Toszkána több mint egy hely, életstílus – olyan része a világnak, ami örökre magához láncolja az embert, de aminek megismeréséhez egy élet sem elegendő. Ciprus- és olajfaligetek, szőlősorok, testes, mély borok, hullámzó dombok, kanyargós utak, mámorító kabócaciripelés. Ezek adják Toszkána bukolikus világának, történelemmel és művészettel átitatott városainak lényegét.
Ez ragadta magával Frances Mayes amerikai írónőt is, aki a kilencvenes évek közepén egy kis hegyi faluban, Cortonában vásárolt meg és újított fel férjével együtt egy háromszáz éves romos és elhagyatottan álló villát. Az etruszk fallal körbevett Bramasoléval – a szó a bramare (vágyakozni), illetve a sole (nap) szavakból tevődik össze, vagyis azt jelenti: „napravágyó” – nem csupán egy idilli házat leltek meg, de második otthonra is találtak ezen a vidéken, „ahol a nyári nap úgy süt, mintha az vallásos meggyőződés lenne”.
Gyerekkoromban családi utazásainkat sokszor édesanyám olvasmányélményei ihlették: Gerald Durell Családom és egyéb állatfajták című műve nyomán jutottunk el Korfu szigetére, Frances Mayes Napsütötte Toszkána című könyve pedig ebbe a lenyűgöző észak-olaszországi tartományba vitt el minket.
A könyv 1996-ban jelent meg Amerikában, és több mint két és fél évig szerepelt a Times bestsellerlistáján.
Itthon 2001-ben adták ki, mi pedig nem sokkal később már ott koptattuk a cortonai köveket, hogy felfedezzük magunknak Püthagorasz sírját, Fra Angelico Angyali üdvözletét a Museo Diocesano falai között, a La Celle-t, ahol Assisi Szent Ferenc többször vonult vissza elmélkedni, de elzarándokoltunk a Bramasoléhoz is, amit akkor még nehezen lehetett megtalálni. Mayes iránymutatásai alapján jártuk be a toszkán Manhattant, azaz San Gimignanot, a kagylóformájú főteréről, az Il Campóról híres Sienát, Arezzót és Montepulcianót.
Frances Mayes könyve világszerte nagy siker lett, 2003-ban Diane Lane főszereplésével készült belőle filmadaptáció,
azóta pedig tömegek keresték már fel a vidéket, legfőképp Cortonát, hogy alámerüljenek a történelem évezredeiben, és megtapasztalják azt az egyszerűségben rejlő szépséget, amely az ottani életet és gasztronómiát jellemzi.
A Napsütötte Toszkána és Frances Mayes további könyvei – Édes élet Itáliában, Mindennapok Toszkánában, Találkozzunk a piazzán, Vigyük haza Toszkánát, Napsütötte szakácskönyv – egyszerre értelmezhetőek útleírásként és szakácskönyvként, társadalomrajzként és filozofikus hangvételű esszéként. Frances Mayes az olasz életstílus szerelmeseként mesél Bramasole újjáépítéséről, a váratlan kincsekről, a falakon megbúvó freskókról, a vadul burjánzó, bokrok alatti szőlőültetvényről, a reneszánsz festészet remekeiről, az olívaolaj elkészítéséről, falusi sétákról, nyüzsgő piacokról, a szieszta fontosságáról, elbűvölő emberekről, szakácsokról, kézművesekről, lengyel kőművesekről.
Szinte áhítattal telve ír a paraszti hagyományokban gyökeredző, de puritánságában is méltóságteljes toszkán konyháról, a kenyérből, fehér babból és zöldségekből készült levesről, a ribollitáról, a nyarak elengedhetetlen fogásáról, a hideg fokhagymalevesről, a citromos-bazsalikomos csirkéről, a szőlős focacciáról, a balzsamecetben párolt paprikáról, a vino nobilében főtt, gorgonzolával és dióval tálalt körtéről, pecorinóról (érlelt juhsajt) és porcini gombáról.
„Olyan békések a környező dombok… A völgyekben megbújó mézszínű udvarházak olyanok, mint a frissen sült cipók. Tudom, évmilliókkal ezelőtt gyűrődtek fel ezek a hegyek, most mindenesetre úgy domborodnak, mintha óriási kéz formázta volna őket. Egyre fényesebb a nap, a táj színei lágyak: kimosott zöld bankjegy, tojáshéj, halványkék ég, mint egy vak szeme. A reneszánsz festők élethűen festettek. Sosem gondoltam, hogy Perugino, Giotto, Signorelli meg a többiek realisták lettek volna. Pedig a képeik hátterében látható tájak – ahogy arra a legtöbb turista rájön – ma is pontosan olyanok, amilyennek ők ábrázolták.
Itt vannak a sötét ciprusok is, hogy összefogják a kompozíciót. Most már tudom, hogy a cortonai múzeumban az aranyruhás, szőke angyal lábán miért fénylik úgy a vörös csizma, vagy hogy miért olyan mélykék a Madonna kobaltkék ruhája. Ebben a tájban, ebben a fényben minden szín erősebb, minden kontúr élesebb. Az a piros törülköző is odalenn a szárítókötélen saját pirosságának dicsfényében sziporkázik” – írja Mayes, akinek könyvébe ma is bele lehet feledkezni.
Memoárja segít elszökni a mindennapok gondjai elől, de arra is emlékeztet, hogy a valódi boldogság olyan apró dolgokban is felfedezhető, mint a gabonasárga tájak szépsége, a piazzák hangos forgataga vagy az olajfák festői formája.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Napsütötte Toszkána című filmből, forrás: Amazon Prime