Női íróink 2020-ban elkényeztettek bennünket, mutattuk be korábbi írásainkban itt és itt. És még nincs vége! Két újabb könyv tavalyról; két novelláskötet, tele elgondolkodtató történetekkel.
Nehezen tudnánk már elképzelni az életünket internet, mobiltelefon és számítógép nélkül. Napjaink egyre nagyobb részét töltjük virtuális közösségekben, és már a nyelvhasználatunkat is a digitális kommunikáció szabályai határozzák meg. Nyakig merülve a technológiában észre sem vesszük, hogy a világ sokkal gyorsabban változik körülöttünk, mint ahogy azt fel tudjuk fogni. Lépéshátrányba kerültünk, és így az irányítás is kicsúszott a kezünkből. Mégsem foglalkozunk a veszéllyel, oldja meg a problémákat a jövő generációja! Csakhogy a jövő már itt van, beköltözött a mozdulatainkba, és kitalálja a gondolatainkat. Ha kétségeink lennének efelől, csak olvassunk bele Mécs Anna Kapcsolati hiba című novelláskötetébe!
„Ne nyomkodd a telefonodat, mordulok rá anyámra. Vagyis az én telefonomat. Talán rossz ötlet volt segíteni neki. Talán jobb lenne most csak kókadtan ülni egymással szemben, és kanalazni a halászlét.”
A Robbantott halak című első írás egyből rámutat a hús-vér ember és digitális avatarja közti határvonalon tátongó, hatalmas résekre. Az elvált anya randizna, az online partnerkeresésben pedig a lánya siet a segítségére, új identitást teremtve a nőnek. A profil persze nem egyezik a valósággal, de ez senkit sem zavar, hiszen idővel már a valóság sem az, aminek a szereplők először gondolják. Átjárhatóvá válnak a határok a digitalizált képzelet és a megérinthető valóság között. Mintha a társkereső applikáció írná az élet szabályait, és nem fordítva.
Innen azonban még van visszaút, nem veszhetünk el az online térben, vagyis nem az online térben, hanem a másik ember hús-vér valóságában lehet elveszni.
De a valóság illúzióját már a második novella szertefoszlatja. A Lorenzó bejut a várba című írás a hatalmas fizikai távolságot áthidaló digitális szex abszurd története. Itt már gombnyomásra érkezik az intimitás, a testek pedig felolvadnak a hálózat rendszerében.
A Gyerekzár című első kötetével Margó-díjat nyert szerző módszeresen bontja le a határokat az emberi és a digitális jelenlét között. Elbeszélői néhol abszurd, néhol fekete humorral tekintenek az eseményekre, és ettől a távolságtartó gesztustól még félelmetesebbé válik a diagnózis, hogy az életünk immár nem más, mint a felhőbe feltöltött információk összessége.
Mindegy, hogy a rendszerüzenetek által irányított vállalati kultúra (A megértés puffjai); a sok botoxtól érzéketlenné vált arcizmait applikációval mozgató híresség (Ti-ti-ti); egy android pap, aki a gyónások minden részletét elraktározza a memóriájába, és a tudása miatt pusztulnia kell (Péter atya 1.0); vagy a vészesen közelgő halála miatt a jövőjét az internetre feltöltő beteg (Drexit) jelenik meg a novellákban, az üzenet egy összetéveszthetetlen figyelmeztetés is egyben. Mintha csattanóként egy sziréna visítana fel a szövegben, jelezve, hogy amit olvasunk, az nem utópia, még csak nem is disztópia, hanem digitálissá váló életünk egy lehetséges forgatókönyve.
A Kapcsolati hiba hétköznapi helyzetekből indul ki, és a banális szituációt feszíti a végtelenségig. Erre az egyik legjobb a példa a már a címében is Jonathan Swift legendásan groteszk művét, a Szerény javaslatot megidéző írás. A Gulliver szerzőjének keserű iróniával átitatott röpirata az ír éhínség megoldásaként az ír csecsemők elfogyasztását javasolta, Mécs Anna főhőse pedig az emberek csonkításával orvosolná a túlterhelt Föld bajait. „Számításaim szerint az emberiség össztömegének radikálisan csökkennie kell, hogy egyáltalán esélyünk legyen mérsékelni a klímakatasztrófát. Mivel a környezetvédelmi célú fajirtás jelen társadalmak normatív berendezkedésének ismeretében nem elképzelhető, így az egyén testének redukálása jelenthet egyedül megoldást.”
Őrült beszéd, de van benne rendszer. És ez a hol ironikus, hol szarkasztikus, hol szürreális rendszer működteti Mécs Anna novelláit. A szép új világ megérkezett, és már nem szabadulhatunk belőle.
