Itt ülök a gép előtt, írok. És megremeg a kezem, amiként egyébként megremeg a keze minden robotnak Marc-Uwe Kling regényében, ha kávét vagy teát kell felszolgálniuk. (Ezért is nem gépek a pincérek a történetben.) A kezem azért remeg, mert ránézek a billentyűzet kiosztásra, és a felső sorban ez van: QWERTZUI. És eszembe jut a könyv második harmadában előkerülő kérdés: Miért is ezek a betűk vannak ott?

És ez a kérdés az, ami a nyugtalanságomra válaszol, igen, egy kérdés ad választ, bármilyen paradoxonnak is tűnik ez hirtelen. Mert ez a kérdés arra mutat: jól csináljuk-e, hogy a múlt bizonyos stratégiáit, előírásait, a megszokásokat természetesnek, törvényszerűnek, változtathatatlannak tekintjük. Éppen úgy, ahogyan az írógép eredeti és praktikus betűsorát máig helyesnek véljük – holott az a probléma, amely során ezt így alakították ki, már nem áll fenn.

Csapdában vagyunk, az a helyzet, és a „mi” itt konkrétan azt jelenti, „mi”, az emberek – együtt és egyenként: éljünk bármilyen politikai-ideológiai térben a fejlett(nek nevezett) világ bármely országában. Qualityland talán a létező világok legjobbika; még inkább egy olyan eljövendő világ, ami nem csupán a regényben, szóval egy fikcióban lehetséges, hanem zavaróan közel van hozzánk, a mához. Illetve jóformán egyenesen következik ebből a mából az az eljövendő ország, amelyet Qualitylandnek nevez a történet. A szerző német, Németországból gyúrja ezt az új világot. De, jaj. Akkor most egy nagyon is realista regényt olvasunk, amelyben a referencialitás – szóval a valóságoshoz való viszony – csupán időben van elmozdítva kissé. Hogy tehát ez a valós jövőnek az elbeszélése? Lehet, hogy Kalliope könyvbeli jóslata a történeten kívüli világban (tehát itt és most) beteljesült: „Kiszámoltam, hogy két évvel ezelőtt értük el azt a pontot, amikortól kezdve a technológiai fejlesztések átlagosan hamarabb megvalósulnak, mint ahogyan a science fiction szerzők megjósolják.” Na, erre mondom, hogy „Jaj”, mert az azt jelenti, hogy amit éppen olvasok, itt: ami alatt a teraszunkat kell érteni, és most: ami meg azt jelenti, hogy 2020/05/22-23, az már nem is jövő, hanem múlt. Hogy mi van?

A történelmi regény egyik alműfaja lett a sci-fi?

De nagyon elszaladtam, ahogyan egyébként is szoktam. Hogy legyen fogalmunk a könyvről, ha még nem olvastuk: adva van Peter, egy alsókategóriás lúzer a valamikori jövőben, egy országban, melyet Qualitylandnek neveztek el. Peter egy gépzúzdát üzemeltet, utálja a munkáját, utálja az életét is. A vele párhuzamos történetben Qualityland a választásokra készül, látjuk a jelölteket, és belelátunk az egyik kampányba, közvetlen közelről. Történelmi pillanat ez, hiszen Miénk John, az egyik elnökjelölt éppenséggel android, szóval gép. A másik jelölt ember, egy szélsőjobboldali jelölt, bizonyos Szakács Conrad. Közben Kiki (nem a ’80-as évek magyar valóságában népszerű popénekes), a vesztesek angyala elvezeti Petert az Öreghez, (azt hiszem, Az öreg – Der Alte – címmel volt német filmsorozat kölyökkoromban, ott ez volt a nyomozó), aki itt is nyomoz, ő a digitális világ felforgató tudósa. A többit nem mesélem el – azért ennek a könyvnek van sztorija, és a sztori kifutása fontos az olvasói élményhez.

