Sok területnek megvan a maga alapkönyve – és akkor a Bibliához hasonlítást most próbáljuk is elkerülni –, amiről a beavatottaknak elég egy szót mondaniuk, hogy egyértelmű legyen, miről is van szó; többek közt arról is, hogy igen, mi mind ugyanabban a csapatban játszunk. „A Svensson” esetében ez a csapat a madárrajongóké.
A Lars Svensson, Killian Mullarney és Dan Zetterström nevéhez fűződő Madárhatározó első kiadása még 1999-ben jelent meg, azóta ez a könyv a kezdő madárrajongók legfontosabb segédeszköze és a haladó madarászok alapkönyve, de mostanra már a második, átdolgozott, bővített kiadás példányait is csak néha, antikváriumokban lehetett fellelni, így nagyon is időszerű volt a legújabb, 2024-es – és persze ezúttal is a magyar viszonyokhoz, Magyarországról nézve fontos adatokhoz igazított –, a legfrissebb adatok alapján frissített és némiképp bővített verzió hazai kiadása.
Akadnak persze mindig újabb kísérletek arra, hogy más könyvek is betörjenek a madárhatározók – azért nem túl nagy – piacára, de „a Svensson” egyszerűen azt tudja, amivel nemigen lehet versenyezni. Minden benne van, ami fontos (meg az is, ami kevésbé fontos, hogy a haladók se unatkozzanak: 973 európai és környékbeli madárfaj és -alfaj szerepel benne), mégpedig egyszerűen, követhetően, kezdők és tapasztaltak számára is használhatóan.
A Madárhatározó célja nagyon egyszerű: ha bárkit is érdekel, mégis mi lehetett az az égi tünemény, ami átröpült előtte, vagy – szerencsésebb esetben – épp az orra előtt billegeti farktollait, akár ott rögtön, vagy a részleteket a lehetőségekhez képest megjegyezve és a könyvet otthon elővéve, jó eséllyel megtalálja a választ.
De ez csak az elsődleges cél, bár ez is bőven elég lenne ahhoz, hogy a biztonság kedvéért azért mindenki beszerezze, aki valaha ráérzett annak az ízére, mennyire megnyugtató, örömötteli, izgalmas és szép hobbi is megfigyelni a levegő tollas urait. Mert ha az ember egyszer is sikerrel azonosította be, hogy az a gyönyörű, szokatlan kismadár a madáretető mellett, amelyet az év többi részén nem látni, csak télen, fenyőpinty volt, vagy az a ragyogóan színes példány, amilyet csak Ausztrália vadonjaiban hinne állandó lakónak az ember, jégmadár, gyurgyalag vagy szalakóta volt-e, aligha fog itt megállni – és ekkor jön rá, mennyire hasznos könyv a Svensson-féle Madárhatározó. Amely a legjobb eszköz a tanuláshoz, legyen szó akár apróságokról – „na de mi a különbség az énekes rigó és a léprigó között?” –, akár általában arról, hogy mire is kell figyelni, ha az ember meg akar határozni egy madárfajt, miben tér el a tojó és a hím, a fiatal és az idős madár, és mik azok a kérdések, amelyeket legelőször is meg kell tudnunk válaszolni, hogy jó irányba kezdhessünk tapogatózni, akár ahelyett, hogy elhinnénk, hatalmas szerencsével mi vagyunk az elsők, akik elé pont egy Magyarországon amúgy még sosem látott madár szállt le, hiszen hát annak is pont ilyen a szárnya, vagy legalábbis egy kicsit hasonló.
És ez a válasz arra is, hogy ugyan mi szükség egy vaskos, nehéz könyvre ma, az internet korában, amikor a madárhatározós Facebook-csoportokban a profik úgyis fél perc alatt megválaszolják a legelvetemültebb azonosítási kérdéseinket is. A netes keresgélés azoknak való, akik beérik azzal, hogy valaki más megmondja nekik, mi volt az az egy madár, amihez éppen szerencséjük volt.
A könyv pedig azoknak, akiket tényleg érdekelnek a madarak, és akik azt szeretnék, idővel már ne kelljen megkérdezni senkit, hogy a fakérgen imádnivalóan tüsténkedő kismadár hegyi vagy rövidkarmú fakusz-e. Akik azt szeretnék, hogy feltáruljon előttük egy egészen új, csodálatos világ, amelynek megismeréséhez nem kell titkos átjáróként működő ruhásszekrényeket keresni – csupán felemelni a fejünket a földről az ég felé.