Bár a Balaton mindenkinek a saját élményeit idézi fel, mégis nagyon gyorsan megtalálhatjuk a közös nevezőt. Nyár, pihenés, gumimatrac, vitorlás, strand, hekk, bor és napolaj: a Balaton a gondtalan időtöltés tere. Ezt a képet rajzolja át jelentősen Kiss Noémi Balaton című novelláskötete, amely a tó a pihenés felszínességénél jóval összetettebb és tragikusabb arcát mutatja be. Mert bár a nyaraló családok mind hasonlók egymáshoz, mindegyik családnak megvan a maga egyéni boldogtalansága.
„Ember nélküli a part. Nem fekszik ott senki a fűzfa tövében a szakadt pléden, leégett, hámló háttal. Üres a műanyag nyugágy, a stég vascsöve jéghideg. Eltűnnek a kifeszített vászonsátrak a gyepről, a lakókocsi keréknyoma sárgödör. Egy pár ottfelejtett sárga gumipapucs hever a strandkapuban, Sejtem, kik hagyhatták ott.”
A téli Balaton látványa kevesek kiváltsága, ami még akkor is igaz, hogy ha a többség valószínűleg szándékosan fosztja meg magát tőle.
„Senki sem kíváncsi a nyár végi, fagyos, hideg tóra, arra a pillanatra, amikor a tó szürkévé válik, a süvítő szél pedig szétfütyüli a parti köveket.”
A Honeckerpapucsok című első írás paradoxona, hogy mégis akad, aki kíváncsi a szürke, fagyos Balatonra, méghozzá éppen az, aki ennek az ellenkezőjét állítja.
Kiss Noémi azokra a részletekre fókuszál, amelyeket a tó kapcsán talán kevesen vesznek észre. A rendszerváltás előtti Balaton kegyetlen hierarchiájára például, ami mára mintha kitörlődött volna a táj történetéből. A sportolók világára, akik az eredményeiknek megfelelően juthattak nyaralóhoz a parton. De a pihenés örömteli pillanataiban is azt látjuk, ahogy a „verseny után a bajnok csügged. Már senki sem ünnepli, elmúlt a díjátadás himnikus pillanata. Jön a felkészülési idő. A szidalmazás, az árulások, a nyomás. A szótlanul kemény edzésmunka. Verés és verekedés a versenyért, a kiutazásért. Ki hagyhatja el legalább pár napra az országot?” (Tornászok)
Mert a sport jóval több, mint nemes versengés, kegyetlenség és erőszak forrása, ami még a Balaton idilli tájainak ártatlanságát is elveszi. „Mindent a sportra tett fel, persze iszonyú eredményes volt. Jó időket úszott, az edzők kedvence volt, versenyeken a legjobb formáját hozta, úgy tudott koncentrálni. De most elszállt. Biztos voltam benne, hogy nem lesz jó vége.” (Fagy) A feltételezhető zaklatás elkövetőjének és áldozatának találkozása elkerülhetetlen robbanáshoz vezet, az elhallgatást nem kibeszéléssel és lassú traumafeldolgozással hagyja maga mögött a szégyenét versenybe fojtó úszólány, hanem szélsőséges erőszakkal.
És a parti sétányon, a nyaralók kertjének mélyén, vagy a nádasok rejtekében hasonló tragédiák rejtőznek. Meggyilkolt lányok, alkoholista nagynénik, csavargó gyermekek és halott nagyszülők. A Balaton mindezek ellenére sem merül nyakig a horrorba. Kiss Noémi novellái bravúrosan egyensúlyoznak a nyaralás nyomasztó mindennapjai, és az abból kitörni igyekvő szereplők szabadságvágya között. A tó ennek köszönhetően még a legkomorabb történetekben is a menekülés helyszíneként jelenik meg. A Balatonnál felszínre kerülnek a titkok, megszabadulhatunk a terhektől, de ez áldozatot követel, és cseppet sem fájdalommentes folyamat.
A kötet mitológiát sző a tó köré, nem véletlen, hogy a szerző egy mottóként is olvasható keletkezéstörténettel indít. „Réges-régen, amikor még a magyarok nem voltak itt, vagy még annál is régebben, a Bakonyban két óriáscsalád lakott. A családfők egyszer valamin összevesztek. Az asszonyok próbálták őket szétválasztani, de amikor a férfiak a bunkót a kezükbe vették, úgy megijedtek, hogy gyermekeikkel kimenekültek a Bakony szélére. Elkezdtek fájdalmasan könnyezni. Könnycseppjeikből egy nagy tócsa keletkezett. A tócsából pedig egy tó növekedett.”
