Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című könyvét körülbelül másfél évvel ezelőtt írtam fel magamnak, hogy el szeretném olvasni. Valahol hallottam róla, de aztán sok minden történt és elodáztam egészen addig, amíg meghallgattam egy beszélgetést Csányi Vilmossal, amiben kifejezetten ajánlotta ezt a könyvet. Egyértelmű jel volt tehát számomra, hogy nekirugaszkodjak a több mint 600 oldalas sci-finek.
Az utóbbi időben kifejezetten érdekelnek a jövőnkre, a természetvédelemre és a klímaváltozásra adható válaszaink, nem véletlenül ajánlottam korábban Bill Gates-től a Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát vagy David Attenborough-tól az Egy élet a bolygónkon című könyveket, amik mély benyomást tettek rám. Ebbe a sorba tökéletesen illeszkedik A Jövő Minisztériuma, ami elképesztő alapossággal (sajnos nagy valószínűséggel) egy rendkívül realisztikus jövőt fest le, ha így folytatjuk az életünket a bolygón.
Idén nyáron ismét megfőnek a tengerek, újabb és újabb melegrekordok dőlnek meg, amelyeket trópusi esők követnek, és sokan már nem a globális felmelegedést emlegetik, hanem a globális megfővés éveit.
Robinson könyve a 2020-as évek közepétől egészen a 2050-es évekig öleli fel a szorongató klímakatasztrófákat, és a világunk megmentésére tett válaszokat, cselekedeteket. Egy olyan korszakot vetít elénk, ahol a súlyos természeti katasztrófák akkorák, hogy például Indiában 20 millióan halnak meg egy hőhullámban vagy egy villámárvíz betemeti egész Kaliforniát.
A regény egyik főszereplője Frank May egyedül éli túl az indiai hőhullámot, poszttraumás stresszben szenved az átélt élmények hatására és amolyan klímaradikális lesz, aminek következménye, hogy elrabolja és részben felnyitja a szemét Mary Murphynek, történetünk másik főszereplőjének, aki az ENSZ égisze alatt működő Jövő Minisztériumának a vezetője. A kettőjük viszonya egy baráti, együttműködő kapcsolat lesz: két aspektus, két szemszög és életút bemutatása a közös cél érdekében, ami nem más, mint megmenti a világunkat.
Robinson azzal ragasztja oda az olvasót a könyv elé, hogy tényszerű és tudományosan megalapozott ok-okozati folyamatokat ír le, amit egyszerűen mindenki a saját bőrén érez vagy hamarosan érezni fog, még ha jelenleg sokan homokba is dugják a fejüket.
Engem is magába szippantott a történet, hiszen az unokáim potenciálisan egy olyan világban fognak már felnőttként élni, ami könnyen lehet, hogy a Robinson által leírt szenvedésekkel lesz teli, és ez engem is elborzaszt. Brutálisan mellbevágó alkotás, amely időnként szétaprózódik, de ennél több hibát nem tudok felróni neki és nem is akarok, valóban nagyon elgondolkodtató könyv, amelyben benne van minden emberi gyarlóságunk.
A könyv egyrészről számtalan katasztrófán keresztül mutatja be a ránk leselkedő jövőt, másrészről ugyanennyi megoldási javaslatot is belesző a Jövő Minisztériumának és Mary csapatának működését bemutatva. Robinson saját gondolatait, tudományos magyarázatait és ötleteit adja a világ megmentésére létrehozott szervezet munkájának taglalásakor.
Kijelenthető (és ezt talán egyre többen tudják), hogy a kapitalizmus az egyik legfajsúlyosabb tényező és felelős a globális szén-dioxid kibocsátásáért. A szupergazdag pár ezer ember, akik a világ vagyonának több, mint fele felett diszponálnak a kizsákmányoló gazdasági manővereikkel, látszatmegoldásokkal csak elodázzák a valós cselekedetek eredményeit a saját státuszuk fenntartása érdekében. A regény erre is ad megoldást, például a karbonpénz javaslatával, amely jutalmazza azokat az embereket, akik nem szennyeznek.
A jövő minisztériuma nem csak a hőséghullámok dermesztő realisztikus leírásából és a politikusok és bankárok nézőpontjából meséli el, hogy milyen világ vár ránk, hanem az egyszerű népet, a tömegeket is képviseli. Globális tüntetéshullámok, forradalmak, mezőgazdasági reformok és bizony klímaterrorizmus eseményeiről is olvashatunk, telis-tele javaslatokkal, ötletekkel a ma embere számára. Az emberek visszaszerzik az adataikhoz való jogot, a közösségi oldalak a „commons” kezébe kerül, ahol az emberek egymással a valóságot oszthatják meg szemben az irányított, a vállalkozások gazdasági érdekekkel. Ez a könyv megmutatja azoknak a cselekményeknek sorozatát, amelyekkel olyan szemléletváltás következhet be, ahol nincs már szükség szén-dioxid kibocsátásra a kereskedelem, hajózás terén (alternatív energiaforrások használata), nincs extrán szennyező légiforgalom, hanem újra léghajókkal, zeppelinekkel utazunk.
Nagyon mély hatással volt rám a könyv, egyrészről a mellbevágó történetek miatt, másrészről feloldozott a megoldási lehetőségek tárházával. Azzal, hogy igenis sikerülhet megmentenünk a Földet a gyerekeink, unokáink számára.
Ehhez lassítanunk kell, vissza kell térnünk részben a gyökereinkhez, a régi dolgainkat ötvözni a modern vívmányainkkal, a tiszta energiaforrásaink maximális kiaknázásával. A világnak vannak olyan döntéshozói, akik ajánlották ezt a könyvet, milyen jó lenne, ha a másik feléhez is eljutna, és minden embertársunk megismerhetné, beszélhetnénk erről még többet, hogy cselekvésre bírjunk mindenkit, hiszen minden emberi gyarlóságunk dacára megmenthető ez a csodálatos világ, ahol élünk.
Kiemelt kép: Pexels
