Észrevették már magukon, hogy teljesen céltalanul görgetik az okostelefont vagy számítógépük egerét a különböző hírportálokon vagy közösségi oldalakon (amik már rég nem szociális hálóként, sokkal inkább egy hírfolyamként működnek)? Valószínűleg igen (oh, hányszor teszek én is így)! Annak utánaszámoltak, hogy ezzel a teljesen felesleges tevékenységgel mennyi időt töltenek el? Nos, Rolf Dobelli svájci író megtette, írt erről egy cikket 2013-ban a Guardian nevű angol lapba („News is bad for you” címmel), ami az év egyik legolvasottabb cikke lett. Ez arra sarkallta az írót, hogy 2019-ben megjelentesse a cikk hosszabb, alaposabb könyvverzióját, amit a Libri Kiadónak hála 2024-ben már magyar fordításban is olvashatunk.
Dobelli maga is hírfüggő volt, amit részben otthonról hozott. Élénken él benne, ahogy gyermekkorában a szülei reggel, délben, este olvasták az újságokat és hallgatták a rádióból érkező híreket. Az író saját bevallása szerint is unalmas gyerek volt, mivel már középiskolásként is rohant a könyvtárba, hogy ott elolvasson minden napilapot, magazint – míg a kortársai játszottak, ismerkedtek és sportoltak, ő csak a híreknek, információknak élt. Természetesen ez még mindig egy sokkal kontrolláltabb világ volt a maihoz képest. Manapság már az internet mindenhol elérhető, hatalmas sávszélességgel, honlapok és hírportálok millióival és az okostelefonokkal éjjel-nappal belecsúszunk a hírekbe.
Dobelli 2010-ben hirdetett magának hírdiétát: nem fizet elő újságra, nem hallgat híreket, nem nézi a televízióban a híradásokat, és az online térben is kizárja magát a hírek világából. Ennek a tapasztalatait, tudományos hátterét osztja meg könyvében.
Ahogy oly sok minden, úgy ez sem megy egyik napról a másikra, hiszen ma már annyira a mindennapjaink részévé vált a hírfogyasztás (akár közvetlenül, tudatosan, akár közvetve), hogy először javasolt adni magunknak mondjuk egy egyhónapos próbaidőszakot, amikor letesztelhetjük, hogy bírjuk-e egyáltalán, hogy a hírzárlat nem akadályoz-e például a munkánkban. A próbaidőszak alatt van lehetőségünk ízelítőt kapni a hírmegvonás előnyeiből is: például rengeteg időnk szabadul fel (egyes kutatások szerint akár napi 1 órát is eltölthetünk céltalan hírböngészéssel), koncentráltabbak leszünk.
Ne olvass híreket! című könyvében a szerzőszerencsére elég közérthetően fogalmazza meg a gondolatait, és a tudományos hivatkozásokat is röviden, velősen, jól tagolt, rövid fejezetekben foglalja össze, majd ezek végén az Útravaló alcím alatt össze is foglalja az adott rész fő mondanivalóját. Érzésem szerint Dobelli álláspontja néhol szemellenzős és radikális. Például, amikor a terrorizmusért is a híreket teszi felelőssé. Természetesen a média fontos közvetítője a terroristák üzeneteinek, és bizonyára rengeteg kattintást és nézőt, hallgatót lehet szerezni a terrorizmusról szóló híradásokkal, de az enyhén szólva túlzás, hogy a hírek tehetnének a terrorizmusról. Persze, sok olyan témát is boncolgat a könyv, amivel könnyű azonosulni, ilyen például a fizetett PR-cikkek elterjedésének rossz tendenciája, ami egy újabb szög a valós, oknyomozó újságírás koporsójában.
Munkám során magam is nap mint nap találkozom azzal, hogy hazánkban is kihalóban vannak a valódi, kérdezni és beszélgetni tudó, felkészült újságírók. Erről nem feltétlenül csak ők tehetnek,
egyszerűen a világunk tart a gyorsan fogyasztható, tömeggyártott cikkek felé, ahol a hangzatos címek számítanak igazán, a kattintásszám legyen magas, a tartalom csak másodlagos. Dobelli megfogalmazza a javaslatait, ajánlásait is, amivel én is teljesen egyet tudok érteni: olvassunk könyveket, szakcikkeket! Ne akarjunk mindenhez egy kicsit érteni (vagy legalábbis azt hinni, hogy értünk…), legyen inkább mindenki a szakmájának jó, elmélyült ismerője!
Ami a könyv olvasása közben szintén nagy felismerésként ért, hogy a hírolvasás hogyan tudja beszippantani az embert. Egyik cikkről kattintunk a másikra, abbahagyni is nehéz, és ez bizonyítottan hatással van a koncentrációs képességünkre és az egészségünkre. Én is sokszor észreveszem magamon, hogy ha a könyvírás vagy bármilyen más feladatom helyett elkezdek híreket olvasni, az időm egyszerűen elfolyik, és utána nehezemre esik rávenni magam az írásra, a gondolkodásra, nehéz „visszazökkenni” a feladatom medrébe. Ami az egészségügyi kockázatokat illeti: a könyv is sok olyan tanulmányról számol be, ami a hírfogyasztás stresszgerjesztő hatásáról szól. Az így kialakuló tanult tehetetlenség hosszú távon felemésztheti az olvasót.
Tanulságos könyv, rengeteg hasznos és néhány talán túlzásba vitt okfejtéssel. Úgy érzem, hogy sok mindent „elviszek magammal” belőle, például biztosan igyekszem kevesebb időt tölteni a céltalan „szörfözgetéssel” a hírek között, mert ennél sokkal fontosabb dolgokra kellene fordítanom az időmet. Próbáljuk ki mi is, amit Dobelli javasol: egy-egy találkozás alkalmával kérdezzük meg barátainkat, családtagjainkat, hogy történt-e valami fontos a nagyvilágban? Foglalják össze nekünk a világ nagy híreit, információit. Meg fogunk lepődni, de a legtöbben azt fogják válaszolni, hogy nincs semmi extra. Na, ennyire ragadnak meg az emberek nagy többségében a hírek… Szóval én azt mondom, hogy fektessünk kevesebb energiát a hírolvasásba, és próbáljuk minél hasznosabban eltölteni az így felszabadult időnket!
Kiemelt kép: Pexels
