
Az írás iskolája az olvasás – Beszélgetés Mohamed Mbougar Sarr-ral
Interjút készítettünk a mindössze 32 éves Mohamed Mbougar Sarral, aki tavaly megkapta a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerését a Goncourt-díjat.

Interjút készítettünk a mindössze 32 éves Mohamed Mbougar Sarral, aki tavaly megkapta a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerését a Goncourt-díjat.

A Káin megjelenésekor, a vén komcsi Saramago már 87 éves. Nobel-díjas mester. Az európai próza Yodája. A következő évben meghal. Fontos megismerni a fantasztikus életmű utolsó darabját.

72 éves korában, rövid ideig tartó betegséget követően október 4-én elhunyt Peter Robinson brit születésű kanadai krimiíró – írta meg a Guardian a Hodder &

Izland a világ egyik legboldogabb nemzete, ahol az olvasás szinte nemzeti sportnak tekinthető. Három könyv segítségével utazunk el a titokzatos szigetországba.

A világhírű írónő Emma című regényének egyik korabeli darabja – melyen egy kézzel írt üzenet is olvasható – rekordáron, 375 ezer fontért, azaz több mint 180 millió forintért kelt el.

„Mindkét kötet az önmagára találásról szól – az előbbinek irodalmi tétje van, a költői nyelv egyre erőteljesebben teremt saját világot, az utóbbi pedig a nyilvános Self újraírásával kísérletezik.”

A Margó-díj nyertese a díjjal 500 ezer forintot, valamint 10 millió forint értékű kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap.

„– Már látom is a fülszöveget – folytatja. – Mit írhat egy nő egyáltalán, akinek két munkahelye, gyereke, háztartása, számolatlan elintéznivalója van. Erre keresi a

Gioia Diliberto Coco a Ritzben című regénye a divatdiktátor hivatalosan alig dokumentált második világháborús időszakát, amely némiképp választ ad arra, hogy milyen is volt a valódi Coco Chanel?

Annie Ernaux a 16. francia író, aki irodalmi Nobel-díjat kapott, utoljára Patrick Modiano francia szerző részesült ebben az elismerésben 2014-ben.

Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!