Steigervald Krisztián nevét körülbelül egy éve kapta fel a média. Friderikusz Sándor nagyszerű podcast műsorában például az első beszélgetésük akkora port kavart (jó értelemben), hogy a szerző további hat önálló epizódban is kifejthette a témát. Családi csoportjainkban mi is több adást vagy részletet, idézetet küldtünk el egymásnak, mert ezek bizonyos élethelyzetekre frappáns magyarázatokat adhatnak. A szuper beszélgetéseket hallgatva nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mindenképp szeretném elolvasni és másoknak is figyelmébe ajánlani a Generációk harca – hogyan értsük meg egymást? című kötetet.
„Bezzeg a mi időnkben …!” Szüleinktől vagy a nálunk idősebb emberektől úton-útfélen ezt halljuk. És hányszor mondtuk már mi is a nálunk fiatalabbaknak?! Nem véletlenül, hiszen vannak olyan életkori és generációs sajátosságok, amik miatt minden nemzedékre más-más jegyek lesznek jellemzőek.
Steigervald Krisztián könyvében tökéletes pontossággal, empátiával és (nem tudom másképp jellemezni) kedvességgel írja körül a különböző generációk legmeghatározhatóbb jegyeit, az ezeket befolyásoló korszellemeket.
A könyv, bár egy rendkívül alapos, számtalan interjún alapuló, hosszas kutatás eredménye, mégis nagyszerű humorral és közérthetően adja át nekünk tudását a különböző generációk között húzódó határokról.
Különleges kor a miénk, hiszen a tudomány, egészségfejlődés stb. következtében egyre tovább élünk, így jelenleg hat generáció konfliktusaival kell megküzdenünk, és alkalmazkodnunk egymáshoz a mindennapokban. A könyv alaposan végigmegy ezen a hat generáción, mindegyiket a legjellemzőbb generációs jegyeikkel írja körül számunkra.
Veteránok, az emlékező generáció
Kezdve a helyettünk (is) emlékező generációval: a veteránokkal (1945 előtt születtek).
Ez a generáció látta és átélte a történelem során mindazokat, amiket nekünk szerencsére már nem kellett: egy világháborút, a szocializmust – megtapasztalta az éhínséget és a nélkülözést.
Ők nehezen értik meg a mai fogyasztói társadalmat, unokáik állandó munkahelyváltásait, az állandó rohanást.
Baby boomerek, az önző nemzedék
A következő generáció (amibe magam is tartozom) az önzőnek titulált nemzedék: a baby boomerek (1946-1964 között születtek). Nekünk alapélményünk az állandó hidegháborús fenyegetettség, a kétpólusú világrend, a TV-ből, rádióból közvetített parázás.
Ez a nemzedék másra vágyott, mint a szüleink: békére, szeretetre és elfogadásra, nem csak a poroszos, hierarchikus szabályozottságra.
És hogy miért vagyunk önzők? Mert rájöttünk, hogy az életet nem túlélni, hanem megélni kell! Ez a generáció nem akarta úgy felnevelni a gyerekeit, ahogy őket nevelték, amikor magázni kellett a szülőket. Az individualizmus térnyerése is ehhez a korszakhoz köthető.
A sikerre ítélt X-generáció
Az X-eseket (1965-1979) úgy szokás hívni, hogy a sikerre ítélt generáció, akik – hasonlóan a veteránokhoz – bizonytalanságban nőttek fel, mivel ekkorra az anyukák aktívan részt vettek a munkaalapú társadalomban, több műszakban építették a szocializmust, a gyerekek közintézményekben voltak, amolyan „kulcsos gyerekek”, önállóan mentek haza, ahol egy cetli várta őket a vacsora elkészítéséről.
A bizonytalanságra azonban ők az állandó változás motorjaként tekintettek, ők lettek a munka hősei, akik megcsinálnak maguknak mindent.
Ők voltak a punkok, a rockerek, a bonanzások és ezt mindig ki is fejezték öltözködésükkel. Szóval ne higgyük, hogy ők mások voltak, mint a mostani gyerekek ruhatrendjei, csak az idő mossa el az emlékeket.
