földrajzi hely, hanem lelki zug? A hazaérkezés voltaképpen annak szinonimája, hogy az ember, földrajzi helytől függetlenül, megleli-e helyét a világban?

Erre keresi a választ a regény egy harmincéves osztálytalálkozó köré szervezve a cselekményt. Otthonukat elhagyó, visszatérő, helyüket máshol meglelő, vagy épp meg nem lelő emberek történetein keresztül járjuk körül a kérdést.
Elvontan hangzik? Az is: ez Tompa Andrea eddig leginkább filozofikus műve. Amely kezdetben meglepheti az olvasót. Ám az író hamar bizonyítja, hogy ezen az elvontabb síkon is otthonosan mozog. Jó, pörgő leírások, sodró mondatok gondoskodnak róla, hogy figyelmünk ne lankadjon. Ott van például Csaba, aki Svédországban él, ahol taxizik, emellett pedig halakkal kereskedik.

„A pincében – a magáé mellé kettőt bérel még a szomszédaitól – hetven akváriuma van, halakat tenyészt, egy arab kereskedőnek adja el őket. Aki az idióta svédeknek adja el, teszi hozzá, hangját az idiótánál lehalkítva, akik nem tartanak normális és költséges állatokat, mert itt az állatorvosra ráfizeted az életed. Hangját lehalkítva, anyanyelvén mesél a svédek ostoba életéről, pedig a pincében vannak, távol a fülektől, melyek amúgy sem értik a nyelvüket. Mindent el lehet adni nekik, imádják ezeket a szarokat, nem kell sétáltatni, alig kell etetni, jól mutat a szobában, nem viszik állatorvoshoz, megdöglik, kidobod a kukába, vagy lehúzod a vécén.”
Vagy Ágó, a tudományos karrierje során az egész világot bebarangoló, majd pályája csúcsán Amerikában, a Yale-en a helyét meglelő osztálytárs, barátnő. Az ő útja is egy a helykeresés módozatai közül.

A Haza ugyanis kész választ nem ad önmagunk megtalálásának kérdésére, de válaszlehetőségeket, különféle változatokat igen. Egy biztos csak: „A kaland uralhatatlan” – írja egy helyen a szerző; az, hogy miként járjuk be utunkat a világban, Tompa Andrea főszereplőjének olvasatában nem, vagy alig befolyásolható.
Izgalmas kalandozások létünk egyik alapvető kérdése körül – ezt kínálja a Haza. Komoly és elgondolkodtató könyv Tompa Andreáé.