A látogató, aki csak rövid időre utazik oda, Indiából leginkább csak felvillanó képeket láthat. A sokarcú, egyszerre modern és hagyományőrző ország hétköznapjait azonban egyre több kortárs indiai regényből ismerhetjük meg.
Szűkebb-tágabb ismeretségi körömben azok, akik a közelmúltban megfordultak Indiában, a következő okokból tették. Egy: munkaügyben utaztak, az elmúlt években ugyanis, főként a nagyvárosokban, az IT-szektor robbanásszerű növekedést produkált arrafelé. Kettő: egy ötcsillagos wellnesshotelt vettek célba, hogy különféle ajurvédás kezelésekkel kényeztessék őket. Három: spirituális célból utaztak, jógázni, meditálni, keresni és lehetőleg megtalálni önmagukat. Mindez azt jelenti, hogy jó eséllyel csak egy-egy kis szeletét látták az indiai valóságnak. Annak a valóságnak, amit egyre több indiai regény mutat be az érintett vagy a szemtanú hitelességével.
Alka Joshi: A hennaművész
A szerző első regényére akkor figyelt fel a világ, amikor 2020-ban Reese Witherspoon beválogatta a könyvklubja kötetei közé. A hennaművész akkora sikert aratott, hogy az írónő azóta trilógiává bővítette a történetet (ezek egyelőre még nem jelentek meg magyarul). A Dzsaipur-trilógia első kötetét bevallottan családi hagyomány inspirálta, benne Joshi azt képzelte el, milyen élete lehetett volna az édesanyjának, ha nem szorítják korlátok közé a körülményei.
Az 50-es évek Dzsaipurjában járunk, nem sokkal azután, hogy az ország elnyerte a függetlenségét. Ebben a szupergazdagok és kétségbeejtően szegények lakta városban dolgozik a címszereplő, Lakshmi. A fiatal nő abból él, és nem is rosszul, hogy szimbolikus jelentésű hennamintákat rajzol előkelő indiai családok nőtagjainak bőrére, és közben nemcsak a testüket, hanem a lelkület is ápolja. Emellett egy kétesebb tevékenységeket is folytat: fogamzásgátló és magzatelhajtó gyógynövényekkel látja el azokat, akik meg tudják fizetni ezek árát, illetve házasságközvetítőként is éppen megkötné első jövedelmező üzletét. Az anyagi függetlenségről szőtt álmai azonban szertefoszlani látszanak, amikor felbukkan az életében egyrészt a férje, akihez annak idején hozzákényszerítették, és akitől megszökött, másrészt a húga, akinek a létezéséről nem is tudott.
A hennaművész sokszínű, izgalmas regény egy szabadságvágyó, rokonszenves nőről és egy számunkra jórészt ismeretlen szabályok szerint működő, bonyolult társadalomról.
Miközben követjük a szereplőket, körülvesz minket a sok szín, íz, illat és hang, mintha magunk is a történet szereplői lennénk. A könyv végén hasznos információkat találunk a szövegben előforduló indiai szavakról, a kasztrendszerről, a henna történetéről, ha pedig kedvet kapnánk megkóstolni India ízeit, néhány receptet is kipróbálhatunk.
Deepa Anappara: Dzsinnvadászok
Ha a cím alapján arra számítanánk, mágikus teremtmények népesítik majd be a lapokat, csalódni fogunk. Dzsinnek csak a legendákban léteznek, és az Indiában nap mint nap eltűnő gyerekek nem rosszindulatú szellemeknek, hanem gonosz és pénzsóvár embereknek esnek áldozatul. A szerző újságírói munkája során maga is találkozott a regény szereplőihez hasonló, az átlagos európai olvasó számára elképzelhetetlen szegénységben élő gyerekekkel, és bár hangsúlyozza, hogy nem a saját történetét írta meg, minden egyes részlet ijesztően hiteles.
A főszereplő Dzsáj hozzászokott már, hogy ő, a családtagjai és a szomszédaik valamennyien egy nyomornegyed lakói, a hatóságok szemében nem számítanak. Egyik napról a másikra, teljes bizonytalanságban élnek, a házukat bármelyik nap ledózerolhatják, senkit nem érdekel, a szülők miből teremtik elő az ennivalót, és ha egy gyereknek nyoma vész, a rendőrség legföljebb látszatintézkedéseket tesz.
A kilencéves Dzsáj kedvenc játéka a detektívesdi, ezért amikor egy újabb társuk tűnik el, valóban olyan hirtelen és nyomtalanul, mintha dzsinnek ragadták volna magukkal, barátaival maguk kezdik el kibogozni az esetet. És mivel feltűnés nélkül tudnak mozogni a számukra ismerős emberek között, és az eszük is vág, hamarosan kiderítik a megdöbbentő igazságot.
A regényt olvasva néha meghökkentő, hogy a körülményeik ellenére mennyire derűsek és jókedvűek tudnak lenni ezek a gyerekek, és milyen természetesen képesek tudomásul venni a legszörnyűbb eseményeket is.
Mint az utószóban az író elárulja, ez volt számára az egyik nagy tanulság a velük készített interjúk során. Az ő elpusztíthatatlan életkedvük mellett még szembetűnőbb a felnőttek világának sötétsége, ahol a szegényeknek nincsen hangjuk, és a társadalom számára akkor is láthatatlanok, ha nem tűnnek el.
Kiemelt kép: Prabhala Raghuvir, Pexels
