Olykor múltat idéző, töredékes, homályos szövegek, emlékek laza szállal kapcsolódó foszlányai, történetforgácsok – mintha mindig csak utalnának valamire Simon Márton új versei, amelyek Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni címen jelentek meg.
Megdolgoztatják az olvasót a kötet versei. Érdemes többször is végigmenni a sorokon, akkor meg hirtelen nagyon vizuálissá válik minden, mintha filmjelenetet látnánk…
Azt hiszem, két ellentétes irány jelenik meg a szövegeimben: legyen bennük valami nagyon egyértelmű, és valami nagyon nem egyértelmű, valami titok. Van, hogy egyetlen mondatból indul el és építkezik a szöveg, van, hogy egy bevillanó kép idéz fel egy pillanatot, ami meglepő, váratlan, és ez kezd dolgozni bennem.
Vizuális típus vagyok, így nemcsak mondatokban, szavakban, nem kizárólag verbalitásban gondolkodom, hanem sokszor megjelenik egy kép is a fejemben, létrejön egy belső tér, aminek a részletei így bejárhatók. Írás közben aztán kiderül, mi működik és mi nem. A hangulatok fontosak, a sugalmazás, a titok. A szájbarágós rész nem érdekel. Ahol nincsen semmi titok, ott véget ér az irodalom.
A kötetben hétköznapi szituációk – futás a városon át, nyaralás pillanatai, vásárlás az Ikeában – jelentik a versek közegét, miközben a szöveg sokszor szürreális hasonlatokban tobzódik. Miből inspirálódik?
Adott már álom is inspirációt, vagy egy film, zene, könyv, beszélgetés, bármi. A feladat mindig az, hogy ezt megfelelően bele lehessen dolgozni a hétköznapi helyzetbe. Például David Lynchnek van csodás érzéke ahhoz, hogyan lehet hétköznapi helyzeteket nagyon apró változtatásokkal teljes őrületté transzformálni egy pillanat alatt. Szerintem ha a világ normálisnak tűnik, az azért van, mert nem figyelünk eléggé. Egy átlagos kedd azért tud átlagos lenni, mert nem foglalkozunk azzal, ami ebből kizökkenthet. Normálisnak lenni valójában figyelmetlenség. Egy irodalmi szöveg számomra akkor érdekes, ha eltérít a valóságtól.
A címadó vers mindenki számára ismerős szituáció: a házibulik fő helyszínét idézi, konyha, nagy beszélgetések, csajozás, pasizás. Megvan még a lány, akiről szól?
Kicsit zavarba hozott a kérdés, de igen, ha valakinek szólnak ezek a versek, úgy értem, egy adott személynek, akkor persze. És ez az egész néha tényleg olyan konkrét, mint egy párbeszéd. Néha meg persze nagyon nem…
Japán szakon végzett, és műfordító is. Amikor fordít, nehéz az eredeti szövegbe nem belevinni a saját stílusát, költői világát?
Nem igazán lehet elválasztani a kettőt egymástól. A műfordító maga is egy szintig belefolyik a szövegbe, hiszen valamit más nyelvre átültetni mindig több, mint szavakat kiszótárazni. Amikor Ocean Vuongot fordítottam, ezt hatványozottan megéltem, mert vele a világunk nagyon közel áll egymáshoz.
Kik a kedvenc költői, és hány verset tud fejből?
Idegesítően sok verset tudok. A barátaim meredten néznek rám, és látom, ahogy elveszítem őket, amikor oda nem illő helyzetekben, tulajdonképpen bárhol, bármikor feleslegesen elkezdek verseket idézgetni. Az egyik mostani kedvencem Durs Grünbein Koponyaalaptantárgy című kötete, de megszerettem Sylvia Plath és John Ashbery világát is, régóta Borbély Szilárd szövegeit, Nemes Nagy Ágnest. Igyekszem nyitott olvasó lenni és maradni, mert ezt érzem a szakmai fejlődés alapjának.
Még több cikk a témában:
Beck Zoltán ajánlója Simon Márton új verseskötetéhez