Umberto Eco megállapítása szerint a könyv olyan, mint a kanál, a kalapács, a kerék vagy a véső: amióta feltalálták, nincs mit tökéletesíteni rajta, ha formáltak is rajta ezt-azt, nem befolyásolta sem az alapfunkcióját, sem a felépítését. A kiváló író, filozófus, kritikus és szemiotikus megrögzött bibliofilként a könyvek megszállottja volt, vallotta, hogy míg világ a világ, a könyv lesz az olvasás eszköze – kiállta az idők próbáját, és nem találtak föl e célra jobbat nála.
Könyvrajongóként, mármint a papíralapú könyvek és a plafonig érő, zsúfolt, roskadozó könyvespolcok rajongójaként nem tudok nem egyetérteni Umberto Ecóval, pláne annak fényében, hogy hiába rémisztgetnek bennünket immáron negyedszázada a könyvek eltűnésével, a kereskedelmi adatok egyelőre nem igazolják, hogy az e-bookok visszaszorítanák a hagyományos kiadásokat. Kétségtelen, hogy tárolás és hordozás szempontjából olykor egyszerűbb és praktikusabb elektronikus adathordozón olvasni, a praktikum azonban nem elsődleges és végképp nem kizáró szempont: a könyv nem kis részben tárgy is, jó kézbe venni, lapozgatni, az oldalait morzsolgatni, gyönyörködni benne, szagolgatni, vagy egyszerűen látni, hogy ott van a polcon. (Ebben persze van azért praktikum is, a papíralapú könyvet könnyebb beleolvasás céljából itt-ott felütni, mint a fájlként létezőt.) Amennyiben környezetvédelmi szempontokat is figyelembe veszünk, a fakivágás van a mérleg egyik serpenyőjében, a szerverek üzemeltetéséhez szükséges energia pedig a másikban, és könnyen lehet, hogy utóbbi nyom többet a latba.
Száz szónak is egy a vége, egy könyvrajongó számára különösen emlékezetes és szívmelengető olvasmány lehet Ross King magyarul nemrégiben megjelent új könyve.
A kanadai születésű író és kritikus művészettörténeti munkái nálunk is népszerűek, méltán, hiszen lebilincselően, hitelesen és olvasmányosan ír többek között Leonardóról és Az utolsó vacsoráról, Michalengelóról és a Sixtus-kápolnáról, Claude Monet-ról, az impresszionizmusról, vagy a firenzei dóm kupolájának építéséről. Bár más kultúrtörténeti időszakok is foglalkoztatják, műveiből kitűnik, hogy Ross King a reneszánsz Itália nagy rajongója. Ezzel a korszakkal foglalkozik A firenzei könyvkereskedő című munkája is.
Az úgynevezett Arno-parti Athénban vagyunk, a 15. században. Vagyis Firenze aranykorában, mikor is az egyik helyi politikus megállapítása szerint a köztársaságot több ezren irányították: a negyvenezres lakosságból mintegy hatezer főt választhattak meg a különféle tisztségekbe, vagy beszavazhatták őket a bizottságokba, testületekbe. Mindez jól hangzik, a valóság azonban árnyaltabb: ahogy Ross King is rámutat, hiába irányították névlegesen több ezren a várost, a tényleges hatalom néhány vagyonos család kezében maradt, akik egymással vetélkedve és a szavazási rendszer ügyes átalakításával, vagy akár a választások manipulálásával elérték, hogy az ő akaratuk döntsön, a dolgok az ő érdekeiknek megfelelően történjenek a városban.
A 15. század a Mediciek felemelkedésének időszaka Firenzében. A família fejedelmi ágának alapítója, Cosimo de Medici hangsúlyos szerepet kap Ross King könyvében. Annak központi figurája, ha úgy tetszik, főszereplője viszont egy bibliofil könyvárus, Vespasiano da Bisticci,
rajta keresztül pedig maguk a könyvek, amelyek technológiai történetének Ross King ugyancsak nagy figyelmet szentel. Nem véletlenül: a korszak egybeesik a gutenbergi forradalommal, a könyvnyomtatás feltalálásával, ami radikálisan megváltoztatta a könyveknek az életben és a mindennapokban elfoglalt helyzetét, főként és nem utolsósorban a világra, a társadalomra és úgy általában az emberekre gyakorolt hatásukat.
Nem csupán manapság tekintjük ezt a korszakot Firenze aranykorának, a benne élők, így maga Vespasiano is ekként gondolt rá. A helyi humanisták és politikusok, illetve a közbeszéd más formálói egyaránt úgy vélték, hogy a köztársaság állapota megfelel az antik világ hasonlóan virágba borult miliőjének. A római világgal való összehasonlítás alapja nem a már amúgy is javarészt elhordott romok tiszteletében érhető tetten, hanem abban, hogy a firenzeiek műveltségben, tudásban, kultúrában és gazdagságban az antik korhoz mérték magukat.
