Irene Vallejo spanyol írónő a Guardiannek adott interjúban beszélt arról, hogyan változtatta meg az életét egy nehéz pillanatban a Papirusz – A könyvek története az ókori világban című bestsellere. Kiderül, miért gondolja, hogy Nagy Sándor alexandriai könyvtára már az internet előképe volt, illetve arról is beszél, miért kellene jobban megbecsülnünk a könyveket. Így készült az elmúlt évek egyik legsikeresebb tényirodalmi könyve.
Irene Vallejo 1979-ben született spanyol író, történész és filológus, az El País rovatvezetője. Számos könyvet írt, köztük regényeket, ismeretterjesztő könyveket és gyerekkönyveket is. 2019-ben jelent meg Papirusz – A könyvek története az ókori világban című, többszörösen díjnyertes műve, melyben arról olvashatunk, hogyan készített könyvet az ember füstből, kőből, agyagból, nádból, selyemből, bőrből és fából, míg végül eljutott e-könyvolvasójáig. A kötet az elmúlt évek egyik legnagyobb európai tényirodalmi könyvsikere lett, 2020-ban elnyerte a legjobb spanyol nyelvű esszének járó nemzeti díjat, valamint a spanyol könyvesboltok a legjobb ismeretterjesztő könyvnek adományozott éves kitüntetését.
Mostanra világszerte több mint harminc országban jelent meg, köztük 2022-ben Magyarországon is, a Magnólia Kiadó gondozásában.
„A Papirusz – A könyvek története az ókori világban elvezet Nagy Sándor csatáinak helyszíneire, bebocsátást enged Kleopátra palotáiba és a fortyogó Vezúv lábánál fekvő Papiruszok villájába, megmutatja az első ismert könyvkereskedéseket és kéziratmásoló műhelyeket. E mesés kalandnak azonban mindenek felett a könyveket évezredeken át óvó ezrek a főszereplői: tűzhely mellett mesélő asszonyok, tanárnők, bölcsek, könyvtárosok, írnokok, szerzetesnők, rabszolgák, fordítók és nyomdászok. Azok, akik hegyvidéki házukban, a metropoliszokban, békés külvárosokban vagy tengerparti otthonukban olvasnak. Egyszerű emberek, akiknek van, hogy fel sem jegyzi a nevét a történelem” – olvashatjuk a könyv fülszövegében.
Az írónő érdeklődése az ókori könyvek és a nyomtatás kezdete iránt egészen gyermekkoráig nyúlik vissza. A szülei nagyon szerettek olvasni, otthonuk tele volt könyvekkel. Kislányként lenyűgözték a könyvekben sorakozó betűk, melyek a gyermek Irene számára leginkább apró fekete rovarokhoz hasonlítottak, és csodálta a felnőtteket, akik ezeket értelmezni tudták. Később pedig klasszika-filológia tanulmányai során kezdett behatóbban foglalkozni a könyvkészítés korai történetével.
Vallejo a kötetében és a vele készült interjúban is elmesélte, hogy gyermekként azt hitte, minden könyvet neki írtak, és a könyvekből egyetlen példány létezik: az, amelyik a házukban van. „Én még azt hittem, hogy az apám Homérosz, mert az Odüsszeia történeteit mesélte nekem. A szüleim szokása volt, hogy felolvasáskor megváltoztatták a történetek főszereplőinek nevét az enyémre vagy a barátaiméra. Így abban a hitben éltem, hogy az összes könyv nekem íródott, és nagyon csalódott voltam, amikor rájöttem, hogy ez nem így van.”
A kérdésre, hogy miért jelenik meg olyan hangsúlyosan a könyvben Alexandria híres könyvtára, azt válaszolta,valószínűleg Nagy Sándor volt az első ember, aki valóban globálisan szemlélte a világot.
„Nagy Sándor ötlete volt, hogy megépítse ezt a nyilvános könyvtárat, amely mindenki számára nyitva állt – még a rabszolgák és a nem kiváltságos családokból származó emberek számára is. Ez egy új szemlélet volt, a tudás demokratizálása, azaz mindenki számára egyenlő joggal hozzáférhetővé tétele. Távoli vidékekről akarták összegyűjteni az akkori világ irodalmát, az összes kultúrából származó összes könyvet, és mindenki számára elérhetővé akarták tenni. Mondhatni, ez volt az első lépés az internet felé.”
Az interjúból az is kiderül, hogy bár a könyv angol fordítása Papyrus: The Invention of Books in the Ancient World címmel jelent meg, a mű eredeti címe azonban spanyolul egy költői kép: El infinito en un junco, amit magyarul valahogy úgy lehetne fordítani, hogy Végtelenség a nádasban. Az írónő elmesélte, miért adta könyvének ezt a címet: „Ez egy metafora annak leírására, hogy mi a csodálatos a könyvekben. A gondolat, hogy végtelen érzések, tapasztalatok, félelmek és érzelmek férnek bele valami ilyen kicsi és hétköznapi dologba. A történelem első könyvei, amelyek papirusztekercsek voltak, növényi rostokból, nádból készültek. A cím ezenfelül tisztelgés Blaise Pascal francia filozófus előtt is, aki az embereket nádszálaknak írta le. Azt mondta, hogy törékenyek vagyunk, mint a nádszál, de megvan bennünk a tanulás és a megértés ereje.”
Irene Vallejo elárulta, hogy a könyv írása során a legmeglepőbb, amit felfedezett, az Enheduanna alakja volt – vagyis az első ember, akiről tudjuk, hogy aláírta a saját szövegét, egy nő volt. „Enheduanna neve nem szerepel a középiskolai vagy egyetemi tankönyvekben. Sok éven át klasszika-filológiát tanultam, mielőtt hallottam volna róla. Egy nőnek nehezebb bekerülnie az irodalmi kánonba, emiatt is éreztem fontosnak, hogy nyilvánosságra kerüljenek ezek a nevek, illetve vers- és beszédtöredékek. Fontos, hogy elismerjük: a nőknek is fontos szerepük volt a könyvkiadás történelmében.”
Az interjúból az is kiderült, hogy az írónő szerint a mai ember számára a könyvek könnyen elérhetők és – talán éppen ezért – alábecsüljük őket.
„Természetesnek tartjuk, hogy könyvek vesznek minket körül. Azonban voltak idők, amikor az emberek veszélyeket vállaltak, néha meg is haltak a könyvekért. Hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. A könyv és az olvasás története egy hatalmas kaland, és remélem, hogy ugyanolyan izgalmas az olvasók számára, mint egy regény.”
Az írónő bevallotta, hatalmas meglepetés volt számára a Papirusz sikere. A könyvet egy nagyon fájdalmas időszakban írta. A kisfia súlyos egészségügyi problémával született, emiatt hosszú kórházi kezelésekre kellett vele járni, ebben az időszakban kezdte el írni a könyvét – tulajdonképpen terápiás céllal. „A könyv úgy született, mint egy menedék azokban a fájdalmas időkben. Még abban sem voltam biztos, hogy képes leszek befejezni. Nem tudtam, hogy ki fogja-e adni valaki. Váratlanul ért, hogy az olvasók ilyen jól fogadták. Ez a siker pedig megváltoztatta az életemet is. Mindez a COVID-járvány miatti lezárás alatt történt, és megható volt, hogy az olvasók vigaszt találtak a könyvemben.”
Vallejo elárulta, mostanában nem dolgozik nagy lélegzetvételű projekten, mert a Papirusz promóciója leköti minden idejét, ami rengeteg utazással jár. „Csak cikkeket írok és jegyzetelek, nincs időm új projektbe kezdeni. De mióta anya lettem, megszoktam, hogy mindenhol dolgozom és mindenhol olvasok. Egyik kezemben a kanál, a másikban a könyv.”
Az írónőről az interjú során kiderült az is, hogy nagy rajongója azoknak a könyveknek, amelyek a fikció és a tényirodalom határán mozognak, illetve kifejezetten kedveli azokat az ismeretterjesztő könyveket, amelyekben van humor és irónia is.
A kérdésre, hogy ha csak egyetlen könyvet tarthatna meg az ókorból, melyik lenne az, Vallejo határozottan rávágta: „Az első válaszom az Odüsszeia lenne, mert ez volt az a történet, amelyen keresztül beleszerettem az irodalomba. Számomra ez a mű alapvető fontosságú. De nagyon szeretem az ókori történelmet is: Hérodotoszt vagy Tacituszt. És Thuküdidészt, a tudományos történetírás atyját – nagyon éleslátó és segít a mai világ megértésében is.”y
Kiemelt kép forrása: The Guardian, theguardian.com
