Ezúttal nem egy történelmi nőalak sorsa bontakozik ki egy nagyregény keretei közül: Ugron Zsolna legújabb kötete, a Nincs egy férfi inkább a kísérletezésről szól. Kísérletezés műfajokkal és új témákkal. De a női látásmód megmarad.
Novellákból, rövidebb írásokból áll össze a legújabb kötet, még Esterházy-parafrázisok is belekerültek. Van egy fő történetszál vagy egy meghatározó szereplő, aki összeköti a történeteket?
Van bennem izgalom, hiszen ez a könyv nagyon más lesz, mint az eddigiek. Rövid írások, novellák gyűjteménye. A történelmi szál szétfoszlott, itt a korok és a helyek, a díszletek eléggé meghatározhatatlanok. Van kortárs környezetben játszódó történet, kísérletezem a mágikus realizmussal, sőt egy jövő-fikció szöveg is bekerült. ű
Jóval szabadabbak ezek, mint a korábban tőlem megszokott írások, mintha a mondanivalóm mostanában ledobta volna a formai korlátokat.
Nem tudom, hogy ez az én zaklatottságomat tükrözi-e, vagy a kor hat ilyen módon vissza rám, de a lényeg, hogy a megszokott dobozok, amikben gondolkodtam, hogy a megszülető mű regény, esszé, novella, elbeszélés-e, most nálam nem működtek. Az összekötő szál talán az, hogy a legtöbb írás a férfi-nő kapcsolatokra vagy éppen azok hiányára reflektál. A kötet címe: Nincs egy férfi. A másik összekötő kapocs talán a kíváncsiság, az én kíváncsiságom. Mindig is az emberi miértek érdekeltek a világból, az emberi természet, és ahogy a regényeimben, ezúttal is ennek nyomán haladok, ez a kíváncsiság vezet. Ami leginkább hat rám és érdekel mostanában, az az elvárosiasodással járó magány.
Nem tart attól, hogy azok az olvasók, akik a megszokott Ugron Zsolna-féle narratívát várják, csalódni fognak?
Talán így lesz, hiszen ez másfajta könyv, mint amire tőlem számítanak, de ez a kísérlet érdekes lehet azoknak is, akik az előző írásaimat nem érezték sajátjuknak. Ha nem lennének olvasóim, én nem írnék, nem írok az asztalfiókomnak. De nem tudok és nem is szeretnék semmilyen elképzelt olvasói igénynek megfelelni. Csak azt tudom írni, amit írok, és bízni benne, hogy olvasni fogják.
Ön anekdoták, családi történetek közt nőtt fel. Volt a családban hagyománya az írásnak? Vezetett valaki naplót?
Naplóíró ősről nem tudok, legalábbis ami a szűkebb családot illeti, de előkerültek régi levelek, és valóban, a mesélés végigkísérte a gyerekkoromat. Úgy nőttem fel, hogy nem igazán néztünk tévét, esténként inkább nagy társasági élet volt nálunk, mindenki anekdotázott, rengeteg érdekes történetet hallottam. És persze olvastam: a Nagy Indiánkönyvet, de korán a kezembe került Passuth, és ha nem is értettem tizennégy évesen mindent, meghatározó volt például a Buddenbrook ház Thomas Manntól, és Rejtőtől is sok mindent elolvastam kamaszként.
Az új könyvben még egy sci-fi történet is szerepel. Elképzelhető, hogy ír mondjuk egy utópiát vagy egy tudományos-fantasztikus regényt?
Egyelőre nincs tervben. A regényíráshoz kéne több idő és nagyobb csend, de igyekszem megteremteni.