Ezt a könyvet nem a Fresh Prince nevet még a saját nadrágján is viselő rapsztár írta (az első, aki rappelésért Grammy-díjat kapott), és nem is a minden hollywoodi rekordot megdöntő filmsztár Will Smith, akinek sorozatban nyolc filmje nyitott első helyen a mozipénztáraknál, globálisan több mint 8 milliárd dollárt termelve az álomgyárnak. Ezt a kötetet a bántalmazott gyermek, az aggódó apa, a házassága törékenységét érző férj fogalmazta mondatról mondatra, alapvetően önismereti céllal, a bestseller-szerző Mark Manson (A „Lesz*rom” rafinált művészete) szakmai segítségével.
A hollywoodi életrajzok rendszerint nem családon belüli erőszak bemutatásával kezdődnek, és Will Smith fejében is megfordult, hogy a sajátja helyett inkább a filmsztár igazságát ossza meg a világgal. A bolygónkat első afroamerikaiként megmentő hőst a mozivászonról (A függetlenség napja) azonban nem verték övvel, szemben II. Willard Carroll Smith-szel, aki „világéletében gyávának tartotta magát”, amiért 9 évesen nem volt bátorsága közbelépni, mikor a családfő ököllel verte az anyját, aki vért köpött.
Ez a zavarba ejtő őszinteség – ami, lássuk be gyakran idegen Hollywood természetétől – a kötet minden fejezetében velünk marad: Will nyíltan vall arról, hogy „apja gyötörte őt”, ezért az „állandó érzelmi éberség állapotában” élte az életét, két alkalommal gondolt komolyan az öngyilkosságra, sőt, évtizedekkel később egy lépcső tetején állva egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy elégtételt vesz „Apuson” a gyermekkori sérelmekért.
Önéletrajza azonban nem válik – filmes kifejezéssel – élve egy „Will Smith-menetté”, nem veszünk el a híres hollywoodi színész elméjében, részletesen megismerhetjük szakmai múltjának fontos pillanatait is. Azokból a kiemelkedő pillanatokból pedig Big Willie pályáján akadt bőven.
„A rappelés volt számomra a legtermészetesebb dolog a világon. És a megfélemlített, idétlen kölyök bábjából előbújt egy született MC.” Willből a középiskola folyosóin elkövetett freestyle-párbajok során a mindig győztes Fresh Prince vált, akit környezetében „a hiphop és a humor érinthetetlenné tett.” Nagyanyja tanácsára egy életre feladta a káromkodást dalszövegeiben, és miután egy alagsori bulin megismerkedtek, generációja legtehetségesebb dj-je lett a partnere (Dj Jazzy Jeff). Hiába fenyegette őket fegyverrel első menedzserük, a műfaj történetének első Grammy-díjasaiként vonultak be a zenetörténetbe.
A „Parents Just Don’t Understand” című dal nemcsak egy aranyló gramofonszobrot hozott kettőjüknek, hanem közös turnét is az abban az évben minden koncerten jelképesen Ku-Klux-Klan tagokat felakasztó, militáns Public Enemy, valamint a színpadon imitált (vagy valós) szexuális aktusokkal operáló, obszcenitással provokáló 2 Live Crew oldalán.
A hiphop-műfaj egyik aranykorának – a nyolcvanas évek második felének – ilyen részletekre kiterjedő, bennfentes bemutatása (amiről magyar nyelven igazán ritkán olvashatunk) a zenerajongók számára is izgalmas olvasmánnyá lépteti elő a Willt.
A másolt demókazettáktól az arénaszínpadokig vezető út gyorsasága végül gengszterekkel kötött barátságokhoz (akadt köztük, akit utolsó találkozásuk után három nappal lőttek le), jelentős adótartozáshoz, autókra és bahamai lemezfelvételre eltapsolt dollármilliókhoz vezetett, és a tanulsághoz: „hanyatló hírességnek lenni óriási szopás.” De mikor Will egy barna papírzacskóba rejtett kölcsönből, bukott rapsztárként Los Angeles-be költözött, hamarosan belépett az életébe a kötet egyik legérdekesebb karaktere.
„Az univerzum működése nem logikus, hanem mágikus.” És, ha valaki, akkor „Quincy Jones érti a mágia működését.” A legendás producer neve mellett olyan szórakoztatóipari mérföldkövek állnak, mint a Thriller album, a VIBE magazin, megszámlálhatatlan filmzene, a legrangosabb szórakoztatóipari díjak és egy tévésorozat. Utóbbit eredetileg Beverly Hillsben tervezték leforgatni, de végül egy másik Los Angeles-i városrész és a váratlanul megtalált főszereplő nyomán a Fresh Prince of Bel-Air (Kaliforniába jöttem) címet kapta.
Miután egy születésnapi parti rögtönzött felolvasásán lenyűgözte az NBC döntéshozóit, Mr. Jones mentorálása mellett új tévésztár született, akit philadelphiai származása miatt a producer csak Phillynek szólított.
A Kaliforniába jöttem hat évadot élt meg, világszerte népszerűvé vált, a készítésébe pedig Willnek a gyerekkori barátait, köztük Jazzy Jeffet is sikerült bevonnia. Quincy Joneshoz fordulhatott tanácsért, mikor a válásról kérdezte, és akkor is, mikor egy nyugdíjas korú televíziós felsővezetőt készültek összeverni egy kétkilós hógömbbel a saját irodájában egy kreatív vita miatt. „Szeretek zenélni, de az igazi szerelmem a színjátszás” – írja Will Smith, majd hozzáteszi: „megtaláltam a hivatásomat”, miközben bevezeti az olvasót a tévés sitcomok világába, majd onnan – a karrierjében továbblépve – a mozifilmek létrejöttének kulisszái mögé.
„Kaptam az univerzumtól egy második lehetőséget, és megfogadtam, hogy harmadikra nem lesz szükségem.”
Olyan történetek követik egymást pergő ritmusban, gyakran egy fejezeten osztozva, mint a repülőtéren megírt Grammy-díjas sláger (Summertime) keletkezése, a method acting párkapcsolatra gyakorolt negatív hatásai, vagy a tény, hogy először nemet mondott a Men in Black – Sötét zsaruk főszerepére. Ezek gyakorlatilag letehetetlen könyvvé teszik Will, vagy ahogy már ekkor szólították Mr. Smith életrajzát. A kötet utolsó negyede már a családapa története, akihez csatlakozik a valódi társ, Jada Pinkett, „akivel együtt fogunk végigmenni ezen az életen, bármi történjék is”, és aki óriási küzdelmet folytat, hogy szakmai eredményei mellett egyben tartsa igazi tehetségekből álló mozaikcsaládját is.
Ez a küzdelem néha talán annyira lehetetlennek tűnik, mint túlélni az ugrást egy, a Grand Canyon felett lebegő helikopterből, de Will Smith ötvenes éveire – úgy tűnik – mégis mindkettőt teljesítette apjától tanult kíméletlen munkamoráljának, tehetségének, valamint az utóbbi években sikerrel fejlesztett önismeretének köszönhetően. Ez utóbbi az, aminek az utolsó fejezetet, és bizonyos értelemben az egész kötetet szenteli. Egy gyakorlott tanácsadó és az Ayahuasca-szeánszok egyaránt segítették abban, hogy felfedezze belső univerzumát, és lecsendesítse a benne „dúló háborút”, majd végül feltegye könyve talán legfontosabb kérdését: „Hogyan akarok élni?”
Kiemelt kép: esquire.com
