Révész Sándor, a „Kölyök” tavaly ünnepelte 70. születésnapját. Szipál Péter borítófotójáról már egy békés, kiegyensúlyozott, korát továbbra is csibészesen meghazudtoló, révbe ért férfi tekint ránk. Hiánypótló visszaemlékezései segítségével, több okból is különleges nézőpontból élhetjük újra a magyar rocktörténet aranykorát. Őszintén, szabadon, szépen.
Amikor először fellapoztam az egyébként roppant gazdagon illusztrált kötetet, úgy egy órán át csak a képeket vizslattam. Fotókat családtagokról, zenésztársakról, a legmeghatározóbb barátokról, no és persze magáról a legendás énekesről, gyermekkorától napjainkig.
Fotó: GrundRecords
Révészt a Jóisten is a színpadra teremtette, bár kisfiúként inkább mozdonyvezető szeretett volna lenni. Vagy nőgyógyász. Elképesztő kisugárzása, millió közül is azonnal felismerhető hangja és nyilván, nem utolsó sorban irigylésre méltó megjelenése viszont – úgy tűnik – nem tartogathatott számára más pályát. Az ős-Generál játékos folkpopjától, a hazai hard rock szcéna azóta is egyik csúcsteljesítményének számító Piramison át, egészen a szólókarrier legemlékezetesebb pillanataiig, egytől-egyig ezt bizonyítják.
Pláne, hogy a rocksztárkodás mint olyan (bár Révész nem kedveli ezt a jelzőt) gyakorlatilag már kiskamaszkorában elindult. Ha az nem rock and roll, hogy tizenkét éves korodban lényegében egyedül élhetsz egy belvárosi polgári lakásban (ennek minden előnyével és hátrányával), a szüleid válása utáni gyerektartás összegét pedig hónapról hónapra rád bízzák, akkor nem tudom, mi az. Az pedig már tényleg a csoda kategória, hogy 1966 nyarát, alig 13 évesen Londonban tölthette.
Ezért az akkori zenészszakma valószínűleg egy emberként a fél karját adta volna, mosolyogva.
Révészt egyébként nem csak hallgatni, olvasni is jól esik. Igényes, gazdag nyelvhasználata szavait nem csak tartalommal, de mélységgel is képes megtölteni. A kötet – ennek megfelelően – kerüli a pikáns sztorikat, sosem válik bulvárrá, így aki leginkább ezekre lenne kíváncsi, bizony csalódni fog. Révész ugyanis, miként az elért szakmai sikerekkel, úgy hódításaival sem kérkedik, pedig a „Kölyök” mellett nem véletlenül volt az „Ezredes” is gyakran használt beceneve.
A szép és jó mellett persze a keserűbb dolgok sem kerülnek szőnyeg alá. Miért hagyta ott az áttörés kapujában álló Generált, hogy aztán évekkel később a Piramisból is a csúcson szálljon ki. Hogyan alakult Som Lajoshoz fűződő kapcsolata a tisztelettel övezett rajongásból egy hosszú éveken át tartó mosolyszüneten keresztül a megható lezárásig? Miként lehetett, hogy a hetvenes évek egyik legsikeresebb zenekarának tagjai – bár nagyon is tisztes megélhetésről igen – mesés vagyonról még csak nem is álmodhattak a kor Magyarországán. Hogyan lett a színpadokat estéről estére felszántó, nyughatatlan „Sanyikából” a vidéki lét csodáit és a nagybetűs Csendet kereső, békés, őszes Művész Úr? És bár 24 évesen még fájlalta, hogy nincs két élete, azóta többet megélt, mint amennyiről legtöbbünk csak álmodhat. Létezik-e ennél nagyobb ajándék?
Kapcsolódó cikkek:
