- Leimdörfer György Bernát József néven született Kossuth-díjas magyar író, költő, publicista. Versei mellett műfordításai is jelentősek voltak, bár 1937-ben megjelent Villon-kötete sok kritikát kapott, mert Faludy szövegeinek igen kevés köze volt a francia csavargó-költő eredetijeihez.
- 1950-ben az ÁVO koholt vádak alapján letartóztatta. Először az Andrássy út 60. pincéjében tartották fogva, majd 3 évet töltött a hírhedt recski munkatáborban. Csak 1953-ban, a tábor felszámolásakor szabadult ki. Megrázó élményeit Pokolbeli víg napjaim (1987) című önéletrajzi regényében örökítette meg.
- Fogsága ideje alatt is alkotott. Bár sem az ÁVO börtönében, sem Recsken nem állt rendelkezésére íróeszköz, folyamatosan dolgozott versein, amiket legtöbbször ő maga memorizált, néha pedig rabtársai emlékezetére bízta őket. Ezek a költeményei Börtönversek (1983) címmel, harminc évvel szabadulása után, Münchenben jelentek meg. Magyarországon a szocializmus évtizedeiben minden munkája be volt tiltva.
- Élete során a világ szinte minden szegletében megfordult. Élt többek között Bécsben, Grazban, Berlinben, Párizsban, Marokkóban, Firenzében és Máltán. Tanított a torontói, a New Jersey-i és a New York-i egyetemen, és a második világháború alatt három évig szolgált az amerikai hadseregben is.
87 éve született Joyce Carol Oates
87 éve született Joyce Carol Oates számára gyerekként meghatározó olvasmány volt az Alice Csodaországban című regény.