Egy család, amely a történelmet írta – Martyn Rady könyvéről

Úgy tűnt, mintha a semmiből bukkantak volna elő, holott fölemelkedésüknek részben a szívós makacsságuk és a jó helyzetfelismerésük volt az oka, részben pedig az, hogy körülöttük sorra elfogytak az ellenfelek, kihaltak a vetélytárs dinasztiák. Légüres térbe érkeztek, és éltek a lehetőséggel. Ám nem voltak egyformák. Időnként döbbenetes módon különböztek egymástól, mintha nem is egyazon család tagjai lennének.

Voltak köztük lángelmék, bölcsek, kivételes tehetségek, mint ahogy voltak átlagosak, sőt kimondottan ostobák, de a szó szoros értelmében vett őrültek is. Volt közöttük nagyratörő és szerény, jóravaló és jellemtelen, vagy éppenséggel szép és rút. És volt a soraikban zseniális hadvezér, vallási fanatikus, filozófus, gyakorló alkimista, szabadkőműves, valamint az államigazgatási ügyek megszállottja.

A család történetén végigtekintve fölemelő és megrendítő eseményekkel éppúgy találkozhatunk, mint árulással, hűtlenséggel, leszámolással vagy egyenesen vérfertőzéssel.

Az efféle nagyszabású, generációkon átívelő históriákból családregényeket vagy filmsorozatokat szokás készíteni. A Habsburgokra viszont – hiszen róluk van szó – nem kizárólagosan igaz, hogy az élet vagy a sors írta a történetüket. Természetesen a külső körülmények befolyásolták a dinasztia mindenkori helyzetét, sokkal jellemzőbb azonban, hogy a Habsburgok maguk írták a történelmet.

Több mint fél évezreden keresztül meghatározó erőként voltak jelen nemcsak Európa mindennapjaiban, de volt idő, amikor a világ jelentős részét is uralták. A máig emlegetett mondás szerint a fénykorában az amerikai gyarmatoktól Kelet-Európáig húzódó hatalmas Habsburg-birodalomban soha nem ment le a nap.

A Közép-Európa múltját jól ismerő neves angol történész, Martyn Rady átfogó monográfiát írt a Habsburgokról.

Nem csupán azért nem volt könnyű dolga, mert meglátása szerint abnormális birodalom volt a Habsburgoké (gyakran maguk se kezelték egységként az általuk uralt területeket, úgy tettek, mintha egyszerre több ország trónusán ülnének), hanem azért is, mert a családtagok eltérő habitusa és a történelem fordulatai következtében a dinasztia útjai számtalan irányba elágaztak. Ám a Habsburgok egy dologban egyformák voltak: Ausztriát a világ közepének tekintették – noha, mint a könyvből is kiderül, eredetileg nem onnét származtak, de praktikus okokból osztrákká avanzsálták magukat –, és úgy gondolták, hogy aki Ausztrián uralkodik, az egyben a világ ura is.

Ez az elképzelés, valamint a katolicizmus melletti harcos kiállásuk vezérelte évszázadokon keresztül a lépéseiket. Közben nagyban zajlott körülöttük a történelem, hadjáratokkal, vallásháborúkkal, felfedezésekkel és forradalmakkal, és ezeket az eseményeket hosszú időn keresztül nem lehetett elképzelni a Habsburgok nélkül.

A családtörténet és a vele összekapcsolódó történelmi folyamatok taglalása mellett Rady olyan momentumokra is kitér, hogy például mi áll a Habsburgok mai szemmel nézve bizarrnak tűnő temetkezési szokása mögött (a holttest, a szív és a belső szervek különböző helyeken vannak eltemetve). Nekünk, magyaroknak pedig azért is különösen érdekes és fontos ez az alapos, ugyanakkor olvasmányosan, a szakzsargont mellőzve megírt monográfia, mert a Habsburg-házból származó királyok (és egy királynő) négy évszázadon keresztül uralkodtak Magyarországon – a leghosszabb ideig valamennyi dinasztia közül.

A magyar történetírás sokáig elnyomókként, sőt egyenesen patás ördögökként ábrázolta őket. Ezt a képet nagyban árnyalja, de akár módosítja is Rady munkája, amelyből számos találó megállapítás mellett az is világossá válik, hogy a Habsburgok valójában milyen nyomot hagytak a mi történelmünkön, miközben a magyar történelem alakulása is befolyásolta a család sorsát.