
Van kiút a dermedtségből? – Lize Spit Olvad című művéről
Lize Spit regénye nem könnyű, olvasmány, még akkor sem, ha első pillantásra megragadja az olvasó figyelmét a könnyed, idilli felszín. Könyvajánló.

Lize Spit regénye nem könnyű, olvasmány, még akkor sem, ha első pillantásra megragadja az olvasó figyelmét a könnyed, idilli felszín. Könyvajánló.

Kossuth-díjas regény-, újság- és forgatókönyvíró, novellista, az 1945 utáni magyar prózairodalom egyik legfontosabb szerzője. Híres ifjúsági regényeiről is, a legismertebbek ezek közül a Csutak-sorozat könyvei (1956-68).

Drámaíró, a francia klasszicizmus egyik legjelentősebb képviselője, az első francia szerző, aki nem kényszerült rá, hogy az írás mellett más foglalkozást is űzzön. A Nagy Sándor (1665), az Andromaché (1667) és a Phaedra (1677) című drámák szerzője.

A Merítés-díjat kapott szerzők és kötetek listáját hivatalosan a moly.hu honlapján mutatták be. Idén is négy kategóriában hirdettek nyerteseket.

Harry Heine néven, Düsseldorfban született költő, publicista, tudósító és útirajzíró, a német irodalom „nagy hármasának” egyik tagja Goethe és Schiller mellett. 30 éves korában jelent meg első kötete Dalok könyve (1827) címmel, ami azonnal óriási siker lett, hiszen romantikus lírai hangja tökéletesen illeszkedett a kor szelleméhez.

Vannak könyvek, amelyeket nem lehet kiolvasni, ezekbe a könyvekbe bele kell költözni. Ilyen Milorad Pavic Kazár szótár című könyve is, amelyről Cserna-Szabó András osztotta meg gondolatait.

Franciaországban letarolta a könyvpiacot, Olaszországban mindenki ezt olvasta a covid-karantén alatt. Valérie Perrin regénye nem PR-termék, hanem valódi irodalom.

Prágában, René Karl Wilhelm Johann Josef Maria Rilke néven született osztrák költő és író. Versei átmenetet képeznek klasszikus és a modern költészet között.

A traumák irodalmi feldolgozása kihívás elé állítja az olvasót, különösen, ha a gyermekkori zaklatás áldozatainak szemszögéből látunk rá a történetre, Borda Réka új kötete is elvárja a jelenlétet.

Julia May Jonas Vladimir könyve el tud mozogni a „metoo” popja elől a hatalmi visszaélés bagatellizálása nélkül, többek között ezért fontos mű a szerző első regénye.
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!