Zadie Smith az ezredfordulón robbant be a köztudatba Fehér fogak című regényével, amely rögtön az irodalmi élet élvonalába repítette. A jamaicai anyától és angol apától született írónő új szintre emelte a posztkoloniális irodalmat, a kritikusok „a multikulturalizmus George Eliotjának”, az irodalom „nagy fekete reménységének” nevezték. Regénye azóta iskolai tananyaggá vált, ő maga pedig az eltelt két évtizedben megjelent könyveivel – Autograph Man (2002), A szépségről (2005, magyarul 2007), NW (2012, magyarul 2017), Swing Time (2016, magyarul 2019) a kortárs brit próza ikonjává lépett elő.
A rasszok közöttiség, az identitáskeresés, a hovatartozás, a migráció, az integráció sikertelensége, a transzgenerációs traumák – Zadie Smitht is a posztmodern diskurzus legtöbbet hivatkozott témái izgatják, pimasz és szarkasztikus humorral beszél a nemek, a hit, a faj, a történelem és a kultúra fontos kérdéseiről.
A Fehér fogak középpontjában, más műveihez hasonlóan, London multinacionális, ennél fogva széttartó közösségekből felépülő világa, egy „új Anglia” áll.
Mára már klasszikussá vált művében két Észak-Londonban élő soknemzetiségű család történetét mutatja be a huszadik század utolsó felében, főszereplői olyan első generációs bevándorlók, akik tanácstalanul és félve tekintenek vissza egykori bangladesi és karibi életükre.
Archibald Jones és Szamad Miah Ikbal a második világháború alatt lettek barátok, néhány évtizeddel később pedig újra összeér az életük. A házassága felbomlása miatt szenvedő Archie, – akinek egy motorbaleset miatt hiányzik az összes felső foga – meghiúsult öngyilkossága után úgy érzi, új esélyt kapott az élettől: egy világvége-hangulatú partira téved, ahol megismerkedik a 19 éves, jamaicai származású, gyönyörű fehér fogú Clara Bowdennel.
A furcsa pár hamarosan összeházasodik, és Archie második világháborús haverja, a bengáli muszlim Szamad közelében kezd új életet. Szinte egy időben válnak szülőkké: Archiék lánya, Irie, és Ikbalék ikerfiai, Madzsid és Millat sokáig elválaszthatatlan barátként élik mindennapjaikat. Azonban amikor kilenc évesek lesznek, apjuk szétválasztja a fiúkat, Madzsidot visszaküldi Bangladesbe, hogy a hagyományok szerint nevelkedjen, távol a korrupciótól, a rockerek és hippik rossz befolyásától, és legfőképp távol magától Szamadtól, aki gyermekei tanítónője után vágyakozik.
Smith bátor módon állítja szembe a különböző korosztályokat:
a második generáció nem ismer másik otthont, emiatt nem is igazán érzi át szülők tapasztalatait és történelmét, de az elvárások, amelyeket a más kultúrából származók támasztanak velük szemben, ugyanúgy nehezednek rájuk. A beilleszkedés és az identitás megőrzése közötti folyamatos vívódás határozza meg mindennapjaikat, a harc pedig olykor radikális lépésekre sarkallja a fiatalokat.
Smith érzékeny emberábrázolása, az egyén identitásának minden aspektusát, erősségeit és gyengeségeit egyaránt igyekszik bemutatni. Az évek során Archie és Szamad személyisége nem igen változott, mind a háborúnak, mind a családi életüknek is inkább passzív szemlélői, ennek ellenére a szerző képes feltárni jellemüknek és gondolataiknak rejtett rétegeit.
Különböző nézőpontokból ismerjük meg a családok életét, a történet kontinenseken ível át, és merül bele több mint egy évszázad történelmébe, miközben Smith szelíden figurázza ki a kultúrát és a vallást jellemző szűklátókörűséget: a kereszténységet, az iszlámot és a rasztafariánus mozgalmat. Az író maga is a soknemzetiségű Willesden Green nevű külvárosban nőtt fel, – ami a regény helyszínét is adja – ezért is bízhatunk a környezetábrázolás hitelességében.
Egyszerre érzékenyen és kritikusan közelít a ma különösen aktuális témákhoz, szellemessége, realizmusa és egyedi nyelvezete teszi izgalmassá a Fehér fogakat. Smith rétegről rétegre építi fel a történetet, az elsőre összeegyeztethetetlennek tűnő aspektusok szép lassan összhangba kerülnek egymással. Mégis az egészet áthatja az a nyomasztó érzés, hogy a múlt a jelen minden pillanatában ott él, és ez a jelenlét nem szül mást, csak félreértést, elidegenedést, szomorúságot és veszteséget.
