A közgazdasági végzettségű Kupa Enikő és a történész diplomával rendelkező Kovács Tibor szerzőpáros –, akik a való életben is egy párt alkotnak, hiszen házastársak – első könyve az ünnepi időszak előtt került a kezembe a kisebbik fiam ajánlására, mivel az év vége felé egy szórakoztató, gyorsan olvasható könyvre vágytam, amelyet akár utazásokhoz is bedobhatok a táskámba. Az ajánlás tökéletesre sikerült, mivel magam is oda vagyok a jó borokért, a gasztronómiáért, az utazásokért és a könyv pont ezeket a témákat öleli fel. Imádom, ha egy könyv elrepít messzi tájakra és közben kultúrtörténeti sztorikkal szórakoztat, beavat olyan történetekbe, amik a gasztronómiával kapcsolatosak.
A szerzők a Borgőzös évszázadok a Covid alatt kezdték el írni, eleinte blog formájában, később aztán annyira belelkesedtek, főként a fogadtatás miatt, hogy úgy gondolták a sok történet és virtuális utazás jó alapanyag egy könyv kiadására. A szerzőpáros a legtávolabbi helyekre kalauzolja el az olvasóit: Kaliforniába, Argentínába, Chilébe, Dél-Afrikába, Ausztráliába és Új-Zélandra. Minden desztináció tele van érdekes, szórakoztató történetekkel, anekdotákkal. A szerzők igyekeztek több magyar vonatkozással megtölteni a távoli helyszíneket, hiszen végső soron a könyv egyik deklarált célja az, hogy a magyar borkedvelő közönség és a borászati ágazatban dolgozók inspirálódjanak, és a magyar bor világhírnevének öregbítéséhez megtalálják az utat külföldi példákon keresztül.
Első utunk Amerikába, azon belül is Kaliforniába vezet, amely állam a világ 4. legnagyobb bortermelője.
Thomas Jefferson, aki az egyik alapítója az Amerikai Egyesült Államoknak híresen nagy borkedvelő volt, állítólag fizetésének tíz százalékát borvásárlásra költötte, volt idő, hogy egyszerre 15 borospincében tudta csak tárolni a borait, amelyek közül egy történetesen a Fehér Ház alatt volt megtalálható. A kaliforniai bortörténelem az 1840-es évektől ívelt fel az aranylázzal egyidőben (hiszen a világ minden tájáról ide özönlő aranyvadászok bizony meg is szomjaztak és az óhazából hozták magukkal a bortermelés tudományát is), kiváltképp egy magyarnak köszönhetően. Haraszthy Ágostont tartják a kaliforniai bor atyjának is, hiszen a környéken neki köszönhetően terjedt el a zinfandel szőlőfajta. Mellesleg az ő tiszteletére itthon is viseli egy jó borászat a nevét. Melyik?
Természetesen Amerika kapcsán sem megkerülhető az alkoholtilalom (jellemző amúgy, hogy az Újvilágban szinte mindenhol találkozunk ezzel a próbálkozással, de láthatjuk, hogy nem jelentett sehol megoldást), ami furcsa mód elősegítette a szőlőtőkék telepítését. Engedélyezett volt az úgynevezett „Wine box”-nak nevezett szőlőszörp, ami 21 nap után borrá erjedt a dobozban, nyilván a gyártó kifejezetten a fogyasztók lelkére kötötte, hogy ezt a folyamatot ne várják meg. Kalifornia esetében (is) hatványozottan felmerül az a kérdés, hogy vajon pár évtized múltával is lesz-e még lehetőségünk kóstolni a finom boraikat a globális felmelegedés miatt vagy a forróság teljesen ellehetetleníti a termelést?
Következő megállónk az államcsődök őshazája, Argentína, ahol az egyház és a felfedezők borigényeivel együtt alakult ki több száz évvel ezelőtt a bortermelés, aminek ma olyan nagyszerű fajtákat köszönhetünk, mint például a Malbec.
Továbbá csodálatos virtuális utazást tehetünk a Pampákon és megtudhatjuk, hogy a gauchok az argentin gulyások, nekik köszönhetjük azokat a csodálatos marhákat, amikből a legfinomabb steaket sütik, és azt is, hogy micsoda kultúrája van az asadonak, azaz a szabadon grillezésnek. Innen a szomszédos Chilébe vezet az utunk, ami a világ leghosszabb állama, hatalmas hőmérsékleti, éghajlati különbségekkel, az Andok és Csendes-Óceán által meghatározott különleges klímával és földrajzi adottsággal, részben ennek is köszönhetően megúszta a szőlők legfőbb, világhírű ellenségét: a filoxérát is. Chile nem is annyira nagy belső piaccal és fogyasztással rendelkezik, sokkal inkább lett az elmúlt pár évtizedben a világ egyik legnagyobb borexportőre elsősorban a Carmenére, Cabernet Sauvignon kettősnek köszönhetően.
Dél-Afrika kapcsán tesz a Borgőzös évszézadok egy kis kitérőt a hollandok és a gin kapcsolatára, hiszen javarészt nekik köszönhetjük a dél-afrikai bortermelésen kívül a gint is, ami manapság újabb reneszánszát éli és jobbnál-jobb koktélokat ihatunk, aminek a gin az alap összetevője.
De a hollandoknak köszönhetjük például a borok kénnel történő tartósítását is, hiszen kereskedő népről beszélünk, ahol létfontosságú volt, hogy a bor a hosszú tengeri szállítás alatt ne romoljon meg. Ehelyütt fontos megjegyezni, hogy a könyv nem egyszer hangsúlyozza és tereli az olvasót a mértékletes borfogyasztás felé a tömény italokkal szemben.
Ausztrália börtönszigetnek indult az angolok részéről, ahol kemény alkoholtilalom volt érvényben, úgyhogy az első hajó a telepesekkel meg is érkezett 54 ezer liter rummal a fedélzetén, ennek tudatában ne lepődjünk meg, hogy az alkohol igenis fontos szerepet töltött be a kontinensnyi ország történelmében. Ausztrália ma már a világ 5. legnagyobb borexportőre és valóban csodálatos Shiraz, Chardonnay borokat lehet innen beszerezni. Pedig rögös volt a helyi termelés útja, köszönhetően a wowsereknek, akik mozgalmuk zászlójára az antialkoholizmust és a különbözői női mozgalmakat tűzték ki, elég nagy sikerrel. A „közeli” Új-Zéland rövid, de meredeken felfelé ívelő borművelő múltja példával kellene, hogy szolgáljon hazánknak, hiszen nem egész 30 év alatt elérték a semmiből, hogy jóval a magyar exportbevételek felett teljesítsenek, mindezt úgy, hogy például a Yealands borászat károsanyag kibocsátás nélkül, teljesen természetes módon és gondosan megtervezett 1500 hektáros területe egyedülálló a világ számára, hát még az ott termelt Sauvignon Blanc.
