Elsőre talán nem is gondolnánk, de a virágkorát élő TikTok révén a könyvpiac is komoly szövetségesre lelt, már ami a friss kiadványok újgenerációs népszerűsítését illeti. A #booktok címkével ellátott videók elképesztő népszerűsége a nemzetközi eladási statisztikákra is komoly hatással van, ráadásul ezek a tartalmak nem csupán az olvasásra egyébként is fogékony fogyasztókat érik el, hanem a jövő potenciális könyvmolyait is. A platform nyújtotta lehetőségekről Bárdos Andrással, a 21. Század Kiadó alapító-társtulajdonosával beszélgettünk.

Könyvkiadóként miként látja a TikTok, azon belül is a #booktok szerepét?

Kivételes lehetőség. Mióta élek, hallgatom, hogy egyre kevesebbet olvasnak az emberek, a fiatalok pedig egyáltalán nem. Biztosan vannak ilyen meg olyan szakaszok, de szerintem nincs ok megijedni. A Harry Potter-generáció kifejezés tartalmatlan, hiszen ma már több Harry Potter-generáció van. A TikTokon pedig éppúgy léteznek könyves trendek, mint zeneiek. A TikTok-csatornánk indulása előtt egy fontos célt tűztünk ki magunk elé, hogy organikusan, azaz fizetett tartalmak nélkül szeretnénk eljutni az olvasóinkhoz. Itt nincs igény ipari jellegű tartalomgyártásra. Együttműködés van, kapcsolattartás és egy közvetlenebb jelenlét. Vagyis a kiadónk csatlakozik a többi könyvszerető ember mellé. A steril reklám értelmezhetetlen ezen a platformon. Továbbgörgetnek, kész. Amit mutatunk, az az olvasó ember.

Mi alapján választják ki, hogy pontosan mely kötetek kapjanak extra figyelmet a platformon?

A TikTok-közösség friss, fiatalos és pörgős. Bestseller-köteteink, thrillerek vagy romantikus regények kérdés nélkül kerülnek a repertoárba, de egy gyönyörű borító vagy élfestett kötet is a listára kerül.

Mekkora elérést produkál egy-egy ilyen tartalom, ugyanazon könyv Facebook- vagy Instagram-posztjához képest?

Erre nem lehet pontos számokkal válaszolni. Az egyik poszt ilyen, a másik poszt olyan. Van sikeres, amit tíz- és százezrek látnak, van, ami kisebb figyelmet kap. Mivel organikusan érünk el követőinkhez, nem egy-egy videó nézettségének számában mérjük a jelenlétünk sikerét. Nem a kiadó az egyetlen tartalomgyártó, és az olvasók nem csak fogyasztók, itt mindenki készíthet könyves tartalmakat. Az igazi népszerűséget inkább az interakciók alapján mérjük. Például a videók alapján, amit az olvasóink készítenek. Legtöbbször megjelölnek minket a videókban, így könnyen eljutnak hozzánk. Mi csak hozzájárulunk, hogy bekerüljenek a körforgásba. A TikTok szerepe közösségibb, mint a tradicionális médiában, amihez hozzászokhattunk.

Mitől lesz jó és felkapott egy #booktok poszt?

A TikTok amennyire biztos része az online jelenlétünknek, annyira kiszámíthatatlan az eredménye is. Ezerféle faktor játszhat szerepet abban, hogy egy-egy videó miért lesz felkapottabb, mint a többi. Ez a tényező lehet a zeneválasztás, a videó hossza vagy akár a hashtagek sorrendje is a leírásban.

Nincs egy biztos recept, és pont ez az izgalmas benne. Bárdos Fanni, aki a lányom, és a TikTok felületünkért felel, már egy egészen másfajta világot lát.

Egy kiadvány eladási mutatói mennyire arányosak a róla készült TikTok-videó nézettségével?

Nem szabad így nézni. A folyamatot kell látni, a jelenlétet erősíteni. Mivel mindennap posztolunk, mindennap másról és másmilyen jellegű videót, így lényegében lehetetlen visszavezetni, az ok-okozati összefüggést eladás és TikTok-elérés között.

Sokszor nemcsak az új, aktuális megjelenéseket, hanem régebbi köteteket is felkapnak a felületen, ami miatt újra kiadnak akár több mint tíz éves címeket is. Ez ma önmagában elég egy újrakiadásához vagy más szempontokat is néznek? Mik ezek?

Akár elég is lehet. Ha a divat elér egy régi címet, az érdeklődés megnő, sokan akarják olvasni. Ilyenkor érdemes lépni, persze.

Egyre több kötet kap új, puhakötéses kiadást, a már meglévő keménytáblás verzió mellé.

Mitől lesz egy borító „TikTok-kompatibilis”?

Ez angolszász szokás, a kemény táblás kötet, ha sikeres, megjelenik puha fedelű kiadásban is. Magyarországon ez nem evidens, az olvasók nem ezt szokták meg. De van ilyen, valóban. A puhakötéses kiadások leginkább a fiataloknak szólnak. A szépség ugyanakkor fontos, hiszen pár másodpercünk van, mielőtt a tartalomfogyasztó továbbgörget. Míg egy könyvesboltban lehetősége van az embernek belelapozni, érezni a dombornyomást, esetleg elolvasni a fülszöveget, itt gyorsabb impulzus kell. Egy hívogató borító fontos szerepet játszhat abban, hogy elnyeri-e az olvasó tetszését, vagy nézi a következő videót a könyves tartalmak végtelenjében.

Kiemelt kép: 21. Század Kiadó

Még több cikk a témában: