Október 8-án, valamivel dél után hozták nyilvánosságra az irodalmi Nobel-díj idei győztesének nevét.
A 10 millió svéd koronával – mintegy 980 000 euróval, vagyis több mint 350 millió forinttal – honorált díjat az amerikai költő és esszéista, Louise Glück kapta. A 77 éves,
apai nagyszülei révén magyar származású szerzőt „félreismerhetetlen költői hangjáért” jutalmazta a zsűri.
Arra sokan számítottak, hogy idén a korábbiaknál kevésbé ellentmondásos, és nem európai szerző részesül az elismerésben, Glück azonban nem tartozott az esélyesek közé a fogadóirodáknál. Műveit Európában csak kevesen ismerik, az Egyesült Államokban azonban rendkívül népszerű.
New Yorkban született 1943-ban, Long Islanden nőtt el. Apja nagyszülei Magyarországról az Egyesült Államokba emigrált zsidók voltak, akik új hazájukban zöldségesboltot nyitottak. Édesapja már Amerikában született, és üzletember lett. Az édesanya, Beatrice lakberendezőként dolgozott. Louise Glück kamaszként sokáig anorexia nervosától szenvedett, amit az anyjától való függetlenedési kísérlete számlájára írt.
Hét évet töltött terápiában, betegsége, lelki küzdelmei sokszor a költeményeiben is megjelennek.
Járt a Columbia Egyetemre és a Sarah Lawrence Főiskolára. Első kötete Firstborn (Elsőszülött) címen jelent meg 1968-ban, és meglehetősen kedvező kritikákat kapott. Ezután jó ideig nem publikált. 1971-től egyetemi tanárként dolgozott, ma a Yale Egyetem vendégprofesszora. 1993-ban elnyerte a költészeti Pulitzer-díjat, 2014-ben pedig a National Book Awardot, vagyis az amerikai nemzeti könyvdíjat.
A Nobel-díjat az utóbbi években számos botrány övezte.
2017-ben például összesen 18 nő vádolta meg szexuális zaklatással Jean-Claude Arnault-t, az egyik zsűritag, Katarina Forstenson férjét. A férfit később elítélték nemi erőszakért. 2018-ban elmaradt a díjkiosztó. Tavaly ezért két díjat is odaítéltek, az egyiket Olga Tokarczuk lengyel írónő kapta, a másikat az osztrák Peter Handke, ami azonban újabb botrányt generált. Handke ugyanis a délszláv háborúban a szerbek mellett foglalt állást, 2006-ban pedig beszédet mondott a háborús bűnök miatt elítélt volt szerb elnök, Slobodan Milosevics temetésén.
Louise Glücknek magyarul még nem jelent meg kötete, versei a Versum oldalán olvashatók.
címlapfotó: © Nobel Media. Ill. Niklas Elmehed.