Áprilisban, a koronavírus-járvány kellős közepén jelent meg az eddig elsősorban színészként ismert Gáspár András Gáspár első ifjúsági sci-fi regénye. A Föld 2 Záróvizsga egy nem mindennapi utazás története.

A könyvben középiskolás diákok furcsa körülmények között kerülnek el egy földszerű bolygóra, ahol nemcsak valódi és virtuális ellenfeleket, de önmagukat is le kell győzniük. A szerzővel a fiatal generáció feladatáról, a jövőnk érdekében tett változás fontosságáról és következő regényéről is beszélgettünk.

– Több mint egy évtizede kezdett bele a könyvbe, a Föld 2 Záróvizsga mégis nagyon erősen reflektál az eltelt időszak történéseire. Rengeteg olyan filozófiai kérdést boncolgat, ami a mostani vírushelyzetben különös fénytörésbe kerül. A jelen eseményei alakították a regény alakulását?
– A könyvet eredetileg a gyerekeimnek írtam, mikor kicsik voltak, nyaranta együtt fedeztük fel a Balaton kalandos világát. Ezeknek az élményeknek köszönhető, hogy szerettem volna meglepni őket egy kalandregénnyel is, hogy kilépjünk együtt a világűrbe, ahol megint fantasztikus kalandokban vehetünk részt. Az élet, a színházi és tanári feladataim hátráltattak az írásban, a Föld 2 Záróvizsgát már felnőttként olvasták el. Soha nem gondoltam volna, hogy írni fogok, színészként, rendezőként, drámatanárként azonban rengeteg történettel dolgoztam,

valahogy az élet felkészített arra, hogy ötvenévesen komolyan vegyem az írást.

A kiindulóötletem az volt, hogy egy iskola a diákjaival egyik pillanatról a másikra az univerzum peremére kerül, ahol életük legnagyobb vizsgája vár rájuk. Idővel úgy éreztem, a történetem részévé kellene tenni mindazt, amit a világunkról, a körülöttünk zajló társadalmi folyamatokról gondolok. Anélkül, hogy politizálni szeretnék, a világ dolgaihoz – mint például az ózonlyuk kérdése, a környezetszennyezés, a túlnépesedés, az atomháború fenyegetése, a fegyverkezés, az idegengyűlölet – szólok hozzá a kalandregényemen keresztül. Két lábbal a földön járó típus vagyok, mégis úgy érzem, valami felsőbb erő vezette a kezem, miközben ezt a könyvet írtam. Újraolvasva sorsszerűnek érzem, hogy épp idén, a koronavírus-járvány kitörésekor jelent meg.

 – A Föld 2 Záróvizsga fókuszában a bolygó, környezetünk tisztelete, illetve ennek hiánya áll. Vonhatunk párhuzamot a regény története és a napjainkban zajló társadalmi folyamatok között? Vagyis a Föld megmentése és a Greta Thunberg nevével fémjelzett mozgalom között, amely szintén a bolygó megmentése érdekében szerveződik?
– Véletlenszerű és rendeltetésszerű, hogy mindaz, amit a könyvben megfogalmaztam, összecseng a világban zajló tendenciákkal. Ugyanakkor:

mindennél jobban hiszek az új, felnövekvő generációkban, elkötelezett vagyok az irányukban.

Drámapedagógusként és ezzel a könyvemmel is arra próbálom felhívni a fiatalok figyelmét, hogy ne panelekben gondolkodjanak, ne higgyenek címkékben és jelszavakban, hanem önmaguk fogalmazzák újra a világot és fejezzék ki céljaikat, vágyaikat. Magam is azt tartom az egyetlen járható útnak, amit Greta Thunberg kijelölt. Nem hiszek abban a rendszerben, hogy az idősebb generációk kialakítanak bizonyos szabályokat, gondolkodásmódokat, filozófiákat, ideológiákat, és azokat a zászlajukra tűzve politikai eseményekre hívják a fiatalokat, ahol az igéket a szájukba adják. Minden generációnak meg kell kérdőjeleznie az előtte lévőket, felelősségre kell vonni őket mindazért, amit nem tettek meg annak érdekében, hogy egy szebb és jobb világban élhessünk. Ilyen szempontból a Föld 2 Záróvizsga hősei pont egy ilyen generáció szimbólumai. De mikor nálam ezek a karakterek már léteztek, a világ még egyáltalán nem ismerte Greta Thunberget.

fotó: Herbszt-Véner Orsolya

– Erős társadalom- és, ha úgy vesszük, emberiségkritika is megfogalmazódik a könyvben, ami a felelősség-felelőtlenség kérdéskörét is boncolgatja.
– Ma a világban mindenhol a szerzésvágy dominál, hogy az egyén minél többet birtokoljon. Az emberek többsége még mindig nem fogja fel, hogy feléljük a kincsünket, a bolygónkat. A Föld 2 Záróvizsga erre hívja fel a figyelmet:

megkaptuk az élet lehetőségét, mégis mindent elkövetünk, hogy ezt tönkretegyük.

Az emberiségnek meg kell tanulnia okosan és jól használni a világot, nem pedig felemészteni önmagunkat. Remélem, rövidesen elkezdődhetnek az író-olvasó találkozók, ott végre személyesen is találkozhatok a gyerekekkel, akikkel egy kalandjáték segítségével megvitathatjuk ezeket a kérdéseket, elmondhatják a véleményüket a világról, arról, hogy melyek azok a dolgok, amelyeken szerintük az emberiségnek változtatnia kell. Segíteni kell őket megerősíteni abban, hogy merjenek gondolkodni, követeljék maguknak a tiszta környezetet, a tiszta vizet, az oxigént, a normális egészségügyet.

A könyv végkicsengése mégis pozitív: az emberiség bizalmat érdemel, képes tanulni korábbi hibáiból. A regényhez képest a való életünkben is óriási a tét. Ezzel kapcsolatban is optimista?
– Magasabb szintre kéne lépnünk, akkor tudnánk győzedelmeskedni. El kell fogadnunk, hogy a dolgok nem feketék vagy fehérek, mindenkinek más jelent értéket, de arról nem szabad megfeledkezni, hogy a legeslegfontosabb mindenekfelett az élet. Ebben konszenzusra kell jutni. Erről szól a regényem is, hogy a különböző erők végül egymást segítik a közös cél érdekében. A regény hősei az emberi egyedfejlődés magasabb szintjén állnak, közösségben gondolkoznak, átérzik, hogy az egyéni érdekeken felül kell emelkedni. Nem érzem lehetetlennek, hogy az emberiségben is kialakuljon a közösségi tudat. Azok a fiatalok, akik beálltak Greta Thunberg mögé, mintha már felismerték volna ezt. Amíg vannak olyan generációk, akik fel merik emelni hangjukat, addig van remény.

– Jövő tavasszal fog megjelenni második regénye, a Héjnélküli. Ez is hasonlóan komoly témát feszeget majd?
– Egy csendes-óceáni szigeten játszódik ez a disztópikus történet. Egy hit varázslatában élnek az ottani törzs lakói, mindegyikük szemén vékony héjréteg van, amit még újszülöttként varrt az arcukra a törzs legfőbb lelki vezetője, a sámán. A Héj szent tanításai szerint a jótékony sötétség teheti csak boldoggá az embert, mert aki látó, az irigy, boldogtalan és háborúzik. Partra vetődik itt egy hajótörött a héjnélküliek világából, akit a törzsvezető házasság előtt álló leánya ment meg, ám miközben a partra segíti, egy baleset miatt ő maga is héjnélkülivé válik. A lány látóként sötét titkok tudója lesz és elhatározza, hogy népét héjnélkülivé teszi.

A Héj-szigeten azonban minden héjnélkülire halál vár…

Már a következő két kötetem is kész van: a harmadik könyvem a Meroving-korban játszódó thriller a hatalom mágiájáról, ami sok mindenben párhuzamba állítható a jelenünkkel, míg a negyedik regény 2064-ben, Hunniában, egy kitalált világban játszódik. Utóbbi arra keresi a választ, hogy azok az ideológiák, filozófiák, amelyek most működtetik a világot, legyőzhetőek-e. Nyilván, akik a kalandokon túl meg akarják fejteni a történetek mélyebb rétegeit, rá fognak találni a kulcsokra.