Ha valaki manapság teljes joggal viselheti az irodalom nagyasszonya címet, akkor az Margaret Atwood. Ahogy azt esszéinek legújabb gyűjteményes kötete, az Égető kérdések is megmutatja, nyolcvanhárom évesen ugyanolyan szenvedéllyel és meggyőződéssel fejti ki a nézeteit korunk legfontosabb kérdéseiről, mint tette ezt egész írói pályafutása során.
A show-nak folytatódnia kell. Ez a színházi-zenei világból ismerős törvény jutott eszembe elolvasva azt az írását, amelyben felidézi, hogyan hunyt el a párja, a szintén író Graeme Gibson, miközben Atwood a Testamentumok című kötete promóciós turnéján vett részt. Noha a férfi halála mélyen megrázta, némi tűnődés után mégis úgy döntött, nem mondja le a további előadásait. Hiszen, érvel az esszében, „ha neked kellett volna választanod a hotelszobák, az események és az emberek, illetve egy üres ház és egy üres szék között, melyiket választottad volna, nyájas olvasó?” Teljesen igaza van, mégis biztosan akadtak jó néhányan, akik a hír hallatán elhordták ilyen-olyan szívtelennek, önzőnek, karrieristának. Szóval mindennek nevezték, csak úrinőnek nem.
Hosszú pályafutása során azonban Atwood hozzászokott már ahhoz, hogy sokan mindennek nevezik, csak úrinőnek nem.
Hogy felelősségteljesen felvállalt nézeteivel egyfelől híveket, másfelől ellenségeket szerez magának. Jó példa erre a 2018-ban született Rossz feminista vagyok? Az írás annak apropóján készült, hogy egy kanadai egyetem egyik oktatóját szexuális visszaéléssel vádolták meg, és még mielőtt megszületett volna az ítélet (amely egyébként felmentette a férfit), az illető nyilvános támadások kereszttüzében találta magát.
Az ellene folytatott hadjáratot Atwood a boszorkányperekhez hasonlította, amely során a perbe fogott személyeket eleve bűnösnek tartották pusztán azért, mert vádlottakká váltak. Ezzel az álláspontjával az írónő fejére idézte a magukat „jó feministáknak” tartók haragját, akik azt állították, egy sorozatos nemi erőszakot elkövető, aljas gazember pártját fogja. Holott Atwood mindössze az átláthatóságot, a méltányosságot és a tisztességes jogi eljárást hiányolta, a modern igazságszolgáltatásnak azt az alaptételét, hogy mindenki ártatlannak tekintendő addig, amíg be nem bizonyosodik róla, hogy bűnös. Aki pedig olvasta A Szolgálólány meséjét, az tisztában van vele, hogy talán nincs senki, aki nála határozottabban emelné fel a hangját a nők bármilyen jellegű elnyomása ellen.
Az Égető kérdések esszéi valóban korunk égető kérdéseivel foglalkoznak, a nők helyzetével, az emberi jogokkal, a klímaváltozással és egyéb környezeti kihívásokkal, a nyugati demokrácia alakulásával.
Nekem a legtöbbet azonban az írásra és az írói technikákra vonatkozó tanácsai adták, legyen szó akár Shakespeare-ről, akár arról, milyen sokféleképpen lehet elmondani egy olyan közismert mesét, mint a Piroska és a farkas. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt letöltöttem egy kreatív írótanfolyamos videóját, amelynek egy pontján szuggesztíven belenézett a szemembe, és közölte: tartsd fenn a figyelmemet! Oké, gondoltam, teljesen igaza van. Azzal fogtam magam, kinyitottam a laptopomon az éppen készülő regényem kéziratát, és átszerkesztettem az egészet. Elgondolkodtató és mély élményt adó írásai mellett ezért a mondatáért is hálás lehetek Margaret Atwoodnak.
Kiemelt kép: Luis Mora