A japán származású brit író, Kazuo Ishiguro 2017-ben kapott Nobel-díjat sodró lendületű, nagy érzelmi erővel bíró regényeiért, amelyek közül talán a Napok romjai a legismertebb. Nemrég megjelent nyolcadik könyve rendkívüli érzékenységgel mutatja be az ember és a humanoid közti lehetséges kapcsolatot, és a regényt olvasva óhatatlanul végiggondoljuk, mit is jelentene egy robot szemével látni az emberi érzéseket, a szorongást, a szerelmet, a barátságot, az élni akarást.

Egy 2015-ös Guardian-interjúban az író arról beszélt, hogy regényei azért hasonlítanak egymásra, mert hajlamos újra és újra ugyanazt a könyvet írni. Ezt a kijelentést bizonyára cáfolnák, akik ismerik a sokrétű életművet – a Klara és a Nap mégis az írót igazolja, legalábbis annyiban, hogy hasonlóan a Ne engedj el című regényhez azt vizsgálja, mit jelent az emberéhez hasonló érzésekkel, megfigyelésekkel, tapasztalásokkal nem embernek lenni.

A könyv főszereplője a humanoid Klara, egy gyerekeknek épített Robotbarát. Az ő szemén keresztül látjuk a világot, amelyben a Nap istenként szerepel. Nem csoda, hisz a napelemekkel működő Klara számára ez az „élet” forrása. Ishiguro futurisztikus, mégis nagyon ismerős világba vezet, utalásokkal, sejtetésekkel kalauzolva az olvasót, a tőle megszokott lassú történetmeséléssel, inkább az érzésekre, hangulatokra hagyatkozva.

Forrás: Asia Nikkei, Akiyoshi Inoue

Persze előbb-utóbb így is kibomlik a történet, amelyben Klara mellett egy fiatal lány is feltűnik, illetve általa a család szerepe és egy szerelem lehetősége. Klarát a törékeny Josie választja ki, akiről hamarosan kiderül, hogy olyan betegségben szenved, amely akár meg is ölheti, ahogyan korábban a nővérét is megölte.

Ishiguro a képzeletünkre bízza a történet részleteinek összeillesztését, de egyebek mellett éppen ez teszi a regényt izgalmas olvasmánnyá.

Josie és az anyja megveszik az áruházban a napenergiával működő Klarát, aki egyébként a bolt vezetője szerint is kivételes humanoid. „Rengeteg egyedi jó tulajdonsága van, sorolhatnánk napestig. De ha csak egyetlenegyet kellene kiemelnem, nos, az a megfigyelés és a tanulás iránti étvágya volna. Az a képessége, hogy mindent, amit csak maga körül lát, magába szív és egybeilleszt – ez egészen lenyűgöző.”

A történet előrehaladtával megismerjük Ricket, Josie szomszédját, legjobb barátját, szerelmét, és egy súlyos családi titokra is fény derül a lány nővérének halálával kapcsolatban. Megtudjuk, hogy nemcsak a robotok generációi között van verseny a technikai fejlettség miatt, de az emberek között is vannak kivételezettek: egy genetikailag továbbfejlesztett, magas rangú osztály. Ha ennek nem tagja valaki, nem férhet hozzá a tanulással és felemelkedéssel kecsegtető élethez sem. Csak a regény vége felé értjük meg, milyen kockázatot vállalnak egyesek a genetikai tökéletesség érdekében. És kiderül az is, mi Klara igazi szerepe.

Az Ishiguro-életműsorozat első és mádosik kötete. / Forrás: Helikon, Facebook

Azon túl, hogy szülei Josie robotbarátjának szánták, van egy titkos „küldetése” is, amiről eleinte ő maga sem tud. Nem véletlen, hogy az anya, még az elbeszélés elején, Klara megvásárlásakor arra kéri, utánozza lánya mozdulatait, járását. Nem csupán társalkodónőnek szánják, nem gyerekkori barátnak, itt jóval többről van szó. Ezért fontos a már elvesztett első gyerek mellékszála. Vajon szükség lesz Klara embert, gyereket helyettesítő szerepére? Átültethető és átörökíthető az emberi psziché?

A Klara és a Nap hangja igézően egyszerű, könnyedén talál utat olyan nehéz témák kifejtéséhez, hogy mit jelenthet egy robot számára a hit, a szeretet, a félelem vagy a harag kérdése,

szellemileg lehet-e szabad, vannak-e az emberihez hasonló érzései, mennyire képes feldolgozni egy android elme az emberi psziché rezdüléseit, az alig észrevehető mozdulatokat, elfojtott gesztusokat, mögöttes tartalmú kijelentéseket. A regény egyik fontos szála a súrlódás kétféle szeretet között: az egyik önző módon, szorongatóan óvó, a másik jóindulatú, megengedő és nagylelkű.

Az író ismét remekművet alkotott, és újból bebizonyítja rendkívüli érzékenységét, a fogékonyságot az emberi törékenység bemutatására. Ishiguro egyébként már csaknem befejezte a regényt, amikor a világjárvány kitört, mégis kísérteties, ahogy előrevetíti az elmúlt időszak bezárkózó, szorongásokkal teli, stresszes világát.