Szederkényi Olga Irodalmi popikonok című könyvében 19 páros interjú olvasható írókról, irodalmi hősökről és a sikerük titkáról. Lenyűgözően gazdag anyag.
A címlapról Szabó Magda, William Shakespeare, Agatha Christie és Ernest Hemingway, Andy Warhol modorában ábrázolt portréja néz ránk. A fülszövegben pedig ott a kérdés: Mivel bűvöli el a szakmát és közönségét egyaránt az Abigél írója? Mit tudott a Rómeó és Júlia szerzője, hogy darabjait több mint négyszáz éve játsszák teltházzal világszerte? Vagy mi a titka a krimi királynőjének, akinek
eladási példányszámai a Biblia eladási rekordjait közelítik?
Erre, és még sok minden másra kínál választ Szederkényi Olga kötete, amelyben a szerző egy-egy sikeres vagy érdekes íróról, illetve néhány ikonikus regényhősről beszélget két-két interjúalannyal, megfejtést keresve az adott alkotó titkára.
Szederkényi jó és tapasztalt interjúkészítő, és ez itt is megmutatkozik. Boldizsár Ildikóval és Márton Lászlóval például olyan beszélgetést kanyarint a Grimm-mesékről, hogy még a Csipkerózsikán sem izgultunk ennyit. A mesék egyik fordítója, Márton részletesen és plasztikusan helyezi el az irodalomtörténet kontextusába a fabulaíró testvéreket, míg
a meseterapeuta azt magyarázza el, hogy miért fontosak és miért hatnak ma is ezek a szövegek.
Boldizsár Ildikótól megtudjuk: a Grimm-fivérek nagy érdeme, hogy a korábbi mesegyűjtőktől eltérően nem dolgozták át, nem infantilizálták, tették mulatságossá ezeket a történeteket, hanem lényegüket tekintve eredeti formájukban őrizték meg őket.
„A Grimm-mesék ugyanazokkal a »kellékekkel« dolgoznak, mint a népmesék általában: hiedelemlények, természetfölötti lények, elvarázsolt emberek és állatok, átváltozások, csodák stb. – fogalmaz Boldizsár Ildikó. – A »grimmes jellemzőket« kizárólag stiláris szinten lehet megragadni. Ami megkülönbözteti ezeket a meséket más népek meséitől, az elsősorban a rendkívüli tömörség: egy-egy mondat mögött elképesztő epikai bőség húzódik meg. (…) Ha egy mese elején mindjárt ezt halljuk (…): »Volt egyszer egy királyné, akit a mi Urunk meddővé tett, és nem szült gyermeket«, máris előttünk van egy sorstragédia minden eleme…”
A hat nagyobb egységre (Vérfagyasztó történetek – itt kaptak helyet Grimmék is –, Ponyva vagy irodalom?, Háborús hősök?, Klasszikusok popritmusban, Magyar életek, Női sorsok) osztott kötet írásai sorban is olvashatók, de a könyvet találomra felütve is nagy élmény lesz a fogyasztásuk. Azt pedig, hogy melyik beszélgetés a legjobb, képtelenség megmondani – de személyes elfogultságok eredményezhetik például, hogy valakinek – e sorok szerzőjének – a Rejtő Jenőről szóló társalgás okozza a legnagyobb örömet.
Thuróczy Gergely Rejtő-szakértő és Cserna-Szabó András mindent tudnak témájukról, és amit tudnak, azt el is tudják mesélni.
„Rejtő sztárgázsiért dolgozott: akár 2000 pengőt is kapott egy légiós könyvért – tudjuk meg. – Ami mai áron 2-3 millió forintnak felelhet meg. Viszont kártyázott, rulettezett, és nagyvonalúan, könnyelműen bánt a pénzzel – gyakran boldog-boldogtalant meghívott, fizette a köröket.”
Rejtő, aki 27 nagyobb regénye mellett több mint száznegyven színpadi művet is írt, munkaszolgálatban halt meg, és helye máig nem pontosan meghatározott irodalmunkban. Igaz, azt is fölösleges gondolnunk, hogy kizárólag a ponyva szerelmesei olvassák – a magasértelmiség ugyanúgy rajonghat érte. Ez derül ki legalábbis Thuróczy egyik anekdotájából:
„Az MTA egyik tagja, Láng István, miután kidolgozta a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát, úgy döntött, hogy egy évig csak Rejtőt fog olvasni. Kollégái azt tanácsolták, legyen valami »kézzelfogható« célja is a Rejtő-összes végigolvasásával. Így született meg 2008 bolondok napján a Rejtő Jenő mint hidrológus és meteorológus című akadémiai emlékülés.”
Az Irodalmi popikonok ilyen könyv:
számolatlanul idézhetnénk még belőle.
Vegyük kézbe, nyissuk fel, és merüljünk el nyakig a jobbnál jobb történetekben! Ez esetben ugyanis a könyv ajánlószövege egyáltalán nem hazudik: „Akit azonban egyáltalán nem érdekel a siker, se annak titka, csak szereti az irodalmat, az is bátran vegye kezébe ezt a kötetet. A lebilincselő interjúk ugyanis újra bebizonyítják a régi igazságot: az irodalomnál csak egy jobb dolog van, az irodalomról való beszéd.”