A kettészakadt nemzeték: Y-generáció
Az Y-generáció (1980-1994, mint a nagy fiaim) a kettészakadt nemzedék az író jellemzése szerint, és ez (is) nagyon találó: megjelenik a walkman, már nem társas program a zenehallgatás, hanem befelé forduló, magányos műfaj lesz. A generáció egyik fele még teljesen offline világban nő fel, a másik fele meg a berobbanó online világban. Emlékszem, hogy az internet megjelenésével miként alakult át nálunk is a fiúkkal az életünk, egyik percről a másikra.
Ők nem kívánnak belehalni a munkába, mint a szüleik, átélték a 2008-as válságot, látták, hogy milyen könnyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek, ha mindent a munkára tesznek fel. Nagyon árérzékenyek, nem feltétlenül költenek (akárcsak a veteránok).
Az online világba született Z-generáció
A Z-generáció (1995-2009) már valóban az online világba született, mindent megtalálnak a neten, onnan tanulnak, inspirálódnak, szórakoznak, a siker alapja a külső, az egészséges életmód széles körben elterjedt, hála a szüleiknek is.
Ők nem tudnak unatkozni, mindig, minden elérhetővé vált számukra.
Emma lányom Z-s, és minden nap megvívjuk a magunk generációs harcait: órákon át képes a fürdőszobában zenét hallgatni a telefonján, chatelni a barátnőivel iskola után is anélkül, hogy meg tudtuk volna beszélni, hogy aznap mi történt vele.
Legkisebbek, az alfák
A legfiatalabbak pedig az alfa generáció (2010 után születtek), mint például az unokáim, akikről még azért keveset lehet tudni, de anyjuk már jellemzően nem őket nézi szoptatás közben, hanem az okostelefonját.
Fotó: Facebook/Steigervald Krisztián
Magam is rádöbbentem már – amit itt is ki lehet olvasni a sorok közül –, hogy én egyszerűen nem tudok annyit, úgy játszani az unokáimmal, és figyelni rájuk, ahogy a gyermekeim teszik. Azért nem, mert amikor én gyerek voltam, egyszerűen még teljesen más világ volt, máshogy álltak hozzánk a szüleink, mint akár mi, de leginkább a gyerekeim az ő gyerekeikhez.
A mi korosztályunk egyszerűen nem tudja, hogyan kell/lehet ennyire fókuszáltan, kreatívan, huzamosan egy 1-10 éves gyerekkel játszani, mert nekünk elképzelhetetlen volt, hogy körülöttünk forogjon a világ, hogy minden nap, órákon át csak velünk játsszanak.
Szerintem nem baj, hogy a mostani gyerekek több figyelmet és törődést kapnak, mert simán lehet, hogy ebből még valami jó is kisülhet a jövőben…
A könyv olyan általános élethelyzeteket és eszközöket mutat be, amik mentén a különböző generációk jól megismertethetők egymással: a játékok, a közösségi média, az influenszerség, a munkahelyi problémák, a családi összejövetelek, a tanulási szokások és az új kihívások perspektíváiból.
Steigervald Krisztiánban most sem csalódtam, egyszerűen fantasztikusnak tartom a munkásságát, az elbeszélési módját, közérthető, kedves és humoros stílusát, ami ebből a könyvből ugyanúgy sugárzik, ahogy a vele folytatott beszélgetésekből is.
Ez a könyv közelebb hozza egymáshoz a generációkat, segít megérteni a különbségeket és nagyszerűen bemutatja, hogy mennyi hasonlóság van a különböző nemzedékek között.
Nem lehet nem foglalkozni azokkal a könyvben fellelhető jó tanácsokkal és technikákkal, hiszen az a generáció, amelyik nem képes elfogadni és megtanulni az utána következők fontosabb jellemzőit, azok kimaradnak, lemaradnak és elveszíthetik a kapcsolódásukat a fiatalabbakkal, a jövővel, kimaradnak a társas együttlétekből. Ezt nagyon jól feltárja számunkra a könyv, ezért is fontos olvasmány.
További cikkek a témában: