Az irodalmi Nobel-díjat idén a francia Annie Ernaux-nak ítélték oda „azért a bátorságért és éleslátásért, amellyel a személyes emlékezet gyökereit, kollektív korlátait, ellentmondásait írja le” – számolt be róla a Guardian.
Annie Ernaux a kortárs francia irodalom egyik meghatározó alakja, már tavaly is az egyik legesélyesebb volt a fogadási listákon. Mivel a Nobel-díj jelöltjeit ötven évre titkosítják, ezért a díjátadó előtti hetekben évről-évre elindul a találgatás, ki kaphatja a rangos irodalmi díjat. Ahogy arról korábban beszámoltunk, idén Pierre Michon, Michel Houellebecq és Salman Rushdie mellett két magyar név is megjelent a reménybeli Nobel-díj várományosai között: Krasznahorkai László és Nádas Péter. Ezen a fogadási listán Annie Ernaux 20:1-hez eséllyel szerepelt.
Annie Ernaux a 16. francia író, aki irodalmi Nobel-díjat kapott, utoljára Patrick Modiano francia szerző részesült ebben az elismerésben 2014-ben.
Anders Olsson, a Nobel-bizottság egyik elnöke azt nyilatkozta, az idén 82 éves írónő műveiben „különböző nézőpontokból és következetesen vizsgálja az élet nagy kérdéseit, bemutatja, milyen egyenlőtlenségek jellemzik a társadalmat, legyen szó nemekről, nyelvről vagy társadalmi rétegekről.”
Olsson jellemzése szerint az írónő őszintén hisz az írás felszabadító erejében:
„Munkája megalkuvást nem ismerő, közérthető és letisztult nyelvezetű. Hatalmas bátorsággal és éleslátással tárja fel a különböző társadalmi rétegek gyötrelmeit, írja le a szégyent, a megaláztatást, a féltékenységet vagy az arra való képtelenséget, hogy szembesüljünk magunkkal: kik is vagyunk valójában – mindeközben pedig valami csodálatraméltó és maradandó dolgot hoz létre.”
Annie Ernaux 1940 szeptember 1-jén született egyszerű munkáscsalád gyermekeként. A rouen-i, majd a bordeaux-i egyetemeken tanult pedagógusnak; 1971-ben modern irodalomból szerzett diplomát. Hazájában az egyik legjelentősebb kortárs írónak tartják, világszerte egyre népszerűbbek az önéletrajzi ihletésű könyvei. Proust, Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir nagy hatással voltak az életművére. Művei nem fikciós regények, sokkal inkább önéletrajzok – számára az irodalom elsősorban önvallomás.
A francia írónő eddig 23 könyvet jelentetett meg, magyarul két regénye és két kisregénye olvasható: az Évek, Az árulás, az Egy asszony és a Lánytörténet.
Műveiben történelmi és egyéni élményeket ötvöz. Nem „érzelmeskedik”, stílusa inkább analitikus, önelemző, tárgyilagos. Regényeiben őszintén beszél a szülei társadalmi felemelkedéséről, kamaszkoráról, házasságáról, édesapjával való viszonyáról és a felnőtté válásról (Árulás), szenvedélyes viszonyáról egy házas férfival (Se perdre), és az olyan súlyos traumákról is, mint az abortusz (L’événement) – ami a 60-as évek Franciaországában illegális volt – vagy az édesanyja halála (Egy asszony).
A francia kritikusok Évek című, 2008-as történelmi emlékiratát tartják Ernaux mesterművének. Az írónő legsikeresebbnek tartott műve a múlt évszázad második felének Franciaországát eleveníti fel. Az 1940-es évektől a 2000-es évekig gyűjti össze az élete során felhalmozott meghatározó emlékeket, gondolatokat. Afféle kollektív, személytelen önéletrajz, amelyben az egyéni tapasztalatok mélyen a társadalmi tapasztalatokba ágyazódnak, s amelyet egy egész generáció magáénak érezhet.
Ernaux több interjúban is kifejtette, hogy ő soha nem fikciót ír, hanem az önéletírás, a szociológia és a történelem találkozási pontjai érdeklik, ebbe az életműbe illeszkedik a Lánytörténet című regénye is.
A cselekmény az 50-es évek Franciaországában játszódik egy diáktáborban: egy tizenhét éves lányról, Annie-ről szól, aki először tölt el egy éjszakát egy fiúval. Emlékekből, korabeli fotókból, levelekből és dalszövegekből egy letűnt világ kel életre: Franciaország történetének az az időszaka, amikor a szüzesség elvesztése, a kamaszkor érzelmi viharai és az étkezési zavarok még egészen más megítélés alá estek, mint ma.
Annie Ernaux magyarul eddig meg nem jelent Getting Lost (Se perdre) című műve lebilincselő, szexuálisan őszinte tanulmány egy nőről, aki a szerelem és a vágy zűrzavarában próbál túlélni. A napló formában megírt regény a szerzőnő egy másfél éven át tartó titkos, szenvedélyes szerelmi viszonyának történetét írja le, melyet egy nála fiatalabb, házas férfival, egy orosz diplomatával folytatott. Ankita Chakraborty, a The Guardian kritikusa így nyilatkozik a regényről:
„Ernaux szexről szóló írásait az különbözteti meg a korabeli szerzők hasonló tematikájú műveitől, hogy teljesen hiányzik belőlük a szégyenérzet. A vágy nála még több vágyat szül, ami soha nem kelti fel az olvasóban a megaláztatottság érzését, még akkor sem, ha olyan súlyos traumáról van szó, mint az abortusz. Amikor Annie Ernaux regényét olvasod, fel sem merül benned, hogy a szexuális vágyhoz bármiféle szégyenérzet társulhat.”
Alfred Nobel végrendelete alapján az irodalmi Nobel-díjat annak a szerzőnek ítélik oda, “aki az irodalomhoz a legkiemelkedőbb, idealisztikus beállítottságú alkotással járul hozzá”. A díjat a Svéd Akadémia ítéli oda és jelentős pénzjutalommal, 10 millió svéd koronával (390 millió forinttal) jár.
2021-ben a díjat Abdulrazaq Gurnah kapta „a gyarmatosítás hatásainak és a menekültek sorsának bemutatásáért”. Magyar szerző egy alkalommal részesült az elismerésben: 2002-ben Kertész Imre nyerte el az irodalmi Nobel-díjat az indoklás szerint „a történelem barbár önkényének kiszolgáltatott törékeny ember tapasztalatait felmutató munkásságáért”. Az 1929-ben született szerző neve összeforrt első, Sorstalanság című regényével, amely auschwitzi megpróbáltatásait dolgozza fel.
Kiemelt kép forrás: CNN, cnn.com
