A kihívástól és kalandvágytól vezérelve vállalkoztam arra, hogy humán beállítottságú, egykori bölcsészként felnőtt fejjel elolvassam Stephen Hawking Az idő rövid története című művét. Tesztelni akartam, hogy vajon megértek-e ebből a könyvből bármit. Vállalkozásomat ahhoz hasonlítanám, mint úszószemüveg nélkül úszóversenyen indulni, vagy még inkább lapát nélkül kajak-kenuzni: lapát nélkül inkább előbb, mint utóbb beborulsz a vízbe, úszószemüveg nélkül a szemedet kimarja a klór…
Azzal tisztában voltam, hogy Hawking a tudományos közegen túl is ismert tudós volt, azonban elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy miként képes átadni a gondolatait, megfigyelések eredményeit egy ritka és súlyos betegségben szenvedő, hagyományos kommunikációra idővel után képtelen tudós. A könyv a világegyetem NAGY kérdéseit próbálja körbe járni: hogyan kezdődhetett a világegyetem története? Vannak-e határai vagy valóban végtelen? Volt-e kezdete az időnek? Hogyan lesz vége a világnak?
Az idő, a végtelen, a fekete lyukak, a relativitáselmélet és a hasonló fogalmak, illetve ezek tudományos magyarázatai számomra változatlanul „kínainak” hangzanak. Ha így vesszük, küldetésem nem járt sikerrel: hatvan felé közelítve már nem leszek sem csillagász, sem fizikus vagy matematikus.
Azonban számomra rendkívül tiszteletre méltó, hogy egy (mondjuk ki) roncs testben egy ilyen csodálatos elme kifejezetten sokáig, 76 évig élt. És nem csak hogy élt, alkotott!
Stephen Hawking idővel a beszédre is képtelenné vált, gépek segítségével kommunikált. Ilyen nehézségek mellett megírni ilyen alapos műveket, mint például Az idő rövid története, valósággal emberfeletti teljesítmény.
Azt gondolom, hogy hasonló tiszteletet érdemelnek azok az ápolók és gondozók, tudományos segédmunkatársak, akik Hawkingot életben tartották, felügyeletéről és gondolatainak átadásáról gondoskodtak. Aki nem tudná: egy időben a tudós csak úgy volt képes a kommunikációra, hogy egy olyan kártyát tartottak elé, melyen az ábécé betűi voltak, majd egy segítő végigmutatott a betűkön, Hawking pedig a szemöldökével jelezte, ha a megfelelő betűhöz értek. Még a legalapvetőbb létszükségletekkel, mint a tisztálkodással, etetéssel kapcsolatos információk egyszeri(!) átadása is kihívás lehetett.
Ehhez képest mit nekünk azok a mindennapi kihívások, bosszúságok és problémák, amelyekkel szembesülnünk kell?
Kiemelt kép forrás: CNN, cnn.com
