Közkeletű hiedelem szerint mielőtt lerohanta Magyarországot, Batu kán levelet küldött IV. Bélának, és a sztyeppei rokonságra hivatkozva szövetséget ajánlott, javasolva, hogy vonuljanak együtt a Nyugat ellen. Ezt azonban a magyar király visszautasította. A történetből annyi igaz, hogy a mongolok valóban üzentek a támadás előtt, ám együttműködésről szó se volt, azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben IV. Béla nem hódol meg a népével együtt, úgy mindenkit megölnek.
A folytatást ismerjük, a másfél éven át tartó mongol pusztítás mélyen beleivódott a magyar köztudatba, és szerepel a jelentős világtörténelmi események között Peter Frankopan Selyemutak című könyvében is. Amely azt vélelmezi, hogy a mongolokat nem hősies ütközetek állították meg: egyelőre nem érdekelte őket Nyugat-Európa, fő célként IV. Bélát akarták megbüntetni, amiért befogadta a korábban a nagykánnak behódolt kunokat.
Akiket viszont a magyar király azért is fogadott be, hogy legyen egy könnyűlovas hadosztálya a mongol támadással szemben – úgyhogy ez ilyenformán hasonlít a tyúk vagy a tojás elsőbbségének kérdéséhez. De Frankopan előveszi azt a toposzt is, miszerint Batu kán Ögödej nagykán halála és a trónutódlás miatt vonult ki Magyarországról, amit azonban a magyar történetírás mostanság cáfol, mondván, a visszavonulás oka az volt, hogy a hódítók nem tudták megtörni az ellenállást.
Mindezt azért tartottam érdemesnek lejegyezni, mert ebből is látszik, hogy ennek a világtörténelem újraértelmezése, új nézőpontba helyezése szándékával megírt monumentális könyvnek számos állításával lehet és kell is vitatkozni. A történettudomány rocksztárjaként emlegetett szerző azon kiindulópontjával azonban fölösleges, hogy érdemes olykor perspektívát váltani.
A történelem soha nem a Föld egy bizonyos térségében zajlott – arról viszont még a história iránt az átlagnál jobban érdeklődő nyugati olvasónak is viszonylag kevés tudása van, hogy mondjuk a lovagkor csatái vagy a nagy francia forradalom idején mi történt Indiában, Perzsiában és Kínában.
Frankopan ezen akar változtatni akkor, amikor többször is átvezet bennünket a selyemutak hágóin és szerpentinjein, és miközben végigszáguldunk vele két és fél ezer éven, arra is kiterjed a figyelme, hogy egy-egy félmondatos megálló erejéig elmondja, hogy például milyen szeme volt Boleyn Annának.
A Kelet és a Nyugat közötti kapcsolatok története természetesen korántsem kizárólag a tatárjáráshoz hasonló véres eseményekben manifesztálódik. Frankopan nagysikerű művében az Európát és Ázsiát, illetve Észak-Afrikát összekötő kereskedelmi utak metaforává formálódnak. Nemcsak áruk vándoroltak rajtuk – elsősorban a gyakran a pénznél is értékállóbbnak bizonyuló, a státuszszimbólumnak számító öltözködés fontos alapanyagát adó selyem –, hanem népek, technikai újítások, eszmék és vallások is. Valamint rabszolgák (a könyv arra is kitér, hogy pl. Velence egyebek mellett az emberkereskedelemnek köszönheti felemelkedését), illetve a történelem menetét átalakító, pusztító járványokat hozó kórokozók.
A ma is kirajzolódó selyemutak kapcsolódási pontok, érintkezési felületek. Túl azon, hogy Frankopan górcső alá veszi az egyes régiók párhuzamos eseményeit Nagy Sándortól Barack Obamáig, megmutatja, hogy a Kelet és Nyugat között oda-vissza irányban mozgó szellemi és materiális javak az eddig feltételezettnél jóval nagyobb mértékben befolyásolták a világtörténelmet.
A globalizáció tehát korántsem új keletű jelenség, hiszen a tőke és az ideológia évezredek óta hatalmas távolságokat tesz meg, útvonalai pedig a változás ütőereinek tekinthetők.
A folyamat napjainkban is tart, és minden jel szerint a közeli, de akár a távoli jövőben is a Kelet és Nyugat között zajló áramlások fogják nagyban meghatározni az emberiség sorsát. Erről szól az Új selyemutak címmel megjelent folytatás, amelyben Peter Frankopan a világ jelenéből kiindulva tesz kísérletet az előttünk álló folyamatok fölvázolására.
Persze egy ilyen vállalkozásnál bajosan lehet mellőzni bizonyos aktuálpolitikai értelmezéseket, úgyhogy ez a könyv – amely Ázsia századának nevezi a 21.-et – minden valószínűség szerint még nagyobb vitákra ösztönzi olvasóit. Ami nem baj, sőt. Hiszen az évtizedekkel ezelőtti jóslat ellenére a történelem nem ért véget, és ha csak nem csinálunk valami rettentő nagy galibát, a karavánok rendületlenül haladnak tovább a selyemutakon.