Joggal: a köztársaság bankjainak és kereskedőházainak ügynökei és kirendeltségei behálózták nem csupán a mediterrán, hanem az akkor ismert világot is, hatalmas mennyiségű tőkét importálva a városba, ahol aztán bőséggel volt mód anyagi és szellemi fejlődésre. „Róma legszebb leánya” – mondta száz esztendővel a Ross King könyvében elbeszélt események előtt Dante, ami alatt természetesen az antik aranykorhoz való viszonyítás értendő. Később az itáliai szerzők rinascitaként emlegették azt a jelenséget, amely során újjászületett és a mindennapok lényegi elemévé vált az ókori Hellász és Róma szellemisége, tudása és kultúrája. Mi ugyanezt reneszánsznak hívjuk.
Firenzében a város tengelyében húzódik a Könyvárusok utcája (Via dei Librari), amelyet délről a városháza, északról a dóm zár.
Noha számos műhely és üzlet sorakozott errefelé, a leginkább cartolaiók kínálták itt portékáit: egyrészt üres, tiszta papírt – amely a környező utcákban lévő műhelyekből származott, és borjú- vagy gidabőrből készült –, másrészt kéziratokat. A cartolaiók egyszerre voltak könyvárusok, könyvkötők, papírkereskedők, illusztrátorok és könyvkiadók – állapítja meg Ross King. Az egyik legnagyobb könyvkereskedésben, a Via del Palagio sarkán, Michele Guarducci üzletében kezdett el inasként dolgozni tizenegy éves korában, 1433-ban az egyik közeli faluban, Santa Lucia da Bisticciben született Vespasiano, akinek itt kezdődött el a nem csupán Firenzére és annak kultúrájára, de bizonyos tekintetben az egész reneszánsz Itáliára kiható karrierje.
Vespasianónak fontos szerepe volt az antik műveltség és a klasszikus szerzők újrafelfedezésében. Ez természetesen nem kizárólag az ő érdeme, a firenzeiek már korábban is kedvelték például Platónt, akinek számos gondolata és elképzelése újszerűnek számított a köztársaságban, annak ellenére, hogy a hanyatló Athén időszakában született nézetei a politikáról éles ellentétben álltak a 15. századi Firenzében uralkodó demokráciafelfogással. Mint ahogy hiába vélekedtek többen is úgy, hogy az úgynevezett pogány filozófusok közül a platónisták eszméi állnak a legközelebb a kereszténységhez, Platón számos gondolatát erkölcstelennek és eretneknek tartották. (Hasonlóképpen utasították el Szókratész egyes fejtegetéseit.) A korszellem nagyszerűségének ékes bizonyítéka azonban, hogy az ellentétes vélemények dacára nem tették indexre ezeket a műveket, hanem vitára érdemesnek, és ami ugyancsak fontos: megőrzendőnek tekintették őket.
Ebből jelentős részt vállalt Vespasiano, aki számos korabeli könyvtár létrehozásában játszott szerepet, így például tanácsokat adott Cosimo de Medicinek is a Biblioteca Laurenziana kapcsán – ez a könyvtár egyébként egy másik nagy humanista, A firenzei könyvkereskedőben ugyancsak sűrűn emlegetett Niccolo Niccoli antik gyűjteményén alapult. A tanácsokon kívül Vespasiano könyvmásolók foglalkoztatásával is hozzájárult a könyvtár gyarapításához, de más bibliotékák összeállításában is közreműködött. Ezenkívül maga is írt életrajzokat és korrajzokat. Ezek egy része sokáig lappangott, holott Vespasiano éleslátással rögzítette a korabeli Firenze társadalmi-gazdasági-politikai életének jelenségeit és a köztársaság mindennapjait, nem feledkezve meg a véleménynyilvánításról sem. Az antik kéziratok gondozásában pedig nagy segítségére volt az általános műveltségén túl a latintudása.
Vespasiano könyvműhelye 1440 és 1480 között működött, magas színvonalon: az általa alkalmazott másolók munkájának kiválóságát bizonyítja, hogy a Medicieken vagy a Sforzákon kívül külországokból is érkeztek megrendelések, így a mi Mátyás királyunk korvinái között is akadt olyan, amely ebben a firenzei könyvműhelyben készült.
Egy másik megrendelője, Janus Pannonius halála különösen szomorúvá tette Vespasianót. Firenze sokáig ellenállt a könyvnyomtatásnak, idővel azonban kénytelen volt beadni a derekát. Ezzel egyidőben Vespasiano is becsukta a műhelyét, mintegy elismerve a Gutenberg-galaxis térhódítását, máig tartó diadalát. Keserű lett ettől, noha korántsem volt rá oka, hiszen egyes alapvető könyvelemek (például a címlap) az ő műhelyéből terjedtek el. És természetesen a könyvek iránti szeretete sem apadt életének hátralévő két évtizedében, többek között részt vett az urbinói herceg könyvtárának gyarapításában is.
Ross King gazdag és sokrétű műve nem csupán egy olyan ember életével ismertet meg, aki kétkezi munkásból vált a könyvipar egyik jelentős, számos téren ma is hatást gyakorló figurájává, hanem részletesen megmutatja a korszak miliőjét is, olyan emlékezetes eseményekkel, mint például a bizánci (korabeli, találó észrevétel szerint már csupán konstantinápolyi) császár firenzei látogatása. Az olvasó mindezek után, ha lehet, még nagyobb tisztelettel fog tekinteni a könyvek Vespasiano da Bisticci munkássága nyomán is lenyűgöző világára.
Kiemelt kép: Pexels
