Ha meg kellene neveznünk egy olyan irodalmi alkotást, amely önmagán, a szerzőjén, születésének körülményein, de az irodalmon is túlmutatva, a kultúra szcénájából kilépve gyakorolt sokoldalú hatást a közgondolkodásra, a politikára, mi több, a mindennapokra is, jó eséllyel elsőként George Orwell 1984 című regénye juthatna eszünkbe. Az angol szerző idén 75 éve megjelent, meghatározó jelentőségű műve napjainkban is, életünk számos területén hivatkozási alap, és azok számára is ismert dolgokat jelenít meg, akik nem olvasták, esetleg nem látták a belőle készült filmek valamelyikét. Az orwelli világ emlegetése kapcsán újra meg újra előkerülnek a hatalom és az egyén kapcsolatának mibenlétéről szóló diskurzusok, „a Nagy Testvér mindent lát” megállapítás pedig napjainkban, amikor digitális lábnyomunk révén lényegében minden lépésünk lekövethető, különösen aktuálisnak tűnik.
Az amerikai Sandra Newman nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy női szemszögből nézve részben újraírja, bizonyos értelemben pedig meg is haladja Orwell regényét.
A Julia központi figurája az 1984-ből már ismert nőalak, aki szerelmi viszonyba keveredik az általa eleinte Borongóként emlegetett Winston Smith-szel, ami a Párt totális diktatúrája által uralt Óceániában nagy kockázattal, komoly, sőt tragikus büntetéssel jár.
Az irodalomtörténet kiderítette, hogy Orwellnek a nőkhöz fűződő viszonya finoman szólva is ellentmondásos volt, ennek egyfajta leágazásaként művének kritikusai szóvá is tették a szerelmi szál, illetve Julia alakjának elnagyoltságát. Az Orwell Alapítvány engedélyével és biztatásával íródott Julia című regényben ugyanakkor Sandra Newman révén végre testközelből ismerhetjük meg nem csupán az eredetileg Orwell által megteremtett figurát, hanem nyomon követhetjük a nők életének és mindennapjainak megrázó momentumait Óceániában, azon belül pedig Londonban.
Az 1984 világát egyesek a kommunista diktatúrákkal azonosítják – Marx eredetileg nem Oroszországban, hanem a legiparosodottabb és ezért a legerősebb munkássággal rendelkező államban, Angliában képzelte el a kommunizmus eljövetelét –, Orwell disztópiája azonban a totális állam bármiféle megnyilvánulási formájával azonosítható. A Julia világábrázolását tekintve gondosan megőrzi az 1984-ben plasztikusan megrajzolt kereteket (időnként szatirikus humorral színezve, lásd például az Elvtársnő, elromlott a televideóm című erotikus könyv emlegetését), ugyanakkor a női horizontok feltárásával sokban gazdagítja és árnyalja is azokat.
Legfontosabb üzenete, hogy egy, az állam által teljesen ellenőrzött és leuralt világban is léteznek emberi érzések és őszinte gesztusok,
akár annak ellenére is, hogy a Párt többek között a nyelv újrateremtésével igyekszik kontrollálni, sőt megsemmisíteni a gondolkodást. Julia nőtársaival egyetemben hús-vér figura, valódi érzelmekkel és önálló gondolatokkal, köztük olyanokkal, amelyek a mindennapi életbe való kényszerű betagolódás ellenére is bírálják, sőt elutasítják a Pártot és a Nagy Testvért – az ő szemszögükből nézve pedig az Orwell-regényből megismert férfialakok is élénkebb színeket kapnak.
Miközben tehát az 1984-ben megfigyelhettük a totális állam működésének hátborzongató aprólékossággal kidolgozott mechanizmusát, Sandra Newman regénye azt ábrázolja éles emberismerettel, hogy miként próbálnak fennmaradni és boldogulni egy ilyen végletes és korcs politikai rendszer rabul ejtett állampolgárai.
Julia és nőtársai első pillantásra jól működő fogaskerekeknek tűnnek a Nagy Testvér diktatúrájában, a regény szálainak kibontakozásával azonban hamar kiderül róluk, hogy nagyon is érző lények, őszinte megnyilvánulásokkal és empátiával egymás iránt.
És noha a jövőt tekintve az 1984-hez hasonlóan a Julia sem kínál feloldozást, valahogy mégis optimizmussal lehetünk a tekintetben, hogy az orwelli disztópia elkerülésének érzéseink és emberi mivoltunk megőrzése lehet a legkézenfekvőbb eszköze.
