Az ősz egyik legfontosabb könyves eseménye Térey János önéletírásának posztumusz megjelenése. A Boldogh-ház, Kétmalom utca – Egy cívis vallomásai című kötetről Dr. Szirák Péterrel, Térey jó barátjával, az Alföld folyóirat főszerkesztőjével, ősdebreceni polgárral beszélgettünk.

Térey János költészetében gyakran megjelenik Debrecen: általában ironikusan, kritikusan szól róla, ehhez képest a Boldogh-ház, Kétmalom utca című memoárban mintha jóval megengedőbb lenne szülővárosával kapcsolatban. Mi változott? – tesszük fel a kérdést Dr. Szirák Péternek, aki irodalmárként és jó barátként végigkísérte a memoárkötet születését.

„Térey János életének első 19 évét töltötte Debrecenben, aztán 30 évet élt Budapesten – kezdi Szirák Péter. – A posztumusz megjelent memoárjában felvázolt, rendkívül összetett Debrecen-kép jól mutatja, hogy szükség volt az eltávolodásra, sőt az elidegenedésre is, hogy visszataláljon.

Ő is változott, s szülővárosa is.

Többet tudott meg Debrecenről, és tragikusan rövid élete végén kiengesztelődött. De ez egy szeretve bíráló viszony maradt: vonzásokból és taszításokból felépülő. Térey, szemben mondjuk Szabó Magdával, úgy becsüli és szereti Debrecent, hogy nem mitizálja.”

Tudni lehet, hogy a szerző az utóbbi években sokat járt haza, kutatott, emlékeket keresett. De vajon pontosan hogyan zajlott ez a folyamat?

„Jánosnak – tudjuk meg Szirák Pétertől – Budapestre költözésétől fogva mindvégig intenzív maradt a kapcsolata a szülővárosával, de az igaz, hogy az élete utolsó két évében rendkívül kiterjedt kutatómunkát végzett. Levéltárban, helytörténészekkel konzultálva, családi emlékeit is újra számba véve.

Velem is sokat beszélgetett a város múltjáról és jelenéről, az egyes fejezeteket is megmutatta, s volt, amit az Alföldben közöltünk – mondja a folyóirat-főszerkesztő. – Barátságunknak fontos pillére volt, hogy szomszédos utcában nőttünk fel, s négy év különbséggel ugyanabba az iskolába jártunk. Nagyon hasonló körülmények között nevelkedtünk, ezért is volt számomra különösen megrendítő olvasmány a Boldogh-ház, Kétmalom utca.

A debreceni cívis parasztpolgárok története, egy a 20. században elpusztuló, gazdag múlt árnyalt képe és egy mély önelemzés,

amely arról a küzdelemről szól, ahogy János igyekezett felépíteni magát a romokon.”

Térey János országos hírű szerző, erős kötődése szülővárosához mégis felveti a kérdést, hogy Debrecenben vajon létezik-e saját, külön Térey-recepció. Szirák szerint Térey Jánosnak sok híve van a városban. Szeptember 14-ére eső ötvenedik születésnapja alkalmából rendezték meg a Térey Könyvünnepet, ami iránt számosan érdeklődtek. A debreceniségnek, ami persze ellentmondásos életérzés, egy olyan mintázatát mutatta fel művei és személyes pályája révén, amellyel sokan tudnak azonosulni.

„Ebben a szemléletben az önbírálat önbecsüléssel párosul, s a hely hiányosságait ellenpontozza a »nagyszabás« – magyarázza Szirák Péter. – Például a Debrecen épített örökségében János által felfedezett art deco, vagy éppen maga a gazdag és szerteágazó Térey-életmű, ami miatt valamivel elviselhetőbb a város és az ország.”

Szirák Péter és Térey János

Nem debreceniként és többé-kevésbé kortársként az az ember érzése, hogy a cívisvárosban felnőni nagyjából olyan lehetett a hetvenes években, mint máshol Magyarországon. Vagy mégiscsak volt a debreceniségnek valamiféle specifikuma?

„Nem tudom, tudniillik nincs összehasonlítási alapom – mondja Szirák Péter. – Egy olyan házban nőttem fel és laktam hosszú ideig felnőtt koromban is, ahol a családom már közel kilencven éve egyhuzamban él. Persze láttam más vidékeket, nagynéném révén még a minden tekintetben messzi Kanadát is, s az ember gyakran elvágyakozott, de más belelátni egy kicsit valamibe, s megint más tartósan élni valahol. Jánossal együtt

azt sem tudtuk biztosan eldönteni, hogy Debrecen vagy általában a kor – az ún. »érett Kádár-korszak« – szűkösségétől szenvedtünk-e jobban, vagy inkább egy általános kamaszkori életfájdalomtól.

Azt beszéltük, hogy egyszerre éreztük magunkat otthonosan és otthontalanul. De attól tartok, ez nem speciálisan helyi jellegzetesség. A debreceniség ennél nagyobb titok.”

Hogy mekkora, az (is) kiderül Térey János könyvéből, amely többek között éppen erről a „se veled, se nélküled” kapcsolatról szól. Arról, hogy miként formálta szűkebb környezete és a családi történelem a maga tragédiáival, nehézségeivel azt a szerzőt, akit csakhamar az egész irodalmi közvélemény szinte kész költőként ismerhetett meg. A Boldogh-ház, Kétmalom utca jóval több, mint egy nagy múltú város históriája (annak sem utolsó): ugyanannyira nemzedéke egyik legjelentősebb írójának fejlődéstörténete.