Szélsőséges éghajlati változások. Pénzügyi válságok. Feszítő társadalmi kérdések. Rohamosan fogyó erőforrások. Egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat nyugtalanító hírekkel – de mégis, hogyan reagáljunk rájuk? Interjúnkban erre is választ ad Stumpf-Biró Balázs kutató, a Holnapután könyvsorozat fordítója és társszerkesztője.
Mivel foglalkozik egy összeomláskutató?
Az összeomláskutatás, vagyis a kollapszológia ebben a formában viszonylag új keletű: tíz évvel ezelőtt alkotta meg Pablo Servigne francia kutató és csapata. Maga a tudományág egyébként jóval régebbre nyúlik vissza, ám a korai kutatások elsősorban a múltbeli civilizációk összeomlásának mintázatait vizsgálták.
A valóság kényszerítő hatása alatt csupán később alakult ki az igény, hogy ezeket összevessük a jelenlegi folyamatokkal, és megfelelő következtetéseket vonjunk le belőlük.
Összetett rendszerek viselkedését kutatjuk, mint például egy ökoszisztéma, egy társadalom vagy az egész civilizáció. Egy ilyen komplex rendszer kialakulása idő- és energiaigényes folyamat, ám amikor a rendszer eléri növekedésének határait és felemészti az erőforrásait, akkor a hanyatlása és összeomlása viszonylag rövid és gyors. A kollapszológia elsősorban ezt a lefelé ívelő periódust vizsgálja.
Önök szerint a civilizációnk hanyatló periódusát éli?
Igen, vitathatatlanul. Jelenleg az érdemi vita csupán arról folyik, hogy a rendszerszintű összeomlás mennyire lesz gyors, vagy éppen elnyújtott, és nem arról, hogy bekövetkezik-e. Valószínű, hogy a lefelé hanyatló ív sokkal inkább egy sinus görbére hasonlít majd, amiben egyre ritkábban és egyre rövidebb időre, de lesznek felívelő periódusok.
Ám, hogy ez a hanyatlás mennyire lesz gyors, az sok minden más mellett rajtunk is múlik. Az emberiség pedig jelenleg mindent megtesz azért, hogy jelentősen rontson a helyzeten.
Ezért fontos a hiteles tájékoztatás. Hiszen mennél több ember készül fel érdemben az előttünk álló nehéz időszakra, annál kevesebben esnek majd pánikba, ha egyszer a valóság ránk rúgja az ajtót. És minél kevesebb ember esik pánikba, annál kisebb lesz a káosz.
Hogy érzi, mennyire van jelen a téma a közbeszédben?
Nagyon fontosnak tartom a valóság őszinte bemutatását – ami alapvetően szembe megy a jelenlegi uralkodó és megkérdőjelezhetetlen növekedésközpontú megközelítéssel. Aki kijelenti, hogy ez a hajó sok tekintetben elment, az eretnek. Ettől függetlenül érezhető a változás. Egyre többen érdeklődnek az őket körülvevő folyamatok iránt, hogy a valóság ismeretében hozhassanak megfelelő döntéseket az életükkel kapcsolatban.
És itt jön a képbe a mélyalkalmazkodás, azaz a felkészülés a civilizációnk bukására, ha jól értem.
A mélyalkalmazkodás, azaz a Deep Adaptation fogalmát Jem Bendell professzor alkotta meg 2018-ban, amikor írt erről egy roppant szókimondó tanulmányt.
Ezt követően, az ő hatására indult útjára a magyarországi csoport, amely néhány év alatt legnagyobb és legaktívabb közösséggé vált a Deep Adaptation nemzetközi hálózatában. Ennek eredményeként rendezzük meg évente a World Adaptation Forum konferenciát, amely a kollapszológia nemzetközi szakembereinek legjavát hozza el Magyarországra.
A mélyalkalmazkodás révén ismertem meg Szalóczy Zsolt fizikust, akivel társzerkesztőként együtt formáljuk a Holnapután könyvsorozatot. Munkánk célja, hogy bármely szervezet, közösség vagy magánszemély felkészülhessen arra, hogy számtalan tényező együttes hatásának eredményeként életkörülményeink lényegesen megváltoznak, és az élhető élet fenntartásának érdekében a legjobb tudásunk és szándékaink szerint alkalmazkodnunk kell az új feltételekhez. Ennek támogatására született meg a Cassandra Program.
Tudna mesélni egy kicsit a kezdeményezésről?
A program egy trójai hercegnőről kapta a nevét, aki ugyan jóstehetséggel volt megáldva, és figyelmeztette népét a közelgő veszélyre, ám végül senki sem hitt neki. Mi sem gondoljuk, hogy az emberek tömegesen hitelt adnának majd az üzenetnek, amit közvetítünk, de valójában nem is ez a célunk. Mindössze annyi, hogy gondolkodjanak el a hallottakon, és saját maguk járjanak utána. Ezt kívánjuk elősegíteni.
A program négy pillérből áll. Legfontosabb eleme a szemléletformálás és a kutatási eredmények elérhetővé tétele magyar nyelven. Blogot vezetünk, podcastot készítünk, illetve így jött létre a könyvsorozat is.
A második pillér az egyének és közösségek felkészülését és alkalmazkodását segítő útmutatók készítése, mint a vészhelyzeti készenlétet támogató Biztonságban sorozat.
A harmadik pillér a szervezeti reziliencia, vagyis ellenállóképesség fejlesztése. Az életünk kereteit meghatározó struktúrákat azáltal tudjuk ellenállóbbá tenni, hogy a bennük élő, dolgozó emberek rezilienciáján javítunk. Ezt teszi lehetővé a CASSee Program.
A negyedik pillér a fiatalokkal és gyermekekkel foglalkozó szülőket és szakembereket támogatja a polikrízis folyamatának és következményeinek megértésében és feldolgozásában, valamint a fiatalokkal való eszmecserében, a korosztályi sajátosságoknak megfelelően.
Amikor a sorozat indításáról döntöttek, miért pont ezekre a könyvekre esett a választás?
Nyugaton ennek a témának nagyon komoly szakirodalma van, és elképesztő mennyiségben jelennek meg kiváló alkotások. Zsolttal közösen arra törekszünk, hogy a nemzetközi szakirodalom legjavát elérhetővé tegyük a magyar nyelvű közönség számára is. A sorozat egészét tekintve már 11 ezer eladott példánynál tartunk, ami messze meghaladta a kiadó elvárásait.
Milyen sorrendben érdemes olvasni a könyveket?
Fordítóként én elsőnek Ahmed Afzaal Tanítás alkonyat idejéncímű könyvét ajánlanám, mivel gyönyörűen, mégis érthetően ragadja meg a lényeget.
Ráadásul minden fejezet végén van egy összefoglaló és reflexív szünet, hogy az ember rendezni tudja magában az olvasottakat. Bár engem ez a keretezés meglepett, rengeteg visszajelzést kaptam, hogy milyen sokat segített az olvasóknak.
Másodjára Jem Bendell Összetörve című munkáját ajánlom. Számos tudományos adatot ismertet meg az olvasóval, és rendkívül átfogó képet nyújt az összeomlás folyamatáról.
Ginie Servant-Miklos munkája, Az összeomlás pedagógiája úttörő alkotás. Az írónőt joggal nevezhetjük forradalmárnak, a legutóbbi budapesti előadásán állva tapsolt a közönség.
Az Úton az összeomlás felé a kollapszológia alapműve, amelyben Raphaël Stevens és Pablo Servigne, a műfaj megteremtői osztják meg a gondolatait a folyamatról, közérthető formában.
A legvégére pedig a Mélyalkalmazkodás című munkát hagynám, amely egy rendszerelméleti kézikönyv, egyben a Deep Adaptation mozgalom alapműve. Szinte minden fejezet valaki másnak a munkája.
Megvan már, hogy mi lesz a sorozat következő kötete?
Már dolgozom Pablo Servigne és munkatársai második könyvén, hiszen maga a szerző is itt lesz velünk az áprilisi World Adaptation Forum konferencián.
Érdekes ellentmondás, hogy bár rendkívül fájdalmas kérdéseket boncolgatnak, a könyvek végkicsengése mégis pozitív, mondhatni reményteljes, és mindenképpen cselekvésre sarkall.
A kényszeres megoldáskeresés valójában a tagadás fügefalevele. A reményteljes és a reménytelen ugyanannak a hamis érmének a két oldala. Nem reményre van szükségünk a továbblépéshez, hanem őszinte bánatból merített szabad elszántságra.
A remény szó használatát kerülöm, mert a jövőben létezik, holott az egész mélyalkalmazkodás a jelen megéléséről szól. Az embernek érdemes szembenéznie a valósággal, és azzal, hogy ha minden így megy tovább, akkor milyen következményekre számíthatunk, és azok miként érintenek majd minket és a szeretteinket. Ez az út a megbékélés útja.
Nem ígér halhatatlanságot, csak egy jóval minőségibb életet a jelenben – félelmektől és aggodalomtól mentesen.
Az emberekben azért fejlődtek ki az együttérzés, az odaadás és az együttműködés képességei, mert létfontosságúnak bizonyultak a túlélés szempontjából. Az előttünk álló nehéz időkben lesz igazán szükség arra, hogy a lehető legjobb önmagunkat adjuk, mert csak közösen és egymást támogatva juthatunk túl a hatalmas kihívásokon. Ez az egyetlen lehetőségünk, hiszen a túlélés és az alkalmazkodás valódi lényege nem más, mint maga a szeretet.
Kapcsolódó cikkek:
