Az idei évben a Libri irodalmi díj új kategóriákkal bővült – az egyik újdonság a pszichológiai témájú könyvek. A 2024-es év legnagyobb példányszámban eladott kötetéért járó elismerést Bibók Bea kapta az Ellopott felnőttkorért.
Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus első nagysikerű könyve, az Ellopott gyermekkor folytatása az érem másik oldalát mutatja be. Míg az első kötet a parentifikációt járta körül, az Ellopott felnőttkorban az infantilizáció jelenségét ismerhetjük meg részletesen.
Az infantilizáció során a szülő túlzott szeretetével és öncélú gondoskodásával nem engedi felnőni a gyerekét. Rengeteg probléma gyökere a túlféltő, érzelmileg éretlen szülők visszatartó nevelésére vezethető vissza.
Bár a gyerek kompetensnek érzi magát, az infantilizáció miatt mégsem tud leválni a szülőkről, azaz „bennragad” a családban. Benntartott gyerekké válik, mert a szülő túlzott szorongásból fakadó bűntudatkeltése megbénítja. Az ilyen szülők féltik gyerekeiket, aggódnak értük, és gyakran olyan tudattalan üzeneteket közvetítenek feléjük, hogy ne nőjenek fel, mert a szülőknek az ad biztonságot, ha gyerekeik mindig a közelükben maradnak.
A parentifikált és az infantilizált gyerek közti különbség az eltérő nevelés eredménye, és abban a korszakban történik, amikor a gyerek gondolkodása kifejlődik. A parentifikáltakra túlzott felelősségvállalás jellemző, hiszen megtanulták, hogy a problémákkal nekik kell foglalkozniuk, a lényeg, hogy ne legyen velük gond. Ők azt gondolják, hogy ha nem okoznak gondot, ha mindig maximálisan teljesítenek, akkor szerethetők lesznek. Megtanultak lemondani a saját igényeikről, és a fókuszuk mindig önmagukon kívül, az anyán, az apán, a kistestvéren van.
A parentifikált úgy gondolkodik, hogy „úgyis megoldom, nincs lehetetlen, addig csinálom, amíg tökéletes lesz”. Élvezik a tevékenységeket, sokszor vannak flowban, és a végeredmény általában az önmegvalósítás.
Ellentétben az infantilizált, benntartott gyerekekkel. Ők sokszor halogatnak, nem tudnak bánni a pénzzel, folyton elkésnek, elhagyják a dolgaikat, rendszertelenül élnek, elképesztő káosz van a környezetükben, és számukra ez teljesen rendben van, ahogyan az is, ha 30-40 évesen együtt élnek a szüleikkel, nincs párkapcsolatuk. A benntartott gyerekek olyan szinten azonosulnak a szüleikkel, hogy nem fejlődik a saját identitásuk, nem tudnak alkalmazkodni a határokhoz, mivel a szülők sem húztak határokat. A szülő azt üzeni: „egyek vagyunk, szimbiózisban élünk”.
A könyvben a részletes esetleírások segítik, hogy megértsük az infantilizálás folyamatát és következményeit: hogyan érzik magukat a gyerekek az ilyen családban, mi jellemezi a szülő-gyerek kapcsolatot, milyen társ lesz egy benntartott gyerekből, és milyen párkapcsolatot hoz létre.
A szerző kitér a párkapcsolati és szexuális nehézségekre, valamint az infantilizáció okaira, mindkét oldal érzelmeire és nehézségeire, illetve az érzelmi zsarolás jelenségére is.
Az Ellopott felnőttkor rávilágít annak fontosságára, hogy szülőként azt az üzenetet kell közvetítenünk a gyerekeink felé, hogy bármi baj van, ott vagyunk, biztonságot adunk számukra, de közben bátorítjuk őket az önazonos, független élet kialakítására is.
A szülő–gyerek kapcsolat akkor biztonságos, ha a gyereknek mindig a korának megfelelő autonómiát biztosítjuk, és arra bíztatjuk, hogy fedezze fel a világot. Így megtanulja, hogy a világ biztonságos hely, nem kell félnie, és kifejlődnek azok a készségei, amelyek kompetens felnőtté teszik őt.
Kapcsolódó cikkek:
