Benedek Szabolcs újfent visszatért kedvenc témájához, a Beatleshez. És amikor azt gondolná az ember, hogy a világ egyik legjobb, legfontosabb, legnépszerűbb zenekaráról már mindent leírtak, elmondtak és bemutattak, rájön, hogy igen-igen, de így, ebben a formában talán mégsem. Létezik egyáltalán olyan élethelyzet, amihez ne passzolna egy-egy daluk?
A Beatles egyike a könnyűzene legalaposabban dokumentált zenekarainak. Egyesek szerint talán túlságosan is. A megfelelő források birtokában ma már gyakorlatilag mindent megtudhatunk a liverpooli kvartettről, amit valaha lejegyeztek. Még azt is, ami egyébként alapjaiban árnyalja a négy zenészről kialakult, gondosan karbantartott képet.
Mert bár a banda története egy popkulturális mítosz, szereplői ugyanolyan hús-vér, gyarló emberek, mint a Nothing Is Real két, névtelen főhőse.
(Helikon Kiadó)
A kötetet elbeszélő férfi egy közepesen boldogtalan, szebb napokat is látott középkorú újságíró, aki egy kerületi, ingyenes havilap kultúra rovatát viszi, jól tudván, hogy az újság példányai legtöbbször olvasatlanul landolnak a lépcsőházi papírgyűjtőkben. Ő az a típus, aki végül kiegyezett azzal, amit a gép dobott. Aki legbelül tudja, hogy „mi lehetett volna ha”, de közben győzött a „jól van az úgy”, a megszokás, a rutin. Ha szigorú vagyok: egy “Nowhere Man”. Viszont ott van neki a Beatles, ami több mint fél évszázad után is képes szélesvásznú technicolort varázsolni a szürke hétköznapokból. Itt, ott, mindenütt.
Egy kocsmában ülve ismerjük meg őt és beszélgetőtársát, egy nála fiatalabb nőt, akivel a kezdetektől remekül megértik egymást a sokadik kör ital mellett, miközben – ha kell, ha nem – a férfinak gyakorlatilag mindenről eszébe jut egy Beatles-dal, no meg a hozzá kapcsolódó sztori. Viszonylag gyorsan kiderül, hogy korántsem ártatlan baráti beszélgetéseknek vagyunk tanúi, hanem egy lassan, de biztosan kibontakozó házasságtörésnek, tekintve, hogy zsurnalisztánk családos ember. Aztán persze a másik félről is fejezetről fejezetre derülnek ki az ablakba ki nem tett részletek. Belvárosi magányos szívek klubja, Bors őrmesterrel és Bájos Ritával.
Történetük huszonegy fejezet alatt bontakozik ki, közben sorra kapjuk az ugyanennyi dalhoz tartozó híres, hírhedt anekdotákat. Melyik legendás gitáros játszik ezen a felvételen és miért izgalmas az illető személye azon túl, hogy híres? Melyik tag volt a rozmár? Mire utal a Norwegian Wood? Miért vették fel német nyelven is a korai kislemezeiket?
Sokszor egyébként nem is maguk a tények az igazán izgalmasak, hanem azok, amiket ezek a dalok Benedek Szabolcs számára jelentenek.
Mert végeredményben ez számít igazán. Milyen érzéseket váltanak ki belőlünk? Mikor találkoztunk velük először? Milyen élethelyzetekben nyúlunk vissza hozzájuk? Nem tudom, vajon Benedek mennyire írta bele saját magát ebbe a kötetbe, de amellett, hogy az ország egyik legnagyobb Beatles-rajongója, mostanra sokkal többet megtudtam arról, hogy személy szerint mit gondol ezekről a dalokról (persze azon kívül, hogy szereti őket).
Ettől lesz a Nothing Is Real több, mint egy szerelmi történetbe ágyazott Beatles-trivia.
Az igazi bravúr azonban a történet befejezése, mely ugyanúgy ér véget, ahogy a Beatles ért véget 1970-ben: elkerülhetetlenül, mégis váratlanul. The End.
Nyitókép forrása: New York Times
Kapcsolódó cikkek:
