A fiatalok érdeklődők és okosak, de nem lehet ugyanazokkal az eszközökkel átadni nekik a tudást, mint húsz, vagy akár tíz évvel ezelőtt: az internet, a közösségi média mindent megváltoztatott. A könyvek is haladnak a korral.
25 szelfi az Árpád-korból, a legnagyobbak – Frida Kahlo és Albert Einstein – élete infografikákban: ha tetszik, ha nem, a történelem, a tudomány sztorijait ma már nehéz Jókaival vagy épp Passuth Lászlóval eljuttatni a fiatal olvasókhoz. Nemzetközi trend, hogy a kiadók igyekeznek új elérési utakat találni a tizen-huszonéves közönséghez. Három magyarul is elérhető kiadványon keresztül vizsgáljuk a jelenséget.
Az 1955-ben született Brian Clegg Nagy-Britannia egyik legismertebb és legfelkapottabb tudományos írója. Népszerű műveiben írt már a fényről, a végtelenről, a kvantumelméletről, életrajzokat jelentetett meg Rober Baconról és Eadweard Muybridge-ről. Mégsem töprengett sokat, hogy elvállalja-e egy olyan, Albert Einsteinről szóló munka megalkotását, amely – első pillantásra legalábbis – eddigi munkásságához képest jóval könnyedebb és talán „bulvárosabb” megközelítésű.
Első pillantásra, írjuk, hiszen jobban megnézve a Bookline által megjelentetett Info + Grafika – Einstein című kötetet (fordította: Dr. Molnár Csaba) egyértelmű, hogy itt is, akárcsak a szerző más műveiben, komoly és alapos tudományos munkával állunk szemben, éppen csak a „hordozóeszköz” tér el a megszokottól.
Az Info + Grafika – Einstein ebből a szempontból tipikus kiadvány. Jó rajzokkal, rövid, az életmű és az életrajz ötven kiragadott, a szerző és szerkesztők által legfontosabbnak ítélt mozzanatára koncentrálva mutatja be minden idők egyik legnagyobb tudósát. Mire végzünk az alig száz oldalas könyvvel (hamar megy), az az érzésünk, hogy ha mindent nem is, de nagyon sokat tudunk hősünkről.
Például, hogy 1885-ben kezdett hegedülni, de a hangszert egészen 1892-ig szívből gyűlölte. Akkor azonban megismertre Mozartot, akinek zenéje lenyűgözte, és attól fogva a hegedülés szerelmese lett. Vagy azt, hogy a mindenki által ismert bohókás, szórakozott professzor ifjabb korában még csak nem is hasonlított időskori önmagára: decens hivatalnok volt, aki rendezett frizurával, tetőtől talpig a kor elvárásainak megfelelően öltözve járt-kelt a világban. Kivéve persze a zoknit: azt már ifjú korától kezdve nem hordott. Hogy miért? Mert viszonylag korán rájött, hogy a nagylábujja mindig kilyukasztja az anyagot, és nem akart bajlódni vele. Ami pedig Einstein agyát illeti, arról is megtudunk egyet s mást. Többek között, hogy a boncolóorvosa annak idején – a család engedélye nélkül – eltette, és több mint 240 kockára darabolta. Meg akarta vizsgálni, mitől szorult ebbe az emberbe annyi ész.
De nem szpojlerezünk tovább! A könyvből sok minden kiderül még, hősünk tudományos tevékenységének főbb és jelentős mérföldköveiről csakúgy, mint különc és izgalmas személyiségének további jellemzőiről. A könyv mégsem lesz olcsó és hatásvadász – a könnyedebb és komolyabb hozzávalók helyes adagolása révén élvezetes és könnyen befogadható, mégis informatív olvasnivalót kapunk.
Ugyanez elmondható a sorozat másik, Frida Kahlóról szóló darabjáról is (írta: Sophie Collins, fordította: Dr. Molnár Csaba). Ebből nemcsak azokról a viszonylag közkeletű tudnivalókról értesülhetünk, hogy az 1907 és 1954 között élt festő kétszer is hozzáment férjéhez, illetve hogy milyen sokat szenvedett gyermekbénulása, majd tizenéves korában elszenvedett buszbalesete miatt. Hanem arról is, hogy bár élete végéig jórészt híres hitvese, Diego Rivera árnyékában maradt, és képeiért finoman szólva sem tolongtak a műkereskedők, 2016-ban már 8 millió dollárt fizettek Két akt az erdőben című művéért, amivel ő lett minden idők legértékesebb latin-amerikai alkotója.
A könyv alapos elemzést nyújt egyik leghíresebb festménye, az Önarckép tövises nyaklánccal című, elsőre talán rejtélyes képről, elmagyarázva a rajta látható szimbólumokat. Mert az rendben, hogy a fekete macska mintha a kolibrit lesné, de mit keres ott az a majom…?
Az egyébként az önarcképek nagymesterének tartott Kahlót bemutató könyvből (nem kevesebb, mint 55 festményen örökítette meg önmagát) ez is kiderül.
A magyar könyvkiadás remekül illeszkedik a nemzetközi áramlatokba, olykor saját fejlesztésekkel is. Ennek egyik legjobb példája a 25 szelfi az Árpád-korból című kötet, amely a szerző, Lőrinc László és a Kolibri Kiadó közös „formátuma”.
Az alapötlet egyszerű, de nagyszerű: a több évtizedes tapasztalattal rendelkező, gyakorló történelemtanár szerző remekül megrajzolt szelfiken (az illusztrációkat Bertóthy Ágnesnek és Rátkai Kornélnak köszönhetjük), illetve a hozzájuk kapcsoló kommenteken, valamint az egyes fejezetekhez fűzött rövid ismertetőkön keresztül vezeti végig az olvasót az egyébként a diákokat, fiatal olvasókat talán kevéssé lázba hozó Árpád-kor fontosabb eseményein.
Lőrinc László már könyve elején bevallja, hogy olykor élni fog a történelemhamisítás eszközével. Azon egyszerű okból, hogy, mint kiderül, erről a korról, sorsfordító mozzanatairól, főbb szereplőiről nagyon sokszor alig tudunk valamit. A rendelkezésre álló információk mellé ő maga sem rest kitalált szereplőket, fantázia alapján megalkotott arcokat, tulajdonságokat költeni – ám a cél szentesíti az eszközt: a könyv befalása után az olvasó azon veszi észre magát, hogy miközben remekül szórakozott, máris sokkal jobban képbe került a korszakkal kapcsolatban. (Saját tapasztalat, és nem félek bevallani: ez korántsem csak a megcélzott 10 és 16 év közötti, de a felnőtt olvasókra is igaz.)
Lőrinc mindezt jól adagolt humorral, kellően sok, de sosem túl terjedelmes információval, és, ami a fő, a mai információfogyasztási szokásokra optimalizált tartalommal éri el. Könyvében Árpád vezérünk közösségi oldalakról ismert állapotleírása szerint „nyeregben érzi magát”, és olyanokat mond a honfoglaláskor megismert új földről, hogy „nagyon adom”. De hasonló fordulatokkal él Szent Istvántól I. Bélán és László királyunkon át III. Béláig és Kézai Simonig megannyi szereplő.
„Az iskolámban már 2010-ben csináltunk egy műsort március 15-ére, amelyben elképzeltük, milyen üzeneteket válthatott volna egymással Petőfi, Kossuth és társai, ha már létezik mobiltelefon – eleveníti fel a 25 szelfi keletkezéstörténetének kezdeteit Lőrinc László. – Azt vettem észre, hogy a diákok ezt nagyon szerették, és végül is, a kiadóval folytatott egyeztetések után, ebből és a tanítás során szerzett hasonló tapasztalataimból született meg ennek a könyvnek, illetve majdan következő folytatásainak az ötlete.”
A szerzőtől megtudjuk, hogy meglátása szerint a mai diákok valóban mások, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtti társaik. Ennek oka elsősorban a mobilkultúra általánossá válása. „Ugyanakkor jól és hatékonyan tanítani már korábban is csak úgy lehetett, ha az ember izgalmasan és érdekesen adta elő a tananyagot – mondja. – Amikor az 1980-as években elkezdtem tanítani, még a gangon fotóztam könyvekből a saját diákat, amelyekkel az órán dolgoztam. Ma óra közben is bármikor felmehetünk az internetre, hogy akár mozgóképeket is mutassak a diákjaimnak. A különbség technikai, a lényeg nem sokat változott.”
Lőrinc László úgy látja, a mai fiatalok alapvetően ugyanolyan érdeklődőek és okosak, mint a korábbiak, egy különbség azonban van: kevesebb olyan diák kerül az iskolába, aki eleve rendelkezik történelmi olvasottsággal. Ő viszont, mondja, abba az illúzióba ringatja magát, hogy igazából minden korszak, bármilyen tananyag érdekessé tehető.
Ami a könyvet illeti, jók a visszajelzések. Épp a minap írt neki egy kollégája, hogy azon töpreng, hogyan tudná dramatizálni, majd előadni a 25 szelfit a tanulóival. Alighanem ő is ráérzett arra, amit Lőrinc László vall: a fiatal olvasó mindig vevő a humorra, szüksége van a vizualitásra, a játékosságra, a jól kigondolt, kihívást jelentő, de nem megoldhatatlan feladatokra. Röviden és ma népszerű szakszóval: a gamifikálásra, vagyis játékosításra.
Gamifikálás: ez a kulcsszó jellemzi a fent bemutatott kiadványok fémjelezte könyvkiadási trendet is. Vagy, ahogy ugyancsak Lőrinc László fogalmaz: a humor, a vizualitás olyan, mint a gyógyszeren a csokibevonat. A nehezebb falatokat is segít lenyelni.