Hanem inkább arról még kicsit, hogy sok rövidítéssel, mozaikszóval találkozunk:

eleve ilyen a mi online technológiai világunk, ahol már a kezdetektől vannak mozaikszavaink.

Nem tudom, te hogy vagy vele, kedves olvasó, én úgy, hogy a mozaikszó marha jó arra, hogy bennfentesnek tűnjön az, aki használja, meg arra, hogy valamit, amiről semmit nem tudunk szinte, olyannak beszéljük el, mintha tudnánk róla valamit. Ennek legjobb korai példája az UFO. Elájulsz, de komolyan – nem azt mondod, hogy jön egy IZÉ, hanem nevet adsz neki, mintha tudnád, micsoda az. És a neve az, hogy nem tudod, mi a büdös franc röpköd a fejed felett, néz be a szobádba, rajzol köröket a kukoricásba. Én például jobban szeretem azt mondani, hogy izé – és így, kisbetűvel. Ugyanezt gondolom a minisztériumi rövidítésekről, meg az idétlen szakzsargonról is – tudálékos, bennfentes és pökhendi majmok találmányai, akik szerelmesek a maguk fontosságába. Kling bátran döntögeti a történelmi tabukat, és ennek egyik legfőbb írói eszköze éppen ez, a mozaikszavak szarkasztikus játéka. A megfigyelődrónokat például, amiket SuperSecure-nak neveznek, rövidítik, gondolom, kitaláljátok: SS-re.

Végül: nem értettem, így, persze, hogy nem tudtam, ki is a szerző, hogy miért Bödőcs-idézet van az ajánlószalagon. Aztán utánanéztem, hogy értsem:

Kling a legismertebb stand-up művésze Németországnak. Ráadásul, akárcsak Bödőcs, könyveket ír, sőt, Kenguru-trilógiáját (amit egyébként nem olvastam) be is idézi itt, ebben a könyvben. A kommunista pink (igen, rózsaszín) Qualitypad – ennek a regénynek az egyik ideológusa – a kenguru személyiségét vette fel, a trilógia ideológusának világnézetét képviseli következetesen.

Summázva:

időszerű ez a könyv, különösen most, hogy át kellene gondolnunk, jól működik-e az a társadalmi rend, amelyben élünk.

(Persze, a megírás jelenében még nem volt Covid-19, az ismeretlen fenyegetés más rémületeit kellett porondon tartani a politikusoknak és a kommunikációs kamugépezetnek.) Az én válaszom arra, hogy jól működik-e a társadalmunk az, hogy dehogy, ez egyáltalán nem működik jól, és ha a társadalom, amelyben élünk, termék, akkor a csomagolásán az szerepel: szolidaritást csak nyomokban tartalmaz. És ezt mi teremtettük és tartjuk fenn magunknak, még csak nem is ideológiai, hanem egyszerűen kényelmi alapon. Az online tér mint a végtelen demokrácia és a hozzáférés pluralista világa hiú ábránd, „a győztes mindent visz” logikája mentén „Éljen a szupersztár! Mindenki más pedig le van szarva”, ahogy ezt az Öreg mondja Peternek. De mi azért kielégülünk személyre szabott hírfolyamaink egymástól végleg elszigetelő kapszuláiban. De az is lehet, hogy csupán Peter-problémám van. Alapvető baj van velünk, és Kling (illetve az író android, Kalliope) ezt úgy képes megírni, hogy kissé keserűen ugyan, de mégis nevetni tudunk, nevetni saját magunkon.  

PS 1: És ezt, amit írtam, ki olvassa el? Kling (illetve Aisha válasza, akit John, a jelölt faggat, egyszerű és pontos): „A legtöbb barom még egy cikket sem bír végigolvasni!”

PS 2: Aki viszont a könyvet is végigolvasta, meg ezt is itt, bizonnyal kedve lesz egy másik, e-könyv változathoz is. (A print ugyanis a sötét változat.) A QR-kódot a 428., fekete oldalon találod.