
Ki nyeri idén az irodalmi Nobel-díjat?
Már csak pár nap, és kiderül, hogy idén ki kapja az irodalmi Nobel-díjat, de hogy látják a leghíresebb kortárs írók esélyeit a fogadóirodák?

Már csak pár nap, és kiderül, hogy idén ki kapja az irodalmi Nobel-díjat, de hogy látják a leghíresebb kortárs írók esélyeit a fogadóirodák?

„Nádast olvasni jó szórakozás”. – tartotta Esterházy Péter, de hogyan vált Nádas Péter a magyar és az európai irodalom egyik legjelentősebb alkotójává?

Tamási János néven született Kossuth-díjas székely író. A két világháború közötti erdélyi irodalom legelismertebb szerzője. Földművelő családban nőtt fel, de kiskamasz korában pisztollyal ellőtte az

Kossuth-díjas regény-, újság- és forgatókönyvíró, novellista, az 1945 utáni magyar prózairodalom egyik legfontosabb szerzője. Híres ifjúsági regényeiről is, a legismertebbek ezek közül a Csutak-sorozat könyvei

Kossuth- és József Attila-díjas költő, író. Az Újhold című irodalmi lap köré csoportosult szerzők egyike, többek között Nemes Nagy Ágnessel, Szabó Magdával, Lengyel Balázzsal, Örkény

Illés Gyula néven született regény-, esszé-, dráma- és újságíró, költő, a Nyugat második nemzedékének meghatározó tagja. Korai versei még az avantgárd hatása alatt születtek, később

Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar író, költő és esszéista, A befejezetlen mondat (1947), a Felelet (1950-52) és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1971) című művek

Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar író, költő és esszéista, A befejezetlen mondat (1947), a Felelet (1950-52) és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1971) című művek

Kossuth-díjas és József Attila-díjas novella- és regényíró, akinek életműve egybeforrt a magyar kommunizmus és szocializmus évtizedeivel. Sokgyermekes parasztcsaládba született a Győr-Moson-Sopron megyei Ménfőcsanakon. Két hétig

Kossuth- és József Attila-díjas novellista, író, publicista, a groteszk műfajának legjelentősebb magyarországi képviselője. Apja nyomására vegyészmérnöki és gyógyszerész diplomát is szerzett. A hadsereg tartalékos tisztje

Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!