Jean-Baptiste Clamence alakja a huszadik század vívódó emberének egyik legőszintébb portréja. Albert Camus 1956-os A bukás című kisregényének főhőse lecsúszott ügyvéd, aki egy tengerészkocsma szennyében egy alkalmi ismerősnek tárja fel életét, és néz szembe sikerekkel és bukásokkal, morális dilemmákkal. A „vezeklő bíró” gyónásában Camus azzal szembesítette olvasóját, hogy a bűnösség az ember természetes állapota, mindannyian erkölcsileg elesettek vagyunk. Ennek a tézisnek az újragondolásaként is értelmezhető Janne Teller 2008-as kisregénye, a Gyere, amely magyarul 2021-ben jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában.
Egy téli éjszakán egy könyvkiadó vezetője élete legnagyobb dilemmájával küzd, miközben beszédet ír a művészet és az irodalom etikájáról. Nem sokkal korábban egy fiatal, feltörekvő szerző bestsellernek ígérkező könyvéről, amelyet épp nyomdába küldene a kiadó, kiderült, hogy valós eseményeken alapul. A regényben szereplő kegyetlenségekről Petra Vinter azt állítja, a saját bőrén tapasztalta meg, a könyv szerzője pedig bűnös módon ellopta a történetet.
A döntés, hogy a kiadó megjelentesse-e a regényt vagy sem, reflektál a beszédben keresett válaszokra, de azokra az egzisztenciális döntésekre is, amelyek a szerkesztő életét örökre meghatározzák.
„Azért van szükségünk művészetre, hogy emberek lehessünk (…) De miért is lenne rá szükségünk? Akkor miért nincs szüksége a művészetre a macskáknak, a majmoknak, az elefántoknak? Akkor jött létre a rés, amikor olyan sok agytekervényünk lett, hogy megtanultunk kilépni magunkból, amikor ettünk az almából és elűzettünk a paradicsom kertjéből? A rés aközött, akik vagyunk és akinek képzeljük magunkat. Azért kell a művészet, mert képzelt világban élünk, és a művészet egy másik képzelt világ által kicsalogat bennünket a magunkról alkotott képzeletünkből, hogy így kerüljünk közelebb a tulajdonképpeni énünkhöz? A paradicsom az az állati állapot, amelyben nem vagyunk tisztában saját létünkkel? Mi az, ami az emberi létben olyan különleges, hogy szükségessé teszi a művészetet? Mit jelent egyáltalán: embernek lenni?”
A létezés értelmetlenségével küzdő tinédzserekről szóló Semmi című művével nagy vihart kavart Janne Teller kisregényének főhőse erkölcsileg igen csak megkérdőjelezhető életet él: érdekházassága révén apósa kiadójának vezetője lett („A szenvedély hülyeség. Jó politikus, ahogy mindig mondja. A megfelelő nevet vette feleségül.”). Olyan férfi, aki a szerelmet túlértékelt dolognak tartja. Meglátása szerint az életben ugyanis „minden csak a társadalmi struktúráról. És természetesen a szexről” szól. „De a szex olyan, mint az élelmiszer: valami, amire néha szükségünk van. Se nem több, se nem kevesebb.”
A Gyere kirakós játékként működik, amelynek darabjai apránként állnak csak össze egésszé, és ezzel a feladattal nemcsak az olvasónak, de főhősnek is meg kell küzdenie,
mivel ahogy halad előre történet, úgy mosódnak el a határok a valóság és a képzelet között. Két síkon fut az elbeszélés: a könyvkiadásról és az etikáról szóló, közhelyekkel és képmutatással teli diskurzus mellett egyre hangosabbá válik a főhős lelkiismerete.
Cinikus ember, mégis, ezen az éjszakán a szerkesztő nemcsak Petra Vinterrel, de saját lelkiismeretével is találkozik. Kié ez a történet, és kinek van joga megírni? Mikor válik egy élmény fikcióvá? Mit engedhet meg magának egy író a művészet nevében? Hol kezdődik és hol ér véget az egymás iránti felelősségünk? Hol húzódik a határ a művészet és az erkölcs között?
Ezeket a kérdéseket boncolgatja Janne Teller könyve, de a szerző nem ad választ, inkább olvasójától várja azokat. A regény etikai problémája legfőképp abban rejlik, hogy merünk-e nemet mondani, személyes érdekeinket a helyes döntés miatt háttérbe szorítani. Ahogy a Teller főhőse mondja: „Túl lehet élni, amit mások követnek el ellenünk. De azt nem, amit mi csinálunk másokkal.”
Janne Teller könyve keserű utóízt hagy maga után, hisz a Gyere főhőse ugyanarra a konklúzióra jut mint Jean-Baptiste. Mindannyian bűnösök vagyunk, de vajon van-e lehetőségünk megválasztani, hogy mennyire akarunk bűnösök maradni